2013. december 16., hétfő

Advent

Minden évben elhatározom, hogy jövőre jobban előkészülök, az első adventi vasárnapra ragyogni fog a lakás, teljesen fel lesz díszítve minden és más dolgunk sem lesz, mint karácsonyi vásárokra járni, 2-3 naponta egy-egy sütit összedobni, ajándékokat csomagolni, kicsit lelassulni, készülődni.... Aha. Pont így sikerül idén is. De legalább a szándék megvan. :P Had ne mondjam, hogy állok jelenleg. Az ajándékokkal úgy-ahogy jól, na de a többivel?! Se kitakarítva, se rendesen ráhangolódva....Sütiből is egyet készítettem eddig - még. Helyesebben szólva kettőt, mert tegnap MAD-éknál tegnap beindítottuk a mézeskalácsgyárat. JJL kicsit ideges lett, mert "csak" 8 tepsivel zártunk, de a bennem mélyen megbúvó tésztanyújtó és dekorálóművésznek bevallom, untig elég volt. :P Lett egy csomó rénszarvasunk (és egy rémszarvasunk, ahol megolvadt a cukorgyöngy és "szegény állat" szeme bánta, de csúnyán....), angyalkánk, csengettyűnk, hópelyhünk, mézeskalács figuránk.... (Persze mikor szaladtam bele egy csomó, "hogyan dekoráljuk a mézeskalácsainkat" témájú oldalba? Most, mikor már túl vagyunk rajta.... Na sebaj, majd jövőre!) 


Igazság szerint nem is a rohanás zavar, hanem az, hogy a nagy rohanás ellenére semmivel nem végzek rendesen.... A munkára soha nem lehet pontot tenni, egymás után zuhannak be a hülyébbnél hülyébb feladatok/ügyfelek. Az ajándékok jelentős részét már megrendeltem, de a többsége még nem érkezett meg, így itt sem lehet pipát tenni a lista mellé.... A lakás szalad, a szakdolgozat még mindig nem írja saját magát, mint ahogy a szakirodalom sem jegyzeteli önmagát.... Szóval csak hullámokban csap meg a vágyva-vágyott karácsonyi hangulat.... :( Nem tudom, miért van minden évben a legnagyobb dili éppen decemberben?! Miközben ilyenkor már másra sem vágynék, mint nyugalomra, békére és a karácsonyi fűszerek illatára... Ha minden igaz, a héten dolgozunk utoljára, utána lesz azért néhány napom utolérni magamat. Január második hetéig nem hallanak rólam itt bent, az tuti. A remény pedig továbbra is él, miszerint: ha idén nem is sikerült tökéletesen minden, majd jövőre! ;)

2013. november 25., hétfő

Ami van...

... a teljesség igénye nélkül: hétfő; borzalmas hideg (az utálatos metsző, erős szél miatt....); múlni nem akaró nátha munkaundoritisszel súlyosbítva; jéghideg kéz; elsőbbségi küldeményt 4 munkanap alatt kézbesítő posta (ennyi idő alatt én is odaértem volna a levelemmel gyalog, törpejárásban...); szép, rövid, vagány színűre lakkozott (kékből a lilába játszó, gyöngyházas színben) körmeim (életbevágó :P);  egy teljesen eszelős ügyfél, aki szabályosan zaklatja az egyik kollégát; tüsszögés (kialakulófélben lévő izomlázzal); egy kispapa(-nak látszó Ápolt), akinek otthon kellene lennie elsőszülöttjével és gyermekágyas asszonyával, ám ő mégis lázasan dolgozik és szívja a vérem idebent; egy nagy adag, jó forró kínai erős-savanyú leves, ami vérré vált (hogy valami jót is említsek); egyszerre süvöltő kaputelefon, csengő, mobil és minden más elektromos ketyere, ezekkel egyidejűleg a fülembe folyamatosan duruzsoló ügyfél és/vagy kolléga (csak hogy érezzem a törődést); soha véget nem érő nap, hóesés (na jó, ez még azért nem nevezhető annak, de valami esik, ami egyértelműen hideg és fehér), sötét már 15:15-kor (megszokhatatlan...) és totális ötlethiány, hogy mi legyen ma este a vacsora... Bónuszként pedig: van egy kisebb lottónyereményünk is, ami ugyan nem akkora, hogy ne kelljen holnaptól dolgozni jönni, de azért mégis csak valami. ;)

Ami nincs: kicsattanó munkakedvem; a megfelelő testnyíláson történő lélegzetvételi képességem; ízlelő és szaglóképességem (5 perc nyugim; három fejem (de ez csak egy isteni csodának köszönhető); rend az asztalomon; kedvem bent maradni fél 6-ig, de még jön egy bamba ügyfél a papírjáért; kedvem vasalni (pedig lassan kamaszfiú magasságúra nő a vasalatlan... :D Mondjuk van előnye is: így legalább elférnek a vasalt ruhák a szekrényben. :P); hely a fagy elől a lakásba menekített növényeknek (helyesebben szólva a növényeknek van, lassan nekünk nincsen... :D); csokim (pedig most ölni tudnék pár kockáért); adventre tökéletesen felkészített és kitakarított lakásunk (de öles léptekkel haladunk vele, szóval van még remény!).... És még sorolhatnám. Mindenesetre - vagy mindezek ellenére - nincs rosszkedvem. Sőt...! :)

2013. november 22., péntek

Elért a vég...

... hetekig képes voltam ellenállni (lásd kollégáim és falkavezérem ilyen-olyan behurcolt kórságaival szemben) de ma reggel torokfájással ébredtem, náthásan és kellően nyűgösen. Remek. 


Jó, jó, tudom, hogy ez a kórság csak a férfiakra nézve hordoz halálos veszedelmet, de azért le tudtam volna mondani róla így, a hétvége közeledtével...Meg amúgy is. Azért persze még nem tettem fel a nyavalyás bacikkal szemben a kezemet. Hatalmas adag C-vitaminnal, Echinacea cseppel és gyógyteákkal vettem  fel velük a harcot. Meglátjuk, milyen sikerrel... Este azért beizzítom a szupertitkos csodafegyvereimet is, biztos, ami sicher.  ;)

2013. november 21., csütörtök

Csönd és béke...

... honol az irodában. Ritka ez felénk, mint a fehér holló. Mindenki tárgyal és/vagy léhűt valahol, így aztán a legjobb társaságban vagyok: egyedül. :) Bár azért munka is van dögivel, így azért arról, hogy unatkozzak vagy léhán szörfözgessen az interneten, szó sem lehet. Szívem szerint a mai munkanapot "érdeklődésem hiányában" törölném. Meg a holnapit is.

2013. november 20., szerda

Még csak szerda van, de...


... megérett a pillanat arra, hogy tartsak egy heti összegzést, ugyanis:  

... már túl vagyunk a hét legeslegrosszabb poénjain. Köszönhetően NégyszemNagyőnöknek, aki valószínűleg munkába jövet átlapozott lenyelt néhány évtizednyi Mórickát (vagy csak sokáig volt összezárva 8-13 évesekkel - bár gyakran ő maga is egy nagyra nőtt 10 éves). 
... Ápolt, akinek növényt sem lenne szabad tartania, az éjjel apa lett. Őszintén bevallom, az első gondolatom az volt, hogy remélem, bent volt a szülésnél, és mielőtt elájult volna és esés közben jól bevágta volna a fejét egy, de inkább több tárgyba, a csaj minimum véraláfutásosra marta a kezét. :P A babának természetesen jó egészséget és a legjobbakat kívánom. :) Fél 1 körül aztán beállított a boldog és büszke apuka, aki jócskán kiesett az eddig megszokott "Ápolt" szerepköréből, oly' annyira hogy előbukkant belőle az ember. :O Mosolyogva, kicsit zavarodottan és fáradtan mesélt a majd' egy napig tartó vajúdásról és a gyerekről, akinek van haja, meg kezei és lábacskája, és persze maga a tökély. Jah és nyugodt baba, nagyon békésen elszundikálgat. (Ezen jót röhögtem, de csak magamban. Majd visszatérünk a kérdésre néhány hónap és jó néhány szemkörnyéki karika múlva... ;P) Gondolom, ez a pillanatnyi kilengés csak az adrenalin és az eufória keverékének hatása és napokon/heteken belül visszazökken a Ápolti minőségébe (az ordítozásokkal és fogcsattogtatásokkal együtt...)  de azért jó volt megtapasztalni, milyen lenne, ha normális lenne....
... a Falkavezér már megküzdött a férfiakra igen veszélyes kórral, a megfázással. Az állapota a hétfő éjszakai - keddi mélypont óta rohamosan javul, amiben nagy segítségére volt az étcsokoládés kandírozott narancshéj, amiből nagyobb mennyiséggel kúrálta magát. ;) Én pedig csendben reménykedem, hogy ha a minden jel szerint sikerült a wellness hétről hazatérő kollégától nem elkapnom a vírusos kötőhártya-gyulladását, majd pedig a hasmenős-hányós vírust, amit feltehetően a gyerekeitől kapott el (mint mondta, ha a kötőhártya-gyulladás nem vakította meg, hát majd kif.ssa a szemét magától... :D), akkor csak megúszom ezt is....
... annyit dolgoztam és túlóráztam, mint máskor egy egész héten, így a mai napot önhatalmúlag egy kicsit lazábbra vettem. Persze, mint tudjuk, nyugtával dicsérjük a napot...
... hogy is felejthetnénk el a tegnapi napot, amikor is az Ápoltaknak sikerült felgyújtaniuk az erkélyt... 
... totálisan karácsonyi hangulatba kerültem - nem a fentiek hatására, ezt azért rögzíteném. :) 

2013. november 19., kedd

Önkéntes tűzoltó...

