Apokalipszis...

.... most! :D Tegnap átvágtattak az irodán az apokalipszis lovasai, de - remélem - még csak figyelmeztető jelleggel... Történt ugyanis, hogy a Négyszemű és SzