Brazília - hatodik fejezet, melyben a utazók és csomagjaik végre keresztezik egymás útját...

A Vőlegény landolása és lakásba történő betoppanása közötti rendkívül hosszúra nyúló várakozásban rájöttünk, hogy a szerencse fiai vagyunk a késő esti érkezéssel, mert így megúsztuk a dugót és a taxis gyakorlatilag fékezés nélkül tudott velünk keresztülszáguldani a városon. 

Erről jut eszembe... Sötétedés után Rióban (hát még São Paulóban!) nem divat a piros lámpánál történő megállás. Először azt hittük, ez csak amolyan "taxis vagyok, nekem mindent lehet" hozzáállás, de nem. Természetesen azért nekik is kedves az életük: lassítanak és körülnéznek a kereszteződésekben, de nem állnak meg: biztonsági okokból. Mozgó járművet nehezebb megtámadni/kirabolni, ugyebár. No éppen ezek a hírek erősítették meg a kezdeti parámat a tekintetben, hogy egy hónap túl hosszú idő ahhoz, hogy legalább egyszer ne érjen bennünket valami rémes élmény.... (Aztán szépen lassacskán kiderült, hogy az utóbbi évekhez, évtizedekhez képest - talán a foci vb és a közelgő olimpia miatt - sokat javult a közbiztonság. Persze azért még így is jócskán akadnak a városban olyan helyek, amiket érdemes kerülni, pláne éjszaka, de erről majd később.) A taxi egyébként Rióban egészen olcsó, ha 2-3 ember utazik együtt és nincs dugóban tötymörgés, akkor olcsóbb (vagy nagyjából ugyanannyiba kerül), mint a tömegközlekedés. Éjszaka (értsd: sötétedés után) pedig ez az egyetlen biztonságos módja (persze a saját autón kívül) az A-ból B-be jutásnak, pláne helyismeret nélkül. São Paulóban már nehezebb a helyzet, ha biztonságban is szeretnénk lenni, de azért ki is mozdulnánk a szállásról, mert a taxizáshoz sokkal mélyebbre kell nyúlni a tárcába...Na de vissza a Vőlegény betoppanásához! Vártunk, vártunk, aztán amikor már kezdett lankadni a figyelmünk, váratlanul betoppant....................................... a bőröndjeinkkel a kezében. :) Az övé "természetesen" csakúgy, mint a miénk, még valahol Európában elkallódott és amikor a leszállást követően elcsattogott mindezt bejelenteni és az adatait megadni, hogy ki tudják hozni a motyót, amikor megérkezik, szóltak neki, hogy két "ungrijai" bőröndje nemrég megérkezett és ugyanarra a címre kérték őket, amire ő is a magáét. Más kérdés, hogy sem az útlevelét, sem más adatát el nem kérték, nem regisztrálták, még egy árva fecnit sem írattak vele alá, hogy elhozta a bőröndöket, csak felkapta és hozta mindkettőt.... Hiába no, ez mégis csak Dél-Amerika, felesleges erőfeszítéseket nem tesznek. :) Így végre-valahára lekaphattuk magunkról a vastag göncöket és hármasban a nyakunkba vehettük a várost. :) Első utunk IDE vezetett, mert a vietnami papucs ezen változata itt - szó szerint - nemzeti viselet, ráadásul kint nevetségesen olcsó, így azt már a kiutazás előtt tudtuk, hogy a transfer utána második dolog, amire pénzt költünk majd, ez lesz. :) Miután mindenki vett magának egy klaffogót, mint akik jól végezték dolgukat, lesétáltunk a Copacabanára és megmártóztunk az egyébként kegyetlenül hideg óceánban. :) A fiúk hosszasan élvezkedtek a hullámok között, én bevallom, csak berohantam és kirohantam, mert olyan hideg volt a víz, hogy minden belső szervem az agyamig ugrott.... :D Így inkább a parton üldögélve nézelődtem és ha nem égette volna a hátsómat a homok, azt hittem volna, hogy álmodom. :) Így is folyamatosan az zakatolt az agyamban - tudom, gyermeki lélek vagyok... -, hogy "úristen, ez Rio és én tényleg itt ülök a homokban.......a Copa homokjában....ráadásul nászúton vagyok....... ez nem is lehet igaz......túl szép ahhoz....." :) Fotók később.