... lettem, jól felfogott érdekemben. Történt ugyanis, hogy békésen üldögélve dolgozgatva a helyemen, egyszer csak erőteljes füstszagot kezdtem érezni. Első körben azt hittem, hogy valamelyik konnektor vagy hosszabbító kezdett vacakolni, esetleg a nyomtató... Aztán kinéztem az erkély ablakán. Sok csuda dolgot láttam én már azon az ablakon kinézve, de ilyen sűrű, lassan gomolygó szürkésfehér füstöt, mint most,  még nem. Jóformán semmit sem lehetett látni... Persze a tűzfészek megállapítása azért így is sikerült: a DDK-im (=DrágaDohányzóKollégáim) által a túlburjánzó hamutálca tehermentesítésére kinevezett hatalmas papírdobozt sikerült felgyújtani, feltehetően egy égve hagyott csikkel vagy gyufával... Hogy pontosan mivel, azt már nem tudnám megmondani, mert mire sikerült egy vödör vízzel véget vetnem a bulinak, addigra már a dobozból sem maradt sok, nem hogy a bűnjelből.... Egy biztos, az erkély tiszta pernye, az iroda meg - a többszöri kereszthuzat-kísérletek ellenére is - egy füstölőüzemre emlékeztet.....


Hát így zajlik nálunk egy átlagos keddi nap.Élmény itt dolgozni, na....! :P

2013. november 11., hétfő

Tegnap...

... egy ingatlanos újságban kiszúrtam álmaim lakását. A lehető legjobb környéken van, mégis jó közlekedés mellett és a belvároshoz (is) közel. Nagy terasszal, éppen elegendő szobával... Szinte hallottam, hogy szólongat a kégli, hogy "vegyél meg, vegyél meg, vegyél meeeeeg". :) Mondom a Falkavezérnek, hogy mit találtam, mire ő közölte velem, hogy kicsit korábban ő is kiszúrta ugyanezt a hirdetést és mutatni is akarta nekem, hogy hű, de jó is lenne.... No erre mit mondjak, nagy az összhang. :) Egy bökkenő van már csak: a éppen 10 mihálykával kerül többe, mint amennyink jelenleg lenne.... Így aztán marad a lottózás és a napi mantra, hogy úgyis ott fogunk lakni, azon a környéken és passz! :) (Persze ha valakit éppen megfojtani készül a rengeteg pénze és patronálni szeretne egy imádnivaló fiatal párt egy még imádnivalóbb szuperebbel, nem utasítjuk vissza a felajánlásokat. ;))


Napom


Egy nagyon kellemesen, békésen csordogáló hétvége után a határozottan rosszul esik a hétfő. Főleg, hogy pörögni-forogni kellene, mint egy kisebb tornádó, aminek már a gondolatától is szédülök. :P Este Márton napozunk családi körben, addigra jó lenne felpörögni, de egyelőre úgy érzem, ez csak egy kisebb koffein mérgezéssel volna lehetséges, azt kihagynám, úgyhogy az is előfordulhat, hogy új oldalamról ismer meg a család, jelesül az egyik karosszékben békésen szunyókáló nagynéni szerepében. :D

2013. november 8., péntek

Életemben először...

... vettem egy doboz cigit. No nem magamnak, nem így próbálom levezetni  a munkahelyi stresszt.... ;) Hála Istennek eddig sem cigiztem soha és ezután sem tervezem. (Ok, volt néhány elhajlásom bulikban, de nem győzött meg egyik élmény esem arról, hogy ez jó...) Történt ugyanis, hogy bíróságra csattogván leszólított egy hajléktalan srác. Többször láttam már, hetek óta a környéken csövezik szerencsétlen, elég rossz állapotban van, de mondjuk milyenben is lenne.... :S Világító kék szeme és egészen világos szőke haja van és látszik, hogy egykor jobb napokat is látott. Na szóval leszólított, hogy nincs-e egy cigim. Egyrészt siettem is, másrészt ugye ha nem dohányzom, logikusan cigit sem tartok magamnál, így aztán csak pár szót váltottunk, aztán rohantam tovább. De olyan rossz érzésem volt... Gyorsan kipipáltam a bíróságot és az első utamba akadó nemzeti "sikerült kiválasztani a legcsúnyább barnát"-ba bementem. Kérdezi a lányka, hogy mit szeretnék. Mondom, nem igazán tudom, mert nem cigizem. Olyan döbbent arccal nézett rám, hogy muszáj volt nagy vonalakban vázolnom, hogy mi a helyzet. Még jobban elkerekedett a szeme és közölte velem, hogy ő még ilyet nem hallott, tök jó fej vagyok, aztán ajánlott egy cigit, ami jó minőségű, nem bivalyerős és általában a fiatal férfiak szeretik. Mondtam neki, hogy nem tartom magam különösebben jó fejnek, inkább a belső hang kezdett erősen szekálni és ha annak engedek, hátha utána kevésbé érzem magamat nyomorultul.... Ilyenkor mintha kapna az ember egy gyomrost, hogy milyen sok a szomorúság és a szenvedés is a világban, sok-sok jobb sorsa érdemes ember is él körülöttünk.... Illene sokkal hálásabbnak és elégedettebbnek lennem és többet tennem azokért, akik erre rászorulnak.... Nekem csak egy doboz cigi, néhány száz forint..... Ha véletlenül kiesne a tárcámból, több, mint valószínű, észre sem venném a hiányát.... Neki pedig.... :/ Amikor a kezébe nyomtam a dobozt és az öngyújtót, azt hitte, hogy már csak 1-2 szál van a dobozban.... Azt, ahogy felcsillant a szeme, amikor észrevette, hogy zsír új a doboz, azt nem fogom elfelejteni egy darabig.... És most nem akarok morfondírozni azon sem, hogy a bagó káros.  Ma gyógyszer volt neki is, nekem is. Pont. Azt meg csak remélni tudom, hogy van még számára kiút ebből a rettentő helyzetből.... :S :/

2013. október 28., hétfő

Valaki...

... iszonyúan ordít és csapkod a szomszédban. Nem tudom, kivel, azt sem, hogy miért, de annyi biztos, hogy zeng a ház. Ilyenkor egyrészt elborzadok, másrészt pedig hálát és boldogságot érzek, amiért "burokban" nőhettem fel és a mai napig, ha itthon (Falkavezérrel közös lakásunkban)/otthon (Anyuéknál) átlépem a küszöböt és behúzom magam mögött az ajtót, tudom, hogy jó helyen vagyok: békességben, szeretetben, biztonságban, nyugalomban, csodálatos emberek között. Ez azt hiszem, megfizethetetlen. :)


A hetem...

... úgy érzem, olyan lesz, mint azon a - több variációban is keringő - képeslapon: hétfő, hétfő 2., hétfő 3., kispéntek, péntek, szombat, elő-hétfő.... :( Kispéntekkel az a bajom, hogy "papíron" jó, mert hamarabb végzünk és addig is, amíg ez bekövetkezik, kevesebb a munka, de a realitás inkább az (az elmúlt másfél év tapasztalata alapján), hogy a ménykű becsapódása/csontvázak szekrényekből való kizuhanása és az Ápoltak és/vagy az Ügyfeleknek álcázott ápoltak állapotának rohamos romlása is ezeken a napokon várható leginkább... Remélem, ez egyszer nem lesz igazam és - ha korábban nem is - de időben elmehetünk haza. Az elő-hétfő ellen pedig keményen dolgozom, hogy ne köszöntsön be, mert nagyon nem szívlelem, ha a rövidke kikapcsolódós időszakokat is megmérgezi a "jaj ne már, holnap megint menni kell"-hangulat, de az a helyzet, hogy nehéz kiszállni a mókuskerékből..... Ha akarom, ha nem, időről időre bekúszik a gondolataim közé az Ápolt vagy valamelyik ügy, de azért nem hagyom, hogy hoszasan mérgezzék az elmémet. :) Addig is az e heti mottóm:



2013. október 17., csütörtök

Humor Herold...

.... köztünk jár. Mi több, él. Jelen esetben Kisgyerek képében, aki tegnap egész nap a szokottnál is maródibb és látványosan szenvedősebb volt, mint szokott.... Pedig az alapállapota sem piskóta! Szóval jött, ment, jajgatott, aztán egyszer csak, a nap vége felé bejelentette, hogy ő lázas. No jó... Kicsit sajnáltatta magát, majd bedobta a köztudatba, hogy holnap nem fog bejönni, mert egyre rosszabbul van. (Ezen én miért nem lepődök meg....) Majd, mintegy bónuszként közölte velünk azt is, hogy azért teljesen nincs meglepve az állapotát illetően, mert olyan randa tüszős mandulagyulája van már vagy 2-3 napja, hogy egyetemi tankönyvekben kellene mutogatni, mindenki okulására.... De jó! Mi meg itt ülünk, egy légtérben vele (aki ráadásul még a szellőztetést sem viseli és tűri el soha, semmilyen formában.....), ő meg, bár pontosan tudja, hogy fertőző, meg minden, de azért egy szóval nem mondja, csak szenveleg itt látványosan..... Meg is fenyegettük, hogy ha bármelyikünk elkapta, puszta kézzel kapjuk ki a manduláit és minden egyéb belső szervét, különösen ügyelve arra, hogy létfontosságúakat is érintsünk....

2013. október 16., szerda

Van egy olyan érzésem...

... hogy azt a napot, amely úgy indul, hogy munkába jövet egy kirakatra hatalmas betűkkel felragasztva azt olvasom, hogy "Marikagyűrű", kár elkezdeni. :D

2013. október 14., hétfő

Élet-halál és a kérdés...

...miszerint "Hoooogy lehet valaki ekkora marha?!?" DE kezdjük az elején: Reggel egy jó órára elvesztem a bürokrácia útvesztőiben (értsd: földhivatali ügyintézés, hétfőgyűlölő, kellőképpen nyűgös, közveszélyes munkakerülésre hajlamos ügyintézőkkel az egyik oldalon, hétfőgyűlölő, "úristen, mennyi dolgom lesz ma még, rohannom kellene és basszus még csak hétfő van, de ha így haladok a dolgaimmal, tuti este 10-ig se végzek, szóval a k...anyját haladjon már a sor" típusú ügyfelekkel a másik oldalon....), és már éppen felcsillant a remény arra, hogy jó magaviselettel szabadulok, amikor megcsörrent a mobilom. A vonal másik végén az Ápolt, aki lázasan firtatta, hogy mikor érek már be, mert iszonyúan fontos dolgot kellene intéznünk, élet-halál kérdése és rohanjak, amennyire tudok. Ok. Ápoltról azért azt tudni kell, hogy nála volt már élet-halál kérdése az is, hogy egy aktát ki kellett hozni a szobájából, mert ő nem találta, valamint az is, hogy előkészítsünk valami papírt, amire majd 4-5 hét múlva volt szüksége..... Szóval az ő élet-halál (de tulajdonképen bármilyen) jellegű kérdéseit fenntartásokkal kezelem, és azt hittem, már nem tud meglepni semmivel, ám ezen a kellemes, kissé csípősen hűvös, ám napsütésen őszi hétfő reggelen mégis csak sikerült neki. Beérek, már zúdulok is rá, hogy mi van, ember, beszélj, ki haldoklik, mi ég... Ő rám néz kissé kétségbeesett tekintettel (egy pillanatra megláttam benne a 4 éves kisfiút :D), és közli velem, hogy segítsek neki szkájp elérhetőséget gründolni, mert ő ehhez hülye. (Majdnem kicsúszott a számon, hogy máshoz is kis barátom, de nem ez a legnagyobb baj veled, hanem az, hogy szociopata vagy, de inkább nem mentem bele. :P) Hát kedveseim, most mát Ti is tudjátok, hogy mik napjaink igazán húsba vágó, élet-halál kérdései, megoldásra váró, égető problémái. A napnak pediglen még nincs vége. Kicsit félek, hogy mi jöhet még. Lehet, hogy regisztrálunk a fészbúkra is? :D

2013. október 10., csütörtök

Itt a vég...

Egy nátha képében érkezett, torokfájással és egy nagy adag nyűggel megfejelve - hogy a munkaundort ki ne felejtsem. :D Egész nap aludnék - ehelyett tüzet oltok az irodában és folyamatosan slozira járok a gyógyteák miatt. Persze abban a pillanatban, ahogy belépek a mosdó ajtaján, már kurjant valaki, hogy hol vagyok.... Egy ideg még ki-kiszóltam, hogy "mégis mit gondolsz?!", most már eszemben sincs: szépen csöndben kiélvezem a magány másfél perceit és nem szólok egy szót se. Aki magától nem jön rá, merre lehetek, az tegye le a diplomáját a pultra, oltsa le a szobájában a villanyt, mielőtt elmegy és húzzon haza, mert nem ezért taníttatták a szülei. Már csak másfél napot kell kibírni valahogy, aztán jöhet a hétvége. Fogakat összeszorítani, mondjunk el háromszor, hogy "Szeretem a munkám!", hátha elhisszük :P, mosoly az arcra és hajrá......! :)

2013. október 7., hétfő

Ma 9 éve....

.... hogy elment a Nagyi. Rettenetesen hiányzik. :( De azért nagyon sok kellemes, szívmelengető élmény és emlék is eszembe jut, ha rá gondolok. :) Eleinte nagyon féltem, hogy el fogom felejteni a hangját, az illatát (el is tettem a kedvenc kölnijét, meg egy vállkendőt, amit gyakran viselt, emlékbe), de hála Istennek még nem jött el ez a pillanat, még mindig úgy él bennem, mintha tegnap váltunk volna el... Pedig már 9 éve.... :(




2013. október 1., kedd

Mozdul a Diliház

Tudtuk, hogy már jó fél éve árulja az irodát a tulajdonosa (én ne tudnám... egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor kellett a nézelődők miatt tovább bent maradnom...) , de attól még váratlanul ért tegnap minket a hír, hogy el is adta. :O Szerencsére nem kell azonnal pakolnunk, mert még nem tudjuk, hová cuccolunk innen tovább. Egy rövid csapat megbeszélés után - aminek a jelentős részében az Ápolt harsogott, számomra roppant ellenszenves stílusban, olyan kritériumokat puffogtatva, amikről már most tudom, hogy ő fogja elsőként megszegni (vagy soha be nem tartani, de másokkal szemben triplán megkövetelni....) -, csak több volt bennem a kérdés és az idegesség, mint előtte....Mert hát ugye, hol lesz az iroda (ugye nem egy hegytetőn, ahonnan gyönyörű a kilátás, exkluzív az ingatlan, de nem jár fel békávé..), jön-e új rezsitárs és ha igen, ugye nem olyan lesz, mint az Ápolt, mert belőle egy is sok&ugye nem gondolják még véletlenül se, hogy ezentúl a 4 helyett 5 (vagy akár több) embernek fogok a keze alá dolgozni, mert már a jelen felállás is necces (úgy a fizumat, mint a túlóráimat és a magán-/irodán kívüli életemet tekintve) stb. stb. stb. kezdtem rendesen bepörögni, amikor Nagy Gyerek (avagy Főnök, ritkábban Négyszemű) közölte velem, hogy éhes és menjünk le ebédelni kettesben, mert a többiek már úgyis voltak, meg amúgy is beszélne velem. Még ki sem léptünk az ajtón, máris megnyugtatott, hogy arról szó nem lehet, hogy maradjon a jelen felállás (= mindenki számolatlanul nyomathatja ki nekem a munkát), ő átvesz engem 100%-ban és az Ápolt (és az új jövevény, aki ha olyan lesz, mint az Ápolt, akkor tutira Ketteske fedőnéven fog futni nálam) vegyen fel magának valakit, ő engem nem hagy a továbbiakban ebben a hülye státuszban, úgyis egymaga képes ellátni munkával lazán...Hát mit ne mondjak.....Nyugtával dicsérem a napot, mert előbb költözzünk át egy - remélhetőleg - kényelmes és tágas, hiperszuper irodába (itt a környéken, de legalább  könnyen megközelíthető helyen) és az Ápolt tényleg távolodjon el tőlünk (tőlem!!!!!!), amennyire lehet, de már a gondolata is, hogy ez (mármint hogy az Ápoltak Ápoltja ezentúl csak "szomszéd" és nem munkatársi minőségben rontja majd a levegőt) szívemben apró kis rőzselángokat lobbantott. :) Isten adja, hogy így legyen! :) Azzal egyelőre nem vagyok hajlandó foglalkozni, hogy 3 irodányi iratmasszát és 4 fiú összes lomját hogyan és miképpen fogjuk tudni összecsomagolni ás átköltöztetni bárhová is.... Ez még a jövő zenéje. De ha hónapokig kell gyűrődnöm ahhoz, hogy utána az Ápolt kilépjen az életemből, hát legyen, mosolyogva várom, hogy eldördüljön a startpisztoly. :)

2013. szeptember 30., hétfő

Van abban valami csudálatos, amikor...

... a főnököd nyitja előtted a bejárati ajtót, mintegy 20 perccel azután, hogy megkezdődött a munkaidőd, és szinte elnézést kér, amiért késében van, ellenben azt, hogy Te még később érkeztél, mint ő, meg sem említi. +++ Persze az idill nem tartott sokáig, mert röviddel ezután Négyszem és Kisgyerek egymásnak estek és egy szóra sem érdemes baromságon vitáztak mintegy 20 percen át, majd az egyikük el, míg a másikuk az erkélyre rohant azzal, hogy nem beszélnek a másikkal, amíg helyre nem teszi magát...  (Hangsúlyoznám ismét: egyedül az én személyi számom indul kettessel az irodában... :O) De nézzük a jó oldalát: én ebből is kimaradtam. :)

2013. szeptember 28., szombat

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

.... de vége a hétnek! El sem hiszem. Olyan napok vannak a hátam mögött, hogy a tartós hullám is kiugrott volna a hajamból tőle, ha lenne (lehetne) benne....Az hagyján, hogy rendre este 8-kor rúgtuk ki az utolsó ügyfelet, de reggeltől olyan feszített tempóban kellett hajtani, hogy - ó borzalom! :P - még arra sem volt időm, hogy egy kicsit nyafogjak/hisztizzek azon, hogy túl vagyok hajtva (vagy csak azon, hogy már 40 perce volt 1,5 órája, hogy nagyon kell pisilnem....). A rinya megmaradt a Kisgyerek reszortjának, úgyis ő e műfaj koszorús bajnoka. :P Kaptam egy halvány ígértet arra, hogy a jövő hetünk már nyugisabb lesz, de én már nem hiszek senkinek, a legrosszabbra készülök és ha annál jobban alakul a helyzet, akkor már boldogság van. :) Azt persze mondanom sem kell, hogy tekintve, hogy a munka frontján az első sorban harcoltam (még mindig nem tudom hogy kerültem én oda?!?), háziasszonyként nem szerepelek valami fényesen. Konkrétan egy helyes, kedves asszonyról ábrándozom, aki reggel jön, délután megy, kivasal, kitakarít.... (És nem az Anyukám, mert szegénykém nem érdemli meg, hogy ezt a kuplerájt, amit az otthonunknak nevezünk, "megnyerje".) Fejben könnyen, gyorsan és flottul megy az. egész. :P De azt be kell vallanom, hogy este 9-fél 10 felé már nem tűnik olyan könnyűnek, pláne nem gyorsnak a sztori..... Egyre inkább egy hatalmas nagy kezelhetetlen amőba az egész, ami napról napra csak nő. És ma meg kellene állítani a folyamatot....Márcsak erő kellene hozzá. És kedv. Ami nincs. :/ De azért hajráááá! :) 

2013. szeptember 18., szerda

Életképek, párbeszédek, napjaim...

" - Ne haragudjon, én a levezető elnök vagyok.
  - Én meg szép.
  - Nos, egyikünk biztosan hazudik."

Csörög a mobilom, beleköszönök: Szia Tamás!
A másik oldalon pillanatnyi döbbent csend, majd: Hooooonnan tudtad, hogy én vagyok?  :D
(A sztorihoz hozzátartozik, hogy anno nem ő adta meg a számát nekem. Bár most, hogy jobban belegondolok, én sem adtam meg neki az enyémet... :D )

Kisgyerek tegnap uzsonnás dobozzal jelent meg az irodában. Ezen még nem feltétlenül akadtam volna fenn, de amikor kinyitotta, dobtam egy hátast: Barbie-s szalvétába volt bebugyolálva a szendvicse. :P:D

2013. szeptember 17., kedd

Mi mást is kaphatna...

... az ember a neve napjára, mint azt, hogy sajgó nyakcsigolyákkal ébredjen, kellőképpen nyűgösen és álmosan, majd mindezt egy rettenetesen hosszú és rengeteg melóval tűzdelt munkanappal, valamint egy, az irodában - a munkaidő végén kezdődő - társasházi közgyűléssel fejelje meg, ami feltehetően egy neverending story lesz, kifejezetten rosszindulatú és csúnya öregemberek társaságában. Bahhhhhh.... Persze azért jó is akad a napban, nem kell mindig nyafogni: reggel a Falkavezér már akkor felköszöntött, amikor még jóformán ki sem nyitottam a szemem (az meg tényleg eszembe sem jutott, hogy ma hanyadika van...), aztán Anyuék is felhívtak Ausztriából, ahol éppen gyönyörű helyeken járnak és - bár az idő ott sem túl szívderítő - kicsit irigylem is őket, bár nagyon megérdemlik, hogy kikapcsolódjanak: :) Aztán a Nagybátyámék és Keresztanyuék is felköszöntöttek - ma tutira nem utoljára, mert a jeles napokon mindig több körös köszöntést produkálnak :) -, és legnagyobb döbbenetemre a Kisgyerek is. :O Néha - amilyen szétszórt - abban sem vagyok biztos, hogy tudja a nevemet, hát még, hogy mikor van a névnapom... :D Most már azért kívánhatna nekem valaki egy kicsivel több munkakedvet is, nem "csak" boldogságot, mert az a bérleti szerződés, aminek a tervezetét idestova egy órája bűvölöm, nem fogja megírni saját magát....;)

2013. szeptember 16., hétfő

Pörgünk...

... mint rendesen. Rohannak a napok, a hetek - mint rendesen. Ömlenek ránk az élmények és félek, hogy a fele sem fog "papírra" kerülni abból, amit átéltünk... Tiszta depis is lettem, hogy véget ér a nyár... :( Kiborultam, mert nyitott ablak mellett hajnalban felébredtem arra, hogy fázom... Aztán attól, hogy egy szál pizsiben már nem lehet fel le slattyogni mezítláb a lakásban, mert fázom.... Aztán azért is, mert az ablakon kitekintve többször láttam csúnya, sötét fellegeket és hallottam az eső kopogását, mint láttam volna napsütést.... Most már a tagadási fázisban vagyok. :P Nem vagyok hajlandó tudomást venni arról, hogy vége a nyárnak. Nem, nem és nem! Azt hiszem, egészen adventig megpróbálom kihúzni ezt a "tagadós-tudomást sem vevő"-periódust... :) Persze eső ide, hideg oda, ez a szeptember sem telt eddig átlagosan... Kezdjük azzal, hogy a barátaink és családunk körében is született egy-egy trónörökös. :) Ráadásul egymás utáni napokon, jóformán néhány óra különbséggel. Aztán Falkavezér bátyjának kisfiát ünnepeltünk, mert kipipálta a 2. életévét is. Bogyó és Babóca tortával, ovációval, mintegy 6-8 percig tartó gyertya fújással - ezt még gyakorolni kell, no meg jobban izgatta, hogy mikor veheti már le a torta tetejéről Bogyót ;). Szegény Bogyó még azelőtt elveszítette a fejét, hogy egy rendes képet kattintottunk volna az ifjúról és a tortájáról. :) Alighanem ő nem lesz a "jaj de szép, ezt tegyük el emlékbe anya!"-típus. Sebaj, nem mindenkinek kell addig őrizgetnie az ilyesmiket (is), míg kőkemény lesz és ehetetlen/kiszőrösödik/vagy mindezt megelőzendő a tesója - merő jószándékba oltott mohósággal - meg nem eszi. :D Majd a mulatozás másnapján az ünnepelt édesapja kórházba került.... Nyugi, nem ételmérgezés és semmi köze az egy négyzetméterre eső rokonok számához sem. ;) De tény és való, hogy sajnos kórházba került és bent is tartották, így Ünnepelt az egy hónapos kishúgával és a Zanyájukkal jó egy hétre magára maradt. Így "muszáj" volt beugrani kicsit és segíteni az esti lefárasztás-etetés-fürdetésbe. Háááát... Nem mondom, hogy ellenemre volt. :) Falkavezér kergette-fárasztotta a kis brigantit, én pedig babáztam. Igaz, hogy a karjaim aznap már nem voltak használhatóak, mert úgy elmacskásodtak, de kárpótlásul olyan babaillatú voltam, hogy nem is volt kedvem lezuhanyozni.... :) Azóta szerencsére happy end van, mert Bátyus újra otthon van a családdal - bár egyértelműen nem tudták megmondani, mi volt a gond, és még elküldik néhány vizsgálatra.... Aztán a mostani hétvégén meglepi szülinapi bulit tartottunk - kisebb elhajlással - az éppen nászútról hazatérő Asszonykának, mely összejövetel szintén nem sikerült rosszul, ellenben fergetegesen jól, és bár a tegnapi nap jelentős részét átaludtam (amikor meg ébren voltam, jószerével akkor is döglöttem... :P), úgy érzem, jól esne még egy kis alvás... Hiába no... Hol vannak már azok az idők, amikor egy buli után hazaszaladtam zuhanyozni, majd elsiettem órára? Persze a történethez az is hozzá tartozik, hogy nem voltam túl produktív azon az órán, finoman szólva...Ráadásul nehezített pálya volt, mert németül kellett volna megnyilatkoznom. Nos ez akkor, amikor még magyarul is komoly kihívás, és már az fáj, hogy értelmesen tudj nézni, háááát.... De bizony sokkal jobban bírtam a 2-3-4 órás alvásokat. és igen, itt újból a tagadási szakaszban vagyok éppen: mindez nem azért van, mert három iksznél járok.... Csak újabban nehezebb napjaim vannak. ;) Folyt.köv.

2013. augusztus 29., csütörtök

A lógós...

.... igen, kivételesen ez vagyok én. A fejem kb. centire az asztallaptól, a vérnyomásom valahol a bányászbéka valaga alatt és ezen már nem segíthet egy újabb bögre vödör kávé sem. Igazság szerint egy cégmódosítást kellene előkészítenem, de nem megy... :( Inkább nézegettem szállásokat és lehetséges meglepetéseket/programokat ApciTapci 70. születésnapjára... Hiába kezdtük el már tavasszal az ötletelést és a készülődést az én DrágAnyukámmal, mégis csak ott tartunk, hogy egy szűk hónap múlva már itt az esemény, és még sehol sem állunk.... Se szállás, se fotóalbum (megismerkedésüktől napjainkig, vicces szövegekkel, rajzokkal, beragasztásokkal...), és még kialakult program sincs, csak tervek, ötletek szíves kavalkádja. rendet kell csapni a dolgok között napokon belül, különben fejvesztett és pánikolós kapkodás lesz a vége, ahogy magunkat ismerem. Azt pedig az "Öreg" nem érdemelné meg. Mégis csak ő MindenApukákLegjobbika. :) Nem mellesleg büszkén szeretném bejelenteni, hogy bár időnként ő is képes zokni-szandál kombóban utcára menni (de már azt is tudja, hogy ez ciki, mert olvasta valahol - nem mellesleg mondtuk is neki :P), és valószínűleg soha nem lesz saját okostelefonja, de simán letagadhatna egy tizest, és még mindig látszik rajta, hogy egykoron ő volt az élet császára. ;) (Különben most is ő az, csak most már hagyja az utánpótlást is kibontakozni.) :)

Ajándék

Az ÁpoltakÁpoltja azzal lepett meg bennünket a születésnapján, hogy nem jött be dolgozni. :) Jól tette. Én azt sem bánnám, ha karácsonyig otthonról dolgozna és csak e-mailben hallatna magáról néha napján. ;) Azért Isten éltesse sokáig - egészségesebb pszichével. :P ;) De addig is, amíg ez bekövetkezik, nem fogom bánni, ha néha egy-egy kiadós hascsikarással vagy egyéb apró, ám annál kellemetlenebb nyavalyával megáldja az Úr. ;) :)

2013. augusztus 27., kedd

"Arcpirítóan pofátlan"-díjunk mai nyertese...

...az én drága kollégám, úgyis, mint Kisgyerek, aki - miután megkértem, hogy kicsit álljon fel a gépétől, mert a nagyobbik gépünk ismét megmihálylott,  és adásvételi miatt nyomtatnom kellett volna nem is keveset - nagy kegyesen felállt, de az erkélyre vonulván még odavetette nekem, hogy mindig ő szívja meg, ha az elektronika sztrájkolni kezd és különben is, mikor jön már a szerelő, de ha jön, tuti szétrúgja neki itt és ott, mert ő nem tud haladni és komolyan akadályoztatva van az ő munkájában....... Mindezek után ő elkezdett kint dohányozni és játszani a mobilján (ezt csinálja egyébként is kb. húszpercenként....), én levágódtam a gépéhez, hogy gyorsan kifacsarom a kis nyomtatóból, amire szükségem van, aztán robogok is vissza a saját gépemhez, mert azt sem tudom, merre van előre, erre mi az első ablak, ami felugrik....Fekete özvegy bazzeg, azt pedig szorosan követve a fészbúk. Ahhhhaaaa..... És mi akadályozzuk őt a nagy munkában. Világos, mint a vakablak.

2013. augusztus 26., hétfő

Szabi után...

...ideg összeroppanás előtt. Rá kellett jönnöm, hogy másfél hét szabadság semmire sem elég. :( Épp mire kezdtem volna kikapcsolni és kiengedni, máris vissza kell rázkódni a hétköznapokba. De nem is akárhogyan.... Az eső szakad, hideg van és sötét, a Diliházban az Ápoltak pedig a szokottnál is problematikusabbak és nehezen elviselhetőek. Ok, ebbe nyilván belejátszik az is, hogy amióta kinyitottam reggel a szememet, azóta utálom a mai napot és mindenkit, aki a Diliházban szembe jön velem... :D De mit tehetnék?! A hétfő már csak hétfő. Pláne a szabadság utáni első... Kisgyerek (jó 20 perces késéssel érkezve) megkérdezte, milyen volt a szabi. Mondom neki, hogy rövid, de jó. Erre ő azt találta mondani, hogy ugyan már, másfél hét az nem rövid, nem tudja, mi bajom van....Mindezt persze még véletlenül sem "viccelek" hangsúllyal, hanem a hall komoly, "amíg te szórakoztál, nekem egyedül kellett küzdenem az elemekkel és állatian nehéz, rossz sorom volt" hangszínnel és mimikával.... Ettől persze csak jobban utáltam a mai napot és őt is... :P (Különben is kapja be, és minden ügyemet elintéztem a szabi előtt, nem úgy, mint ő, aki rendre úgy lép le, hogy itt hagy egy csomó félig lezárt ügyet azzal, hogy "hoppá, erre már nem maradt időm...) Ezután befutott az ÁpoltakÁpoltja, aki szintén előadott egy kisebb jelenetet, melyben taglalta, hogy miféle nehézségekkel kellett egyedül megbirkóznia, amíg nem voltam itt....Tényleg, én sem értem magamat, hogy több, mint egy év után hogy a csudába volt pofám elmenni 5 (azaz öt) munkanap szabadságra. Én kérek elnézést, tényleg. Azt hiszem, ideje elővennem egyesekkel szemben a csúnyábbik modoromat.

2013. augusztus 16., péntek

Ez a szabi...

... eddig fárasztóbb, mint egy átlagos hét az irodában. :P Holnap esküvő, a 2. felvonás, ruha már van, cipő dettó, állítólag az idő is szép lesz, este indulunk is le....Vissza majd csak 21-én jövünk (bár én lehet, hogy csak vasárnap este....) A bökkenő - avagy a para-hangya - itt indul....Ugyanis a ruhák egy része már a bőröndben, egy része még szárad, egy része a vasalódeszkán, egy része elsuvasztva, hogy majd egyszer rájuk is sor kerül, és ettől olyan kupi van, amitől úgy érzem, hogy soha nem leszek készen/valamit, ami életbevágóan fontos lenne, itthon fogok felejteni/nem fogok tudni elszámolni a Falkavezérnek azzal, mi a fenét csinálok immáron 2. napja.....Főzés ( amit szintén kellene, egyelőre parkolópályán), mosogatás dettó és úristen, már két óra van..... :O Innen szép nyerni, ahogy mondani szokás. :) 

2013. augusztus 9., péntek

Szabadság, szabadság....!

Végre-valahára le tudtam csippenteni a hétből magamnak egy napot, ami csak az enyém. :) Igaz, hogy pakolással és készülődéssel telik, de ez a nap akkoris más, mint a többi. :) Kezdjük azzal, hogy körömlakkozással kezdtem. ;) :D Holnap a legbelsőbb körből való  barátaink, akiket nagggyon szeretünk házasodnak, és a Falkavezér lesz a tanú. :) A ruha nagy nehezen ugyan, de megvan, már "csak" össze kell pakolni, a szükséges holmikat kivasalni (70 fokos lakásban, rákenrollllll) és indulhatunk is a Balcsira. Egyelőre a nyaralóba, aztán majd holnap a tetthelyre. :) Remélem, a beígért viharok elkerülnek majd bennünket. Bár azt nem fogom bánni, ha nem lesz ilyen rekkenő hőség.... Apropó hőség: irány a vasalódeszka..... 

Fiatalság, bolondság... :)

Ügyfél: A kolleganőm nyugodtan tegezhetne, sokkal fiatalabb vagy nála. Ő idén töltötte be a harmincat.
Én: Értelek. :) Szted én hány éves vagyok?
Ügyfél: 25-26-nál biztosan nem több.
Én: Lélekben 17 vagyok - gondoltam, de ezt nem mondtam ki hangosan, csak indokolatlanul széles vigyorral a fejemen fürdőztem az érzésben.... :) (A héten másodjára.)

2013. július 27., szombat

Leánybúcsú a javából :)

Ez lesz ma. :) Előtte még beugranak egy kicsit Anyuék is, aztán én megyek JjL-hez és Marcihoz jókedvet fakasztani (remélem, sikerül), utána haza készülődni, Jolikázni és jöhet a menet. Sajnos lesznek klasszikus leánybúcsús elemek is (chip fiú, broki torta.....ezeket 3 x-ig sikerült megúszni, erre tessék....), de ezeket majd tisztes távolból figyelem, a kritikus tömeg mögül, a többi része meg - nyilván - zseniális lesz. :) Napok óta benne van a bugi a lábamban, úgyhogy senki nem ment meg attól, hogy reggelig dajdajozzak. :))))) Végreeeeee. Rám fér már a kikapcsolódás. Mert mint tudjuk: a mókuskerékben való pörgés is pörgés, de azért nem ugyanaz..... :P 

2013. július 23., kedd

Édes semmittevés

Azon kaptam magamat a munkanap kellős közepén, hogy nem dolgozom, méghozzá jó ideje. Csak bambulok, néha-néha megnyitok egy-egy doksit, de be is zárom rögvest, kutyulok egy kávét (de aztán azt is csak félig iszom meg, mert elfelejtem, hogy kikutyultam :D ), tengek-lengek, netezgetek.... Nem mondom, hogy rosszul esik, de attól félek, meg lesz ennek még a böjtje. Vagy kitört volna a nyár végre és az ügyfelek is bepunnyadtak volna annyira, mint mi?! :) Egy biztos: egyikünkben sem buzog a munkakedv. Hogy Négyszem szavaival éljek: "Súlyos alkotói válságba kerültem." Mi pedig csatlakoztunk. Elvégre ő a Főnök, mi meg jó alkalmazottakhoz méltón követjük őt. :P Persze az Ápolt még ma is képes magát produkálni... Igaz, ő sem a munka terén alakít. :P Ellenben megint úgy közlekedik az irodában, mint egy sebzett vadkan... Tépi-szaggatja az ajtókat, üti-vágja a villanykapcsolókat (egy megint szét is esett...), csattogtatja a fogait.... Azt hiszem, lassan tényleg beérik nála egy nyugtató lövedék... :D A tervem az, hogy mint az esőerdőben élő indiánok, egy köpőcsőből fogom kilőni rá a nyugtatólövedéket, hogy ne hallja meg. Ha szerencsém van, a nyakán találom el, és akkor már csak várnunk kell a hatást. Puszta gonoszságból a nyugtató mellé talán egy kis hashajtót is keverek neki a koktélba, aztán indulhat a tánc. :D

2013. július 20., szombat

Balaton....

Balaton, Te csodás. :) A fiúk tisztogatják a "Jét" a kékszalagra, én meg üldögélek mellettük a mólón, fröccsözgetek, zenét hallgatok és nagggggyon élvezem. :) Príma időnk van, a hajók szépek, a víz szép, az illata jó, mint mindig... :)))) Különben meg nem tudom, mi van velem, de napok óta szétvet a jókedv, úgyhogy ihaj-csuhaj, trallala. :))))))

2013. július 19., péntek

8 év...

... kipipálva, a 9. évet ezennel ünnepélyesen megnyitom. :) Annyira el vagyok veszve a hétköznapokban, hogy szégyen-szemre a "legnagyobb közösségi oldal" figyelmeztetett, hogy évfordulónk van aznap.... Engem. :O Aki nem tudom hány évig még a hónapfordulókat is számon tartotta és szolidan megünnepelte (és ünnepeltette... :P). Mindegy, a lényeg nem is a körítés, hanem a tény. :) Azt persze nem állítom, hogy minden egyes napunk egy hatalmas nagy, rózsaszín felhőn üldögélve indult, miközben a nap szivárványszín sugarakat vetett ránk és egy kis őzgida legelészett a lábainknál, de azt hiszem, aki azt állítja 8 (de akár 1-2 év után), hogy mindennap egy vattacukor volt, az - hát hogy is mondjam finoman?! - némiképp füllent... Voltak mélypontok (szerencsére nem sokszor, de néha igen-igen mélynek éreztük őket), de - hála istennek - sokkal több volt az olyan pillanat, amire szívesen emlékszem majd vissza, ha a hintaszékemben ringatózom majd a kötésemmel az ölemben. ;) Nem kis dolog az, amikor az ember már - kis túlzással - úgy ismer valakit, mint a tenyerét, és olyan természetes az ő jelenléte az életében, mint a szüleinek vagy éppen a végtagjainak a testén. :) Jó dolog ez, na. :)


2013. július 16., kedd

Végre egy reggel...

... amikor magamtól ébredek, a nap lágyan cirógató sugaraira és a feketerigónk énekére, kisimulva, már-már azzal a jóleső érzéssel, hogy kialudtam magamat (persze ez az érzés valójában csalóka, mert soha sem tudok annyit aludni, hogy elég legyen... :D). Persze mindebből a kellemes érzés-halmazból igen gyorsan kellett kikecmeregnem a szürke és rideg valóságba, amikor végre kitisztult az agyam (jelesül átfutott az agyamon, hogy gyanús ez, hogy én magamtól ébredek....), és rájöttem, hogy kedd van, 7.53 és egyikünk sincsen szabin.... Ezt a megrázó felismerést a mellettem "kisbaba-módjára" (értsd: önfeledten, mélyen) szendergő Falkavezérrel szerettem volna némileg tompítva közölni, így aztán finoman cirógatva kezdtem ébresztgetni. Pár másodperc múlva, valahonnan a paplan-párna hegyek mélyéről jött is a hang, hogy hány óra van.. Megmondtam. Úgy pattant fel, mint a nikkelbolha, mert mint kiderült, 8-ra már egy megbeszélésen kellett volna lennie. Különben nem is késett sokat, köszönhetően annak, hogy ő sokkal könnyebben és gyorsabban ébred és készül el, mint én.... :D Az ajtóból persze még visszafordult és megkérdezte, hogy miért nem ébresztettem előbb. Jó vicc, Móric... :P :D Persze vagy 15 percet késtem a melóból, de úgy döntöttem, úgy teszek, mintha valami hivatalos ügyet intéztem volna még a bejövetelem előtt, így aztán senki nem firtatja majd, hogy hogyan is van ez a 15 perces "spét", amivel érkezem.... A megállótól idáig ki is találtam a teljes sztorit, ám az irodába lépve rájöttem, hogy a riadó lefújható: egy kolléga volt bent, de ő is zuhanyzott, mert bringával jött dolgozni, a többieket meg nyilván otthon próbálta valaki finoman cirógatva ébresztgetni, hogy kevésbé megrázó legyen a felismerés, hogy kedd van és nincsenek szabin..... ;)

Végre (megint) egy fiú! :)

A "száraz" tények: 51 cm, 3.450 gramm és Botond. A kevésbé száraz tények: csodaszép, dús világosbarna hajacskája, nagy kerek pofija, csuda édes kis szája és cuki fülecskéje van, és mi már nagyon vártuk. :) Úgy is mondhatnám, anyai ágon ő a trónkövetelő, mert CsB után ő az első fiúcska a fedélzeten a sooook-sok lány mellett. (CsB tiszta szerencséje, hogy 30 évig egyedül "uralkodhatott", és csak most kell osztoznia a kisherceg-bánásmódon egy másik kukacossal... :D :P ) Sajnos az ő születése felett már nem örvendezhetnek a Nagyapáék, de ha a felhők közül lepillantanak ránk, tuti hogy repes az ő szívük is a gyönyörűséges dédunokájuktól. :) 


2013. július 12., péntek

"Ez rosé, nem izé!"

... hangzott el tegnap - by Oli - az esedékes SarkiFűszeres-Szenánszunkon, amin ezúttal nagyobb baráti körrel vettünk részt. :) A téma ezúttal a rosé volt, tíz borocskát kóstoltunk meg, vakteszt jelleggel. Érdekes volt látni, hogy mennyire különbözik az ízlésünk, miközben a társaság jelentős része nagy rosé rajongó. (Én csak szégyenkezve merem bevallani, hogy a borok közül legkevésbé a rosét kedvelem, de azért azt nem állítanám határozottan, hogy fizikai kínokat okozott volna nekem a kóstolgatás... :P) A mi Fűszeresünk ismét kitett magáért, finomakat főzött, jó hangulatot teremtett és..... A Falkavezérrel kooperálva igazi "meglepi bulit" szerveztek nekem, váratlanul felbukkanó, kulináris-izgalmas ajándékokkal (egy részük egyenesen Strasbourgból érkezett a  Marchéról!) kedves szavakkal, sütivel, kihunyni nem akaró tűzijátékkal, barátokkal, énekléssel... :) Itt jegyezném meg, hogy ha valaha is kételkednék abban, hogy szeret a Falkavezér, az ilyen pillanatok mindig bebizonyítják, hogy "miazhogy". :) Azt hiszem, egy darabig biztosan nem fogom elfelejteni ezt az estét, mert - ha a meglehetősen hűvös szelet nem számítjuk - tökéletes volt. :)

2013. június 27., csütörtök

La famiglia

Amit eddig is sejtettünk, az egyre inkább beigazolódni látszik: nem vagyunk átlagos, "beskatulyázható" család. Látszólag semmi különös nincs bennünk, de aki közelebbről megismer bennünket, az aztán csak kamillázik.... ;) Ennek vázolására számos történetet tudnék felhozni, de - tekintettel arra, hogy fényes munkaidő van, és ki tudja, meddig hagynak nyugodton - csak a legutóbbi, jelenleg is javában tartó "fennforgást" érinteném - egyelőre. Történt ugyanis, hogy tavaly CsB és barátnője útjai elváltak. CsB állította, hogy nincs gond, minden oké, nem is hozhatott volna jobb döntést és ne aggódjunk miatta, de hát a család az család, és a "ne aggódjatok miattam, megvagyok" maga a vörös posztó.... Hónapokon át mindannyian fél szemünket a "Kicsin" tartottuk (aki ugyan valóban a család legkisebbje, de csak a születési dátumából kiindulva, mert amúgy magasabb bármelyikünknél, kétszer nagyobb a lába és alighanem már a testsúlya és a bicepsz-tricepsz-csuklyásizom szentháromsága is nagyobb, mint hármunké együttvéve.... :D ), nehogy "beforduljon". Persze a "Kicsi" élte világát, dolgozott, bulizott és - gondolom én - csajozott, de ha néha napján rákérdeztem, mizu a 2-es személyi számmal indulók terén, csak hümmögött-hammogott, hogy semmi különös, furák a mai lányok, túl rámenősek, nem tud "cserkészni", mert az agyukat is azonnal eldobják és már ugranak is a tálcára citrommal a szájukban, meg különben is, nem igazán találkozott olyanokkal mostanában, akit kétszer is szívesen elvinne moziba vagy kirándulni.... Ez az első pár hónapban még oké volt, de utána már kezdtünk izgulni, hogy mi van már.... JJL fel is tette pár hónapja a kérdést szemtől szemben neki, hogy hogy lehet az, hogy egy ilyen jóképű, fiatal srác hónapok óta egyedül legyen és még csak kilátásban se legyen neki senki.... Aztán ő is jól megkapta a standard "furák a csajok+sokat dolgozom, sok esélyem nincs is ismerkedni" dumát. Ettől persze egyikünkben sem tért nyugovóra a "vezérhangya", sőt. Egy szó, mint száz: hol csendben drukkoltunk, hol családi kupaktanács keretében (persze szigorúan a "Kicsi" nélkül) sopánkodtunk, hogy mi lesz, hogy lesz, hol direktben neki szegeztük a kérdést, hogy mi újság és így teltek-múltak a hónapok. Persze azt tudtuk, hogy az a veszély nem fenyegeti, hogy magányosan fog megöregedni és mindenáron nem is akartuk összehozni valakivel, de azért örültünk volna, ha elénk áll egy csinos kis csajszival, hogy ő a nagy Ő. :) Zajlott mindez egészen mostanáig... Történt ugyanis, hogy végre volt a rengeteg munka mellett néhány nap szabija, és Őfelsége levonult a Balatonra pár napra. Majd hétfőn reggel küldött egy emailt balatoni képekkel, és.... Igen, bizony, már az első fotón egy leánykát ölelgetett. :O :) No persze több se kellett, hívtam a DrágAnyukámat, hogy nézte-e ma reggel már a levelezését, mert ha nem, fürgén tegye meg....Persze mindjárt ApciTapci is bekapcsolódott az információáramlásba, és izgatottan nézegettük a fotókat... Az igazi röhej innen indult. Történt ugyanis, hogy az első örömhullám után elkezdtünk aggódni. Ahogy azt kell. :) :P Mostanáig azon paráztunk, hogy mikor lesz, ki lesz, most meg éppen az ellenkezőjén.... :D Beszéltem Anyuval, kérte, hogy véletlenül se mondjam senkinek, de nagyon izgul, hogy kedves-e a kislány (és házias-e :D ), és hogy csak remélni tudja, hogy igazán szereti a "Kicsit". Valamivel később beszéltem Apeccal, aki kérte, hogy ne mondjam senkinek, pláne ne a "Kicsinek", de nagyon izgul, hogy egymáshoz valók-e és hogy igazán szereti-e a kislány a "Kicsit", meg persze azon, hogy nem fog-e fájdalmat okozni neki...Ezek után még hangot adott abbéli félelmének, hogy túlságosan nagy és szép szemei vannak a leánykának, ami felettébb veszélyes.... :D :) Azt, hogy nekem milyen gondolatok/félelmek száguldoztak a fejemben, azt már le sem merem írni. :D :P Legyen elég annyi, hogy bár alaptételem, hogy aki az Öcsikémet szereti, azt én is szeretem, de azért van bennem némi szorongás amiatt, hogy könnyű lesz-e szeretnem, vagy meg kell dolgoznom érte. (A Falkavezér szerint simán hülye vagyok, és csak pazarlom az időmet azzal, hogy próbálom kitalálni, milyen lehet a lány, mert ha itt lesz az ideje, úgyis megtudjuk.) 
Abban azért mindannyian megegyeztünk, hogy nem szólunk bele a választásába és érdeklődve, szeretettel várjuk és fogadjuk a leányzót, ha bemutatásra kerül a sor. De azért nem lennénk őszinték, ha nem vallanánk be, hogy fene mód aggódunk, hogy a "megfelelő puzzle darab" került-e a kezébe, aki az ő tökéletes párja lehet, aki még a családunkba is passzol.... 
Mindezeken agyalni egy néhány hetes kapcsolat fölött viccesnek tűnhet, de nincs mit tenni, agyalunk, ha akarjuk, ha nem. Mielőtt bárki "muszájdzseki" után kiáltana, azért közlöm, hogy azért rettegésről szó sincsen és a napunk nagy részében nem ezzel foglalkozunk, de tény és való, hogy erősen foglalkoztat bennünket kollektíve az ügy. ;) 

