Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

.... de vége a hétnek! El sem hiszem. Olyan napok vannak a hátam mögött, hogy a tartós hullám is kiugrott volna a hajamból tőle, ha lenne (lehetne) benne....Az hagyján, hogy rendre este 8-kor rúgtuk ki az utolsó ügyfelet, de reggeltől olyan feszített tempóban kellett hajtani, hogy - ó borzalom! :P - még arra sem volt időm, hogy egy kicsit nyafogjak/hisztizzek azon, hogy túl vagyok hajtva (vagy csak azon, hogy már 40 perce volt 1,5 órája, hogy nagyon kell pisilnem....). A rinya megmaradt a Kisgyerek reszortjának, úgyis ő e műfaj koszorús bajnoka. :P Kaptam egy halvány ígértet arra, hogy a jövő hetünk már nyugisabb lesz, de én már nem hiszek senkinek, a legrosszabbra készülök és ha annál jobban alakul a helyzet, akkor már boldogság van. :) Azt persze mondanom sem kell, hogy tekintve, hogy a munka frontján az első sorban harcoltam (még mindig nem tudom hogy kerültem én oda?!?), háziasszonyként nem szerepelek valami fényesen. Konkrétan egy helyes, kedves asszonyról ábrándozom, aki reggel jön, délután megy, kivasal, kitakarít.... (És nem az Anyukám, mert szegénykém nem érdemli meg, hogy ezt a kuplerájt, amit az otthonunknak nevezünk, "megnyerje".) Fejben könnyen, gyorsan és flottul megy az. egész. :P De azt be kell vallanom, hogy este 9-fél 10 felé már nem tűnik olyan könnyűnek, pláne nem gyorsnak a sztori..... Egyre inkább egy hatalmas nagy kezelhetetlen amőba az egész, ami napról napra csak nő. És ma meg kellene állítani a folyamatot....Márcsak erő kellene hozzá. És kedv. Ami nincs. :/ De azért hajráááá! :)