Apokalipszis...

.... most! :D Tegnap átvágtattak az irodán az apokalipszis lovasai, de - remélem - még csak figyelmeztető jelleggel... Történt ugyanis, hogy a Négyszemű és SzőkeDoktor már fél 9 előtt bent voltak az irodában, és a tetejébe én is 9 előtt 10 perccel érkeztem. (Muszáj volt tennem egy vargabetűt, mert az a szégyen nem érhet, hogy előbb kezdek dolgozni, mint hogy a munkaidőm elkezdődne..... :D ) Ez - mármint hogy mind bent vagyunk 9 előtt - esetünkben mást nem jelenthet, mint hogy itt a világvége. Mikor már kezdtünk volna komolyan pánikba esni, hogy mi folyik itt, a világ rendje váratlanul mégis csak helyrebillent, mert Herczog is megérkezett - rezzenéstelen arccal, őrült professzoros frizurával, 9.20-kor. :)

Karácsonyi hangulat

Neeem, nem ment el az eszem teljesen, csupán arról van szó, hogy másfél napja folyamatosan hegesztenek a lépcsőházban a fölöttünk lévő szintén, ettől folyamatosan hullik alá az "aranyeső" (munkavédelem persze nuku, különösebb izgalom nélkül felgyújtanának a srácok, ha nem kiabálnék fel nekik, hogy legalább addig fejezzék be, amíg kimegyek/bejövök az ajtón....) és mindehhez olyan illat és füst társul, mintha 70 kg csillagszórót égettünk volna el nagy hirtelenjében.

Érzéki csalódások

Reggel, az ablakon keresztül napsugarakat és vígan dalolászó, ide-oda röpdöső madarakat megpillantva felbátorítva éreztem magamat arra, hogy szoknyát húzzak. (Igaz, hogy pamutharisnyával és viszonylag vastag farmerszoknyát, de mégis csak szoknyát.) Békésen elkortyolgattam a kellemesen melengető kávémat, közben örömködtem egy sort, hogy milyen klassz is, hogy már itt a május, a jó idő és most már egy-egy zordabb front is csak 15 fok köré tudja hűteni a levegőt, ami örvendetes, majd kilibbentem az utcára az Ebbel... A második percben még csak sejtettem, az ötödikben viszont már biztosan tudtam, hogy mégis csak nadrágban megyek dolgozni. A biztonság kedvéért a pamutharisnyát azért magamon hagytam. :P

Kis éji mókázgatás

Tegnap afelett érzett határtalan örömömben, hogy hosszú idő óta végre sikerült időben elindulnom az irodából és csodálatos napsütésben csoroghattam haza a világ egyik legszebb villamosvonalán, nem vettem észre, hogy egy kis fekete felleg azért szívósan követ.... No ennek meg is lett a böjtje. 

 