2013. május 21., kedd

Kávémérgezés

Bár nem hajtok rá, de előbb-utóbb összehozom. A vérnyomásom éjjel-nappal a bányászbéka feneke alatt van valahol,  az egész napom úgy telik, mintha egy kiadós vasárnapi ebéd után lennék folyamatosan, fél percnyire egy több órás alvástól.... Esküszöm, ha a jó éjt teám helyett egy jó erős kávét hajtanék fel, akkor is istenien aludnék pár perccel később. Nem is értem....Ráadásul ma du. be kell szaladnom kicsit a céghez. Gyönyörű lesz. Hogy tudok majd akár csak két fűszálat is keresztbe tenni úgy, hogy nem mernék karfa nélküli székre leülni, nehogy lezuhanjak róla egy óvatlan pillanatban? :D 

A program...

... végül némiképpen változott, már ami a hétvégi programot illeti. Mire megbékéltem azzal, hogy itthon kell maranom tanulni, jött a telefon a Falkavezértől, hogy menjek már le mégis csak vele a családi találkozóra, mert nem szeretne egyedül menni, és ha rábólintok a dologra, miután lepakolta az édesanyját, az ebeket, a bringát és minden mást a telken, visszajönne értem, és mehetnénk az északi partra. Ezzel egyidejűleg megindult családi-offenzíva is, hogy menjek, másnap úgyis jövünk vissza....Egy szó, mint száz, mire észbe kaptam, már a jegyzetekkel és némi ruhaneművel a hátizsákomban&egy adag Mekis kajával az ölemben találtam magam az autópályán, a Falkavezér oldalán... :) Jóval később értünk le persze, mint eredetileg terveztük, de legalább ott és együtt voltunk. :) Szép volt az idő, klassz a szállás, jó a társaság - többet nem is kívánhattunk volna! :) Idén valahogy mindenki kicsit fáradtabb és visszafogottabb volt, mint általában, de hát minden évben nem rúghatjuk ki a ház falát. ;) Az biztos, hogy sikerült megint kicsit feltöltekezni, annak ellenére, hogy az átlagos 2 éjszakás program helyett idén csak 1 napunk volt mindenre, de ez is több, mint a semmi.... :) A Falkavezérék mentek Tour de Balatonra, én meg Falkavezér unokatesójáékkal és Artúr kutyával vissza Pestre, a rideg hétköznapokba, a jegyzethalmok közé.... Furi volt itthon úgy, hogy még Jola sem volt itthon.....! Napjában többször elindult a vezérhangya a fejemben, hogy indulni kell sétálni, néha kimentem, hogy van-e friss vize a tálkájában, és amikor dörgött az ég éjjel, rögtön a fekhelyét néztem, hogy nem retteg-e szegénykém... Reggel, a vizsgára is furi volt a szokásos szerencse-fülsimi nélkül elindulni... Ellenben milyen jó volt úgy hazaérni, hogy Joller a babzsákfotelben, pakkok mindenhol, az Ember meg a fürdőkádban.... :))) A kettő közti részről (értsd: vizsga) nem akarok semmit mondani...Kezem-lábam, de még a hajszálaim is csuriban vannak, bármit megadnék egy nyomorult kettesért...Rettenetes egy tantárgy ez is, jó lenne magam mögött tudni, annyi szent! 

2013. május 18., szombat

Egy hamisítatlan szombat reggel...

.... nem pont ilyen, mint a mai. :P Hajnalban keltunk, sétáltam egy rövidet Jolánkával és  mielőtt kinyílt volna a szemem, már a Vásárcsarnokban voltam, utána berobogtam a szitispárba is - hosszú hétvége jön és rám tört "az éhhalál a küszöbön ólálkodik-érzés" -, majd sétáltam egy hosszabbat is Jolánkával, és most ott tartok, hogy legszívesebben ledőlnék egy kicsit.... Pedig erre esélyem nincs, mert még ki kell pakolnom annak a cirka 4-5 tonna élelmiszernek a nagyját, amit reggel felhalmoztam, aztán felteszem a jó kis majdnemvasárnapi húslevest és beleásom magamat a jegyzeteimbe.... Teszem mindezt azzal az önhipnózissal, hogy kedvem is van hozzá. Mondjuk egy jó húsleveshez van is. :) 

2013. május 17., péntek

Itt van...

.... 4 nap, tökéletes nyugalomban, munka nélkül... Perfekt lenne, ha - és itt jön a mindig is utált ha - nem helyeztek volna el kedd délelőttre egy utálatos tárgyból egy rém utálatos írasbeli vizsgát. Miután ez az egyetlen írásbeli, és ezután már csak szóbeli lehetőségek lesznek, nem volt más választásom, mint jelentkezni, így azonban ugrott a családi találkozó, a lazulás a barátokkal, a Balaton körbebringázása (ill. egy napra csatlakozás az iron men-ekhez) és minden más, tervezett program is. Kivéve a ma esti koncertet. :) Utána viszont mindenki szétspriccel hosszú hétvégézni, én meg gyengéd közelségbe kerülök a jegyzeteimmel... Mindegy, ezt most ki kell bírni. Muszáj, mert már látszik a vége, és minél előbb szabadulok, annál jobb. Annál több hétvége maradhat értelmes dolgokra. ;) :) 

Hihetetlen, de igaz...

... szabin vagyok. És ez egész nap úgy tűnik, így marad. :O A telefonom is egyszer csörgött, akkor is csak az Ápolt akart kérdezni  egybanális hülyeséget.... Úgy jártam tehát, mint Bástya elvtárs: Már meg sem akarnak gyilkolni...Hát én már szart se érek... :P Ha már a gyilkosságnál tartunk. Tegnap pörögtünk ezerrel az irodában, hatvankét dolgot csináltam egyszerre, mint rendesen, amikor a NégyszemTörzsfőnök közölte velem, hogy lenne egy gyors kérése. Mire én szolidan bár, de elhajtottam, hogy ne szívja a vérem, különben is már szúr a mellkasom és szorít a szívem, úgyhogy simán lehetséges, hogy e helyütt ki is nyúlok, mint a béka, és a nap hátralévő részében lépkedhetnek át az ájult, talán már élettelen testem felett. Mire Négyszem megjegyezte, hogy a szívem nem is ott van, ahol szorít, de ha mégis csak infarktusom vagy egyéb irreverzibilis és bizonyára halállal végződő kórság kezdene elhatalmasodni rajtam, akkor annál inkább húzzak bele, hogy még meg tudjam csinálni, amire kért, aztán kinyúvadhatok. Jah, és persze szerdán reggel munkakezdés. Időközben bekövetkező halál nem kifogás. Nem sokkal ezután kihozott nekem néhány szelet répát, zellert és egyéb zöldséget (mostanában ilyeneket csomagol neki az asszonykája az egészséges életmód jegyében), hogy egyek én is pár falatot, mert kell nekem a vitamin... (Neki meg valaki, aki kiöblíti az uzsisdobot, mikor az kiürül...) Ilyen figyelmes és gondoskodó az én főnököm. :) 

2013. május 7., kedd

Gyermeknap - anyák napján...

Nálunk kb. ez van, évről évre. Nem szép dolog, tudom, de mit csináljunk, ha a mi családunkban a nőket (főképp, ha anyák) ilyen fából faragták. Viszel nekik egy csokor vagy még inkább egy szép cserepes virágot és valami apróságot, adsz nekik néhány puszit, megöleled őket, cserébe pedig feltankolnak 3 napra minimum elegendő élelemmel, készpénzzel, szívvel-lélekkel, gondoskodással.... :) Ráadásul miután hosszú órák után végre lelépsz haza, 5 percen belül már érkezik egy sms vagy egy hívás, hogy jelentkezz be, ha hazaérsz, mert addig azért aggódnak picit.... :) A legcsodálatosabb emberek ŐK. :)

2013. május 2., csütörtök

Biológiai vasárnap

Ez van most, ha valaki nem tudná. Kedden este kellemes, pénteki hangulatba ringattam magam, ebből kifolyólag a teljes másnapot szombatként éltem meg, ennek folyományaként pedig ma reggel vasárnapi hangulatban ébredtem...Vasárnap pedig az Úr napja, amikor nincs munka. Pont. Minden més megkötelítés súlyosan emberiesség ellenes tevékenység, és mint ilyen, egy szóval jellemezhető: pfuj!

