Szabi után...

...ideg összeroppanás előtt. Rá kellett jönnöm, hogy másfél hét szabadság semmire sem elég. :( Épp mire kezdtem volna kikapcsolni és kiengedni, máris vissza kell rázkódni a hétköznapokba. De nem is akárhogyan.... Az eső szakad, hideg van és sötét, a Diliházban az Ápoltak pedig a szokottnál is problematikusabbak és nehezen elviselhetőek. Ok, ebbe nyilván belejátszik az is, hogy amióta kinyitottam reggel a szememet, azóta utálom a mai napot és mindenkit, aki a Diliházban szembe jön velem... :D De mit tehetnék?! A hétfő már csak hétfő. Pláne a szabadság utáni első... Kisgyerek (jó 20 perces késéssel érkezve) megkérdezte, milyen volt a szabi. Mondom neki, hogy rövid, de jó. Erre ő azt találta mondani, hogy ugyan már, másfél hét az nem rövid, nem tudja, mi bajom van....Mindezt persze még véletlenül sem "viccelek" hangsúllyal, hanem a hall komoly, "amíg te szórakoztál, nekem egyedül kellett küzdenem az elemekkel és állatian nehéz, rossz sorom volt" hangszínnel és mimikával.... Ettől persze csak jobban utáltam a mai napot és őt is... :P (Különben is kapja be, és minden ügyemet elintéztem a szabi előtt, nem úgy, mint ő, aki rendre úgy lép le, hogy itt hagy egy csomó félig lezárt ügyet azzal, hogy "hoppá, erre már nem maradt időm...) Ezután befutott az ÁpoltakÁpoltja, aki szintén előadott egy kisebb jelenetet, melyben taglalta, hogy miféle nehézségekkel kellett egyedül megbirkóznia, amíg nem voltam itt....Tényleg, én sem értem magamat, hogy több, mint egy év után hogy a csudába volt pofám elmenni 5 (azaz öt) munkanap szabadságra. Én kérek elnézést, tényleg. Azt hiszem, ideje elővennem egyesekkel szemben a csúnyábbik modoromat.