 Történt ugyanis, hogy az "ájpedem" jelezte, hogy jó lenne, ha frissíteném, és én balga - miután eddig soha semmilyen frissítéssel nem volt gond - különösebb teketória vagy veszélyérzet nélkül rá is koppintottam a frissítésre. Hiba volt. Minden különösebb cécó nélkül a készülék elsötétedett, és annyi. Kis értetlenség, majd nagyobb pánikolás után, munkából hazatérő Falkavezérem kisütötte, hogy megmakkant a készülék, és a frissítés letöltése ill. a további bárminemű működés előtt visszaállítaná magát a gyári beállításokra. No ez az, amit soha nem akarsz hallani, pláne, ha amúgy is kicsit feszkósabb vagy a sok éves átlagnál.... Természetesen ebben az állapotában már bármiféle adatmentésre esély sincs. Amit nem helyeztél el korábban a "felhőben" - de nem ebben a kis gonosz feketében... -, annak annyi. Ekkor jutott eszembe, hogy van kb. 150 kép, amit nem hogy a felhőbe, de máshová sem mentettem el. Itt ütött meg a hisztivel keveredő guta. (Igen, tudom. Gáz... A hiszti is, meg hogy nem készítettem biztonsági mentést....) Ezután már "csak" néhány órányi frissítgetés, renoválás és letöltögetés volt hátra, mire éjjel egykor, megnyugodva, hogy mégis csak több veszett Mohácsnál, végre el tudtam aludni.  Mindezek után mi is fogadhatott volna ma reggel az irodába lépve, mint az, hogy újra törik a betont, ezúttal a fölöttünk lévő emeleten..... Máskor 8-ra jönnek a fiúk, 9-ig reggeliznek, 11-kor már ebédelnek, a kettő között pedig bemelegítés vagy tudom is én, mi céljából támasztják a lapátot, meg a földszintről óbégatnak az ötödiken nyújtó-lazító kollégáiknak, majd 2-ig pihi és 4-kor szigorúan levonulnak. Most bezzeg....Meg nem áll ez a betontörő istennyila.... :( De azért ennek is képes vagyok a jó oldalát látni: Legalább az óbégatásuk és a végtelenül hamis fütyörészésük nem hallatszik. :) 

Az Álmoskönyv szerint...

... látni a főnököd, ahogy jó hosszú "féknyomot" húzva a parketten bevágódik a saját asztala alá, ahonnan aztán nagy sokára kászálódik elő, az orrán kissé ferdén fityegő szemüvegben, mindezt azért, mert a "szerinte-naggggyon-vagány-szerintem-elképesztően-drága-de-legalább-ronda-veszkójának" kitört a sarka, vidám perceket okoz. :) Az Álmoskönyv igazat szólt. Még mindig röhögök. :)

Ami van...

... a teljesség igénye nélkül: hétfő; borzalmas hideg (az utálatos metsző, erős szél miatt....); múlni nem akaró nátha munkaundoritisszel súlyosbítva; jéghideg kéz; elsőbbségi küldeményt 4 munkanap alatt kézbesítő posta (ennyi idő alatt én is odaértem volna a levelemmel gyalog, törpejárásban...); szép, rövid, vagány színűre lakkozott (kékből a lilába játszó, gyöngyházas színben) körmeim (életbevágó :P);  egy teljesen eszelős ügyfél, aki szabályosan zaklatja az egyik kollégát; tüsszögés (kialakulófélben lévő izomlázzal); egy kispapa(-nak látszó Ápolt), akinek otthon kellene lennie elsőszülöttjével és gyermekágyas asszonyával, ám ő mégis lázasan dolgozik és szívja a vérem idebent; egy nagy adag, jó forró kínai erős-savanyú leves, ami vérré vált (hogy valami jót is említsek); egyszerre süvöltő kaputelefon, csengő, mobil és minden más elektromos ketyere, ezekkel egyidejűleg a fülembe folyamatosan duruzsoló ügyfél és/vagy kolléga (csak hogy érezzem a törődést); soha véget nem érő nap, hóesés (na jó, ez még azért nem nevezhető annak, de valami esik, ami egyértelműen hideg és fehér), sötét már 15:15-kor (megszokhatatlan...) és totális ötlethiány, hogy mi legyen ma este a vacsora... Bónuszként pedig: van egy kisebb lottónyereményünk is, ami ugyan nem akkora, hogy ne kelljen holnaptól dolgozni jönni, de azért mégis csak valami. ;)

Ami nincs: kicsattanó munkakedvem; a megfelelő testnyíláson történő lélegzetvételi képességem; ízlelő és szaglóképességem (5 perc nyugim; három fejem (de ez csak egy isteni csodának köszönhető); rend az asztalomon; kedvem bent maradni fél 6-ig, de még jön egy bamba ügyfél a papírjáért; kedvem vasalni (pedig lassan kamaszfiú magasságúra nő a vasalatlan... :D Mondjuk van előnye is: így legalább elférnek a vasalt ruhák a szekrényben. :P); hely a fagy elől a lakásba menekített növényeknek (helyesebben szólva a növényeknek van, lassan nekünk nincsen... :D); csokim (pedig most ölni tudnék pár kockáért); adventre tökéletesen felkészített és kitakarított lakásunk (de öles léptekkel haladunk vele, szóval van még remény!).... És még sorolhatnám. Mindenesetre - vagy mindezek ellenére - nincs rosszkedvem. Sőt...! :)

Önkéntes tűzoltó...