A tökéletes boldogsághoz...

... néha egészen kevés is elég. Most pl. egy teljesen üres és békés iroda + egy rántott húsos szendvics (a jobbik fajtából, szezámmagos zsömlében).

2013. május 1., szerda

KedvenCZene


Szeretem. Mármint a számot. ;) :P Kellemes emlékeket ébreszt bennem. Aznap pl. amikor leugrottunk Eplénybe síelni, többször is hallottam. Jó kis nap volt! :) Ugyan elveszítettük Ádamot és a Falkavezér egyszer a teljes testsúlyával rám zuhant - közvetlenül azután, hogy kifejtette, nem is érti, hogy lehet a csákányos felvonóból kiesni :D -, de ilyen apróságokkal nem foglalkoztunk. :) A társaság, a hó, a táj, a melegszendó és az egész nap jó volt. ++++ De egyszer hallottam a kocsiban is, amikor szikrázó napsütésben mentünk kirándulni Dzsozival a legnagyobb egyetértésben. Ahogy mentünk át a hídon, a legszebb arcát mutatta a város: a hegyek, a Parlament, a rakpartok, a vár, a Duna.... :) Azóta persze még vagy ezerszer hallottam, de mindig valami kellemes helyen/helyzetben így már attól jókedvem lesz, ha meghallom. :) 

2013. április 29., hétfő

A Tengeri Medve...

.... úgyis, mint a Falkavezér, ismét itthon van. :) 6 nap külföld után. Mondjuk az imént ecsetelt remekbe szabott napom miatt nem sokat láttam belőle (egyrészt, mert hajnali 6-ra ért haza, 8-ig aludt, aztán elrohant dolgozni; másrészt pedig mert este már zabos volt rám az "irodai szokásos" miatt, harmadrészt pedig, mert ahogy párnát ért a feje, be is ájult), de mindezekkel együtt jó, hogy itthon van. :) Mondjuk ha nem tudnám, hogy vitorlás versenyen volt az Adrián, azt hinném, valaki agyba-főbe verte, mert tetőtől-talpig kék-zöld foltokkal van tele. Mondjuk szemtelen mértékben le is van barnulva, és a napszemüveg helye csak úgy világít a fején, ez némileg ellensúlyozza a hatalmas plezúrokat. Persze a kis kékségek ellenére is irigylem, hogy napokig élvezhette a nagy kékséget. ;) :)

Szeretem a munkám....

..... de most annyira nem.... Hasznosnak érzem magamat, sokat tanulok, napról-napra fejlődöm, de hogy  az utóbbi 1 évben folyamatosan min. 1, de inkább 2 (vagy több) órát túlórázzak naponta, hát abból most már elegem van. Kiváltképp azért, mert a "Nagyok" sehol nincsenek, amikor én már és még igen, és persze rövid barchobázással kideríthető az is, hogy ki áll a "tápláléklánc" és a fizetési lajtorja legalján közülünk.... Elegem van. Fáradt vagyok. Nem akarok folyton lapátolni..... Vissza akarom kapni az életemet, ahol munka után még volt idő kutyát sétáltatni, főzni és családi életet élni..... Vissza akarom kapni a napi 8, heti 40 órás munkahetet és a stesszmentes életemet. MOST. +++ Vicces, hogy JjL éppen 2 napja mondta, hogy milyen jó együtt lógni velem, mert vidám vagyok. No hiszen! Meg jó, hogy ma nem látott....! :D 

2013. március 27., szerda

Minden jó, ha a vége...

... HÓ. Nem tudom, mióta én élek, ilyesmire volt precedens (mármint, hogy március végén térdig érjen a hó), és bár óhajtom a tavaszt, a meleget és a napsütést, de azért elvagyok a jelen időjárással is... Azon kaptam magam az előbb, hogy Frank Sinatra Let it snow című számlát dudolászom... :D Nem vagyok hajlandó egész nap az időjáráson nyavalyogni és szörnyülködni. A tévében és a "fácsén" úgyis mindenki ezt teszi (tisztelet a kivételnek), így aztán úgy döntöttem, én bizony szeretni fogom az utolsó téli napokat is. A lelkemben úgyis mindig nyár van. :P :D Főleg, mióta az Ápolt elhagyta a fedélzetet. ;) Állítólag ma már nem is jön vissza, ha elhúzódik a tárgyalása.. Kissé elszorult a szívem, amikor láttam távolodó alakját, és nehány könnycseppet is elmorzsoltam diszkréten, de csak mikor senki sem látott... ;)

2013. március 22., péntek

Aki legény éjjel...

.... az el van anyátlanodva másnap.... Még mielőtt valaki rosszra gondolna, leszögezem, nem a macskajajos másnapra kell gondolni.. Egész héten szevedtem a pms-től, pedig általában megúszom. Ezúttal nem...A teljes skálát kipipálhattam: aluszékonyság, édesség (főként csokiiiii) éhség, másfél számmal nagyobb mellek, hangulatingadozás, váratlanul kinövő második, harmadik fejek - a tűzokádós fajtából, rémálmok, reggel meggyulladok érzés, napközben hidegrázás, szédelgés, émelygés, nyűgösség... Nem folytatom.  Ez ma hajnalban került betetőzésre azzal, hogy a pms-ből lepottyant a p és maradt az ms... A napom - ezidáig - jobbára stabil oldalfekvésben telt, kétpercenként csörgő telefonnal. Jobbára a Bolondokházából hívtak az Ápoltak olyan fontos kérdésekkel, hogy hol tartjuk a borítékokat, hogy tudnak faxot fogadni, valaki telefonált, de nem tudják, ki az, én mondjam meg... :D Jah és persze a leglényegesebb kérdés: 1-től 10-es skálán mekkora fájdalmaim vannak.... :O  Mert ha fel tudok ülni, akkor ugye megírnék-e egy levelet a labanc ügyfélnek, mert tele van kérdésekkel... Erre mondtam nekik, hogy majd hétfőn megtudják bizonyos testtájukon szemléltetve, 1-10-ig mit érzek. :D 

Vegyes...

Holnap (ma) munkanap.... De nálam Fűszeres kadarka kóstolója után kitört a világbéke. :) Nem ártana végre aludni, de egyelőre nem megy.... Jár az agyam. Mindenről. Mindenkiről........ Sokan hiányoznak... Egyszerre vagyok nagyon boldog és lenne ordítva bőgős kedvem... Normális vagyok-e?!? :) :/
Mindenki nagyobb betűkért lobbizik. Ezek elég nagyok? Vagy ugyanakkorak, mint eddig?!? :D

2013. március 21., csütörtök

Mily' csodálatos...

... a szakadó eső hangjaira ébredni, a redőnyt felhúzva szembesülni azzal, hogy a hangoknál már csak a látvány rettenetesebb, realizálni, hogy mindezek ellenére ki is kell menni, kint a villamosra várva (a kapucni és a minden más védőfelszerelés ellenére, felüljáró alatt (!) bőrig ázni, ázott kutya illatú emberek között villamosozva a Bolondokházáig zötykölődni - a világ egyík legszebb villamosvonalán, hogy ne csak rosszat mondjak -, majd békében, nyugalomban, egymagamban elindítani a napot imádott irodánkban egy jó csésze tejeskávé mellett. Maaaaajd... Hisztérikus Kisgyerek irodába bevágódásával ismét kibillenni a lelki nyugalomból, végignézni - és szenvedni - amíg egyszerre meghatalmazást ír, pisil, szaladgál a falon és pánikol, hogy már rég ott kellene lennie és nem itt, és ezt megint azért kell neki csinálni, mert a többieknek nincsen kedvük hozzá és jaaaaaj, az élet de kegyetlen, alighanem már nem is látjuk ma többet, mert oda megy, ahol a madár se jár és onnan nincs visszaút... 4 és fél perc tobzódás, pánikolás, szitkozódás és némi idegbaj (miszerint miért ülök én itt olyan nyugodtan, mikor neki sietnie kell és különben is, megint ő szívja meg...) után ajtó becsuk, Kisgyerek el. Csönd, béke, nyugalom. Csak a szakadó eső hangjait hallom. Érdekes, most kimondottan kellemes. Hol is van az előbb említett kávém? :)

2013. március 20., szerda

A legszebb szavak...

... melyeket az Ápolt felém intézhet, ma - oly' hosszú, reménytelen várakozás után - elhangzottak: "Holnap nem leszek benn."
Hiába no, ebből is lászik, hogy kevés is elég a boldogságomhoz, mert e néhány szócskától lelkemben azonnal rőzse-dalok gyúltak. :)

A harcnak vége...

Noha végletekig ragaszkodó, lojális, kis túlzással a döglött lovat is hónapokig lovagoló típus vagyok, mégis csak meg kellett hoznom a döntést, mert "odaát" már megint (még mindig?!) krimiális a helyzet. Napok óta csak írni enged a rendszer, menteni vagy közzétenni bármit is, na azt nem... Hangyányit belefáradtam...Sajnálom, mert 8 év hosszú idő, és kicsit félek is, hogy az a rengeteg baromság magvas gondolat (cöh!), amit ott virtuális papírra vetettem, elvész, és ha nem is, nem lesz egy sétagalopp mindent lementegetni és archiválni valamiként, de mindenezekkel együtt - vagy éppen ezek miatt érzett dühömben mondom azt: részemről ennyi volt. és akkor most következzék a folytatólagosan elkövetett blogolás, új helyen, új köntösben, remélhetően ihletett állapotban (:D), de a régi szereplőkkel. És persze remélhetőleg újakkal is.