Tudtuk, hogy már jó fél éve árulja az irodát a tulajdonosa (én ne tudnám... egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor kellett a nézelődők miatt tovább bent maradnom...) , de attól még váratlanul ért tegnap minket a hír, hogy el is adta. :O Szerencsére nem kell azonnal pakolnunk, mert még nem tudjuk, hová cuccolunk innen tovább. Egy rövid csapat megbeszélés után - aminek a jelentős részében az Ápolt harsogott, számomra roppant ellenszenves stílusban, olyan kritériumokat puffogtatva, amikről már most tudom, hogy ő fogja elsőként megszegni (vagy soha be nem tartani, de másokkal szemben triplán megkövetelni....) -, csak több volt bennem a kérdés és az idegesség, mint előtte....Mert hát ugye, hol lesz az iroda (ugye nem egy hegytetőn, ahonnan gyönyörű a kilátás, exkluzív az ingatlan, de nem jár fel békávé..), jön-e új rezsitárs és ha igen, ugye nem olyan lesz, mint az Ápolt, mert belőle egy is sok&ugye nem gondolják még véletlenül se, hogy ezentúl a 4 helyett 5 (vagy akár több) embernek fogok a keze alá dolgozni, mert már a jelen felállás is necces (úgy a fizumat, mint a túlóráimat és a magán-/irodán kívüli életemet tekintve) stb. stb. stb. kezdtem rendesen bepörögni, amikor Nagy Gyerek (avagy Főnök, ritkábban Négyszemű) közölte velem, hogy éhes és menjünk le ebédelni kettesben, mert a többiek már úgyis voltak, meg amúgy is beszélne velem. Még ki sem léptünk az ajtón, máris megnyugtatott, hogy arról szó nem lehet, hogy maradjon a jelen felállás (= mindenki számolatlanul nyomathatja ki nekem a munkát), ő átvesz engem 100%-ban és az Ápolt (és az új jövevény, aki ha olyan lesz, mint az Ápolt, akkor tutira Ketteske fedőnéven fog futni nálam) vegyen fel magának valakit, ő engem nem hagy a továbbiakban ebben a hülye státuszban, úgyis egymaga képes ellátni munkával lazán...Hát mit ne mondjak.....Nyugtával dicsérem a napot, mert előbb költözzünk át egy - remélhetőleg - kényelmes és tágas, hiperszuper irodába (itt a környéken, de legalább könnyen megközelíthető helyen) és az Ápolt tényleg távolodjon el tőlünk (tőlem!!!!!!), amennyire lehet, de már a gondolata is, hogy ez (mármint hogy az Ápoltak Ápoltja ezentúl csak "szomszéd" és nem munkatársi minőségben rontja majd a levegőt) szívemben apró kis rőzselángokat lobbantott. :) Isten adja, hogy így legyen! :) Azzal egyelőre nem vagyok hajlandó foglalkozni, hogy 3 irodányi iratmasszát és 4 fiú összes lomját hogyan és miképpen fogjuk tudni összecsomagolni ás átköltöztetni bárhová is.... Ez még a jövő zenéje. De ha hónapokig kell gyűrődnöm ahhoz, hogy utána az Ápolt kilépjen az életemből, hát legyen, mosolyogva várom, hogy eldördüljön a startpisztoly. :)
Szorítok!
VálaszTörlés