... az, hogy egy 2+2 napos hétvége után az ember lányának még annyi kedve sincsen dolgozni, mint egy átlagos péntek délutánon..... Ha teljesen őszinte akarok lenni, nemhogy dolgozni nincs kedvem, de még a munkára gondolni se.... Itt kezdődnek a bajok. Tekintettel arra, hogy feladat az van dögivel és sajnos nem végzi el helyettem senki. Ráadásul a felújítást végző dolgos-szorgos kis hangyák már itt matatnak az ajtónk előtt az állványon, és a a vérfagyasztó sejtésem van, hogy pár napon belül itt kezdik el lelkesen törni a követ, és akkor tuti megbolondulok..... Már így is akkora a zaj, hogy a vonalas telefonunk gyakorlatice használhatatlanná vált, mert azt sem halljuk, a hívott fél felvette-e a készüléket egyáltalán.... A mobilokkal némileg könnyebb a helyzet, azokkal elegendő elbujdokolni az iroda legtávolabb eső zugába és ott kibontakozni. Bár túl vagyok már a péemesen és minden más agyrémen, és úgy érzem, a hétvégi pihenés is megtette áldásos hatását, de bevallom, ezek a zajok mégis teljesen kikészítenek.... Otthon valaki a háború előtti porszívóját bőgette reggeltől estig, itt bent egész nap törnek-zúznak és különféle rendkívül kellemetlen és hangos gépeket brünnyögtetnek szünet nélkül, a bennem lakó iciripiciri emberke pedig - akinek a létezéséről sem tudtam ezidáig, de kiderült, hogy szereti a háborítatlan csendet -, magzatpózban fekszik, sírdogál és kegyelemért könyörög......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése