Van abban valami csudálatos, amikor...

... a főnököd nyitja előtted a bejárati ajtót, mintegy 20 perccel azután, hogy megkezdődött a munkaidőd, és szinte elnézést kér, amiért késében van, ellenben azt, hogy Te még később érkeztél, mint ő, meg sem említi. +++ Persze az idill nem tartott sokáig, mert röviddel ezután Négyszem és Kisgyerek egymásnak estek és egy szóra sem érdemes baromságon vitáztak mintegy 20 percen át, majd az egyikük el, míg a másikuk az erkélyre rohant azzal, hogy nem beszélnek a másikkal, amíg helyre nem teszi magát...  (Hangsúlyoznám ismét: egyedül az én személyi számom indul kettessel az irodában... :O) De nézzük a jó oldalát: én ebből is kimaradtam. :)

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

.... de vége a hétnek! El sem hiszem. Olyan napok vannak a hátam mögött, hogy a tartós hullám is kiugrott volna a hajamból tőle, ha lenne (lehetne) benne....Az hagyján, hogy rendre este 8-kor rúgtuk ki az utolsó ügyfelet, de reggeltől olyan feszített tempóban kellett hajtani, hogy - ó borzalom! :P - még arra sem volt időm, hogy egy kicsit nyafogjak/hisztizzek azon, hogy túl vagyok hajtva (vagy csak azon, hogy már 40 perce volt 1,5 órája, hogy nagyon kell pisilnem....). A rinya megmaradt a Kisgyerek reszortjának, úgyis ő e műfaj koszorús bajnoka. :P Kaptam egy halvány ígértet arra, hogy a jövő hetünk már nyugisabb lesz, de én már nem hiszek senkinek, a legrosszabbra készülök és ha annál jobban alakul a helyzet, akkor már boldogság van. :) Azt persze mondanom sem kell, hogy tekintve, hogy a munka frontján az első sorban harcoltam (még mindig nem tudom hogy kerültem én oda?!?), háziasszonyként nem szerepelek valami fényesen. Konkrétan egy helyes, kedves asszonyról ábrándozom, aki reggel jön, délután megy, kivasal, kitakarít.... (És nem az Anyukám, mert szegénykém nem érdemli meg, hogy ezt a kuplerájt, amit az otthonunknak nevezünk, "megnyerje".) Fejben könnyen, gyorsan és flottul megy az. egész. :P De azt be kell vallanom, hogy este 9-fél 10 felé már nem tűnik olyan könnyűnek, pláne nem gyorsnak a sztori..... Egyre inkább egy hatalmas nagy kezelhetetlen amőba az egész, ami napról napra csak nő. És ma meg kellene állítani a folyamatot....Márcsak erő kellene hozzá. És kedv. Ami nincs. :/ De azért hajráááá! :) 

Életképek, párbeszédek, napjaim...

" - Ne haragudjon, én a levezető elnök vagyok.
  - Én meg szép.
  - Nos, egyikünk biztosan hazudik."

Csörög a mobilom, beleköszönök: Szia Tamás!
A másik oldalon pillanatnyi döbbent csend, majd: Hooooonnan tudtad, hogy én vagyok?  :D
(A sztorihoz hozzátartozik, hogy anno nem ő adta meg a számát nekem. Bár most, hogy jobban belegondolok, én sem adtam meg neki az enyémet... :D )

Kisgyerek tegnap uzsonnás dobozzal jelent meg az irodában. Ezen még nem feltétlenül akadtam volna fenn, de amikor kinyitotta, dobtam egy hátast: Barbie-s szalvétába volt bebugyolálva a szendvicse. :P:D

Mi mást is kaphatna...

... az ember a neve napjára, mint azt, hogy sajgó nyakcsigolyákkal ébredjen, kellőképpen nyűgösen és álmosan, majd mindezt egy rettenetesen hosszú és rengeteg melóval tűzdelt munkanappal, valamint egy, az irodában - a munkaidő végén kezdődő - társasházi közgyűléssel fejelje meg, ami feltehetően egy neverending story lesz, kifejezetten rosszindulatú és csúnya öregemberek társaságában. Bahhhhhh.... Persze azért jó is akad a napban, nem kell mindig nyafogni: reggel a Falkavezér már akkor felköszöntött, amikor még jóformán ki sem nyitottam a szemem (az meg tényleg eszembe sem jutott, hogy ma hanyadika van...), aztán Anyuék is felhívtak Ausztriából, ahol éppen gyönyörű helyeken járnak és - bár az idő ott sem túl szívderítő - kicsit irigylem is őket, bár nagyon megérdemlik, hogy kikapcsolódjanak: :) Aztán a Nagybátyámék és Keresztanyuék is felköszöntöttek - ma tutira nem utoljára, mert a jeles napokon mindig több körös köszöntést produkálnak :) -, és legnagyobb döbbenetemre a Kisgyerek is. :O Néha - amilyen szétszórt - abban sem vagyok biztos, hogy tudja a nevemet, hát még, hogy mikor van a névnapom... :D Most már azért kívánhatna nekem valaki egy kicsivel több munkakedvet is, nem "csak" boldogságot, mert az a bérleti szerződés, aminek a tervezetét idestova egy órája bűvölöm, nem fogja megírni saját magát....;)

Pörgünk...

... mint rendesen. Rohannak a napok, a hetek - mint rendesen. Ömlenek ránk az élmények és félek, hogy a fele sem fog "papírra" kerülni abból, amit átéltünk... Tiszta depis is lettem, hogy véget ér a nyár... :( Kiborultam, mert nyitott ablak mellett hajnalban felébredtem arra, hogy fázom... Aztán attól, hogy egy szál pizsiben már nem lehet fel le slattyogni mezítláb a lakásban, mert fázom.... Aztán azért is, mert az ablakon kitekintve többször láttam csúnya, sötét fellegeket és hallottam az eső kopogását, mint láttam volna napsütést.... Most már a tagadási fázisban vagyok. :P Nem vagyok hajlandó tudomást venni arról, hogy vége a nyárnak. Nem, nem és nem! Azt hiszem, egészen adventig megpróbálom kihúzni ezt a "tagadós-tudomást sem vevő"-periódust... :) Persze eső ide, hideg oda, ez a szeptember sem telt eddig átlagosan... Kezdjük azzal, hogy a barátaink és családunk körében is született egy-egy trónörökös. :) Ráadásul egymás utáni napokon, jóformán néhány óra különbséggel. Aztán Falkavezér bátyjának kisfiát ünnepeltünk, mert kipipálta a 2. életévét is. Bogyó és Babóca tortával, ovációval, mintegy 6-8 percig tartó gyertya fújással - ezt még gyakorolni kell, no meg jobban izgatta, hogy mikor veheti már le a torta tetejéről Bogyót ;). Szegény Bogyó még azelőtt elveszítette a fejét, hogy egy rendes képet kattintottunk volna az ifjúról és a tortájáról. :) Alighanem ő nem lesz a "jaj de szép, ezt tegyük el emlékbe anya!"-típus. Sebaj, nem mindenkinek kell addig őrizgetnie az ilyesmiket (is), míg kőkemény lesz és ehetetlen/kiszőrösödik/vagy mindezt megelőzendő a tesója - merő jószándékba oltott mohósággal - meg nem eszi. :D Majd a mulatozás másnapján az ünnepelt édesapja kórházba került.... Nyugi, nem ételmérgezés és semmi köze az egy négyzetméterre eső rokonok számához sem. ;) De tény és való, hogy sajnos kórházba került és bent is tartották, így Ünnepelt az egy hónapos kishúgával és a Zanyájukkal jó egy hétre magára maradt. Így "muszáj" volt beugrani kicsit és segíteni az esti lefárasztás-etetés-fürdetésbe. Háááát... Nem mondom, hogy ellenemre volt. :) Falkavezér kergette-fárasztotta a kis brigantit, én pedig babáztam. Igaz, hogy a karjaim aznap már nem voltak használhatóak, mert úgy elmacskásodtak, de kárpótlásul olyan babaillatú voltam, hogy nem is volt kedvem lezuhanyozni.... :) Azóta szerencsére happy end van, mert Bátyus újra otthon van a családdal - bár egyértelműen nem tudták megmondani, mi volt a gond, és még elküldik néhány vizsgálatra.... Aztán a mostani hétvégén meglepi szülinapi bulit tartottunk - kisebb elhajlással - az éppen nászútról hazatérő Asszonykának, mely összejövetel szintén nem sikerült rosszul, ellenben fergetegesen jól, és bár a tegnapi nap jelentős részét átaludtam (amikor meg ébren voltam, jószerével akkor is döglöttem... :P), úgy érzem, jól esne még egy kis alvás... Hiába no... Hol vannak már azok az idők, amikor egy buli után hazaszaladtam zuhanyozni, majd elsiettem órára? Persze a történethez az is hozzá tartozik, hogy nem voltam túl produktív azon az órán, finoman szólva...Ráadásul nehezített pálya volt, mert németül kellett volna megnyilatkoznom. Nos ez akkor, amikor még magyarul is komoly kihívás, és már az fáj, hogy értelmesen tudj nézni, háááát.... De bizony sokkal jobban bírtam a 2-3-4 órás alvásokat. és igen, itt újból a tagadási szakaszban vagyok éppen: mindez nem azért van, mert három iksznél járok.... Csak újabban nehezebb napjaim vannak. ;) Folyt.köv.