Brazília - második fejezet, melyben az utazók még mindig nem indultak el...

... mert felszállás előtt még összeházasodtak gyorsan.... :) Az már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt - idén 10 éve!!! -, hogy a mi kapcsolatunk koránt sem átlagos, konvenciókhoz igazodó, de hogy egy hónappal korábban még mi magunk se tudjuk a polgári esküvőnk dátumát, azt mi sem gondoltuk volna. Természetesen a szándék nem hiányzott, de úgy terveztük, hogy a polgárit és az egyházit is kint fogjuk megtartani... Időközben azonban kiderült, hogy a polgári kinti megszervezése annyi felesleges adminisztrációval és kiadással járt volna, nem beszélve az idegeskedésről - minek okát mindjárt bővebben is kifejtem -, hogy végül erről lebeszéltük magunkat. Kint ugyanis min. 6 héttel korábban be kell nyújtani minden szükséges papírt hiteles fordításokkal, külügyes és egyéb igazolásokkal és pecsétekkel a kiszemelt hivatalba és ismerek olyan meleg párt, akiknek első körben azért nem sikerült kint összeházasodniuk, mert pár nappal kicsúsztak a 6 hétből...No ennek a szélén táncoltunk mi is.. Ekkor - mert ugye már nagyon megérett bennem az elhatározás, hogy én bizony férjes asszony leszek - "lőtt az agyam", hogy mi volna, ha a polgárit itthon tartanánk, az egyházit kint. Persze az itthoni megszervezése sem volt piskóta, tekintettel arra, hogy addigra, mire ezt elhatároztuk, már az itthoni határidőkből is kicsúsztunk.. Szerencsére ez végül nem jelentett akadályt, egy rendkívül kedves-helyes anyakönyvvezetőnek köszönhetően 2 nappal indulás előtt bizony ott álltunk egymással szemben, bepárásodott tekintettel a tomboló tömegek (értsd: a szüleim - jaj bocsánat, a tanúink :P) előtt. 

  

Hazudnék, ha azt mondanám, nem örültem volna, ha minden szerettünk jelen tudott volna lenni - volt is ezért meg az utazás miatti izgalom+ a munka miatti stressz miatt egy kis sírdogálás - de végső soron a házasság kettőnkről szól, és mi mindketten jelen voltunk, szívvel-lélekkel. :) 

Kisebb csodaként éltem meg, hogy ép ésszel elérkeztem eddig a pontig, ugyanis 2 órával indulás előtt még dolgoztam, a ruhámat és minden egyebet mérgezett egér üzemmódban kellett beszereznem és miután megbeszéltük, hogy a házasságkötésünket majd csak a visszatérésünk után osztjuk meg a többiekkel, még beszélni sem beszélhettem senkivel..... Mindezek hatására kb. egyszerre produkáltam az összes létező emberi érzést a felhőtlen boldogságtól a jeges rémületig.... :D De amikor már ott álltunk és sem ő, sem én nem késtünk el , már a korábbi döccenők mit sem számítottak. Hiába volt ilyen szűk körű - vagy éppen ezért?! - olyan meghitt és kedves volt az egész szertartás, az eskü és minden "hivatalos eljárási cselekmény", hogy életem egyik legkedvesebb élménye marad, míg élek. :) Természetesen volt pezsgőzés (ApciTapci szerint soha ki nem ürülő pezsgősüvegből... :D), vacsora és torta, ahogy kell. :) Másnap persze muszáj volt leszállni a rózsaszín felhőről, mert DrágaSzüleim magukkal vitték Jolikát panzióztatásra, mi pedig őrült rohanásban beszereztünk mindent amit az elmúlt hetekben kellett volna, ha lett volan rá időnk, amire szükségünk volt az utazáshoz VAGY úgy véltük, hogy szükségünk lesz rá (pl. moszkitó spray). Végül mindent begyömöszöltünk a bőröndökbe + a hátizsákokba, majd 2-3 óra alvás után, december 1-jén, vadak hajnalán, szakadó esőben és 5 fokban, egy farmernadrágot, tornacipőt+pulóvert viselve elhagytuk az országot és irányt vettünk délnek. Mit ne mondjak, nem nagyon kellett törölgetnünk a könnyeinket, nem úgy, mint 2 nappal korábban.... ;) :)