... lettem, jól felfogott érdekemben. Történt ugyanis, hogy békésen üldögélve dolgozgatva a helyemen, egyszer csak erőteljes füstszagot kezdtem érezni. Első körben azt hittem, hogy valamelyik konnektor vagy hosszabbító kezdett vacakolni, esetleg a nyomtató... Aztán kinéztem az erkély ablakán. Sok csuda dolgot láttam én már azon az ablakon kinézve, de ilyen sűrű, lassan gomolygó szürkésfehér füstöt, mint most,  még nem. Jóformán semmit sem lehetett látni... Persze a tűzfészek megállapítása azért így is sikerült: a DDK-im (=DrágaDohányzóKollégáim) által a túlburjánzó hamutálca tehermentesítésére kinevezett hatalmas papírdobozt sikerült felgyújtani, feltehetően egy égve hagyott csikkel vagy gyufával... Hogy pontosan mivel, azt már nem tudnám megmondani, mert mire sikerült egy vödör vízzel véget vetnem a bulinak, addigra már a dobozból sem maradt sok, nem hogy a bűnjelből.... Egy biztos, az erkély tiszta pernye, az iroda meg - a többszöri kereszthuzat-kísérletek ellenére is - egy füstölőüzemre emlékeztet.....

Hát így zajlik nálunk egy átlagos keddi nap.Élmény itt dolgozni, na....! :P

Van egy olyan érzésem...

... hogy azt a napot, amely úgy indul, hogy munkába jövet egy kirakatra hatalmas betűkkel felragasztva azt olvasom, hogy "Marikagyűrű", kár elkezdeni. :D

Életképek, párbeszédek, napjaim...

" - Ne haragudjon, én a levezető elnök vagyok.
  - Én meg szép.
  - Nos, egyikünk biztosan hazudik."

Csörög a mobilom, beleköszönök: Szia Tamás!
A másik oldalon pillanatnyi döbbent csend, majd: Hooooonnan tudtad, hogy én vagyok?  :D
(A sztorihoz hozzátartozik, hogy anno nem ő adta meg a számát nekem. Bár most, hogy jobban belegondolok, én sem adtam meg neki az enyémet... :D )

Kisgyerek tegnap uzsonnás dobozzal jelent meg az irodában. Ezen még nem feltétlenül akadtam volna fenn, de amikor kinyitotta, dobtam egy hátast: Barbie-s szalvétába volt bebugyolálva a szendvicse. :P:D

Egy hamisítatlan szombat reggel...

.... nem pont ilyen, mint a mai. :P Hajnalban keltunk, sétáltam egy rövidet Jolánkával és  mielőtt kinyílt volna a szemem, már a Vásárcsarnokban voltam, utána berobogtam a szitispárba is - hosszú hétvége jön és rám tört "az éhhalál a küszöbön ólálkodik-érzés" -, majd sétáltam egy hosszabbat is Jolánkával, és most ott tartok, hogy legszívesebben ledőlnék egy kicsit.... Pedig erre esélyem nincs, mert még ki kell pakolnom annak a cirka 4-5 tonna élelmiszernek a nagyját, amit reggel felhalmoztam, aztán felteszem a jó kis majdnemvasárnapi húslevest és beleásom magamat a jegyzeteimbe.... Teszem mindezt azzal az önhipnózissal, hogy kedvem is van hozzá. Mondjuk egy jó húsleveshez van is. :) 

Hihetetlen, de igaz...

... szabin vagyok. És ez egész nap úgy tűnik, így marad. :O A telefonom is egyszer csörgött, akkor is csak az Ápolt akart kérdezni  egybanális hülyeséget.... Úgy jártam tehát, mint Bástya elvtárs: Már meg sem akarnak gyilkolni...Hát én már szart se érek... :P Ha már a gyilkosságnál tartunk. Tegnap pörögtünk ezerrel az irodában, hatvankét dolgot csináltam egyszerre, mint rendesen, amikor a NégyszemTörzsfőnök közölte velem, hogy lenne egy gyors kérése. Mire én szolidan bár, de elhajtottam, hogy ne szívja a vérem, különben is már szúr a mellkasom és szorít a szívem, úgyhogy simán lehetséges, hogy e helyütt ki is nyúlok, mint a béka, és a nap hátralévő részében lépkedhetnek át az ájult, talán már élettelen testem felett. Mire Négyszem megjegyezte, hogy a szívem nem is ott van, ahol szorít, de ha mégis csak infarktusom vagy egyéb irreverzibilis és bizonyára halállal végződő kórság kezdene elhatalmasodni rajtam, akkor annál inkább húzzak bele, hogy még meg tudjam csinálni, amire kért, aztán kinyúvadhatok. Jah, és persze szerdán reggel munkakezdés. Időközben bekövetkező halál nem kifogás. Nem sokkal ezután kihozott nekem néhány szelet répát, zellert és egyéb zöldséget (mostanában ilyeneket csomagol neki az asszonykája az egészséges életmód jegyében), hogy egyek én is pár falatot, mert kell nekem a vitamin... (Neki meg valaki, aki kiöblíti az uzsisdobot, mikor az kiürül...) Ilyen figyelmes és gondoskodó az én főnököm. :) 

A Tengeri Medve...

.... úgyis, mint a Falkavezér, ismét itthon van. :) 6 nap külföld után. Mondjuk az imént ecsetelt remekbe szabott napom miatt nem sokat láttam belőle (egyrészt, mert hajnali 6-ra ért haza, 8-ig aludt, aztán elrohant dolgozni; másrészt pedig mert este már zabos volt rám az "irodai szokásos" miatt, harmadrészt pedig, mert ahogy párnát ért a feje, be is ájult), de mindezekkel együtt jó, hogy itthon van. :) Mondjuk ha nem tudnám, hogy vitorlás versenyen volt az Adrián, azt hinném, valaki agyba-főbe verte, mert tetőtől-talpig kék-zöld foltokkal van tele. Mondjuk szemtelen mértékben le is van barnulva, és a napszemüveg helye csak úgy világít a fején, ez némileg ellensúlyozza a hatalmas plezúrokat. Persze a kis kékségek ellenére is irigylem, hogy napokig élvezhette a nagy kékséget. ;) :)

Mily' csodálatos...

... a szakadó eső hangjaira ébredni, a redőnyt felhúzva szembesülni azzal, hogy a hangoknál már csak a látvány rettenetesebb, realizálni, hogy mindezek ellenére ki is kell menni, kint a villamosra várva (a kapucni és a minden más védőfelszerelés ellenére, felüljáró alatt (!) bőrig ázni, ázott kutya illatú emberek között villamosozva a Bolondokházáig zötykölődni - a világ egyík legszebb villamosvonalán, hogy ne csak rosszat mondjak -, majd békében, nyugalomban, egymagamban elindítani a napot imádott irodánkban egy jó csésze tejeskávé mellett. Maaaaajd... Hisztérikus Kisgyerek irodába bevágódásával ismét kibillenni a lelki nyugalomból, végignézni - és szenvedni - amíg egyszerre meghatalmazást ír, pisil, szaladgál a falon és pánikol, hogy már rég ott kellene lennie és nem itt, és ezt megint azért kell neki csinálni, mert a többieknek nincsen kedvük hozzá és jaaaaaj, az élet de kegyetlen, alighanem már nem is látjuk ma többet, mert oda megy, ahol a madár se jár és onnan nincs visszaút... 4 és fél perc tobzódás, pánikolás, szitkozódás és némi idegbaj (miszerint miért ülök én itt olyan nyugodtan, mikor neki sietnie kell és különben is, megint ő szívja meg...) után ajtó becsuk, Kisgyerek el. Csönd, béke, nyugalom. Csak a szakadó eső hangjait hallom. Érdekes, most kimondottan kellemes. Hol is van az előbb említett kávém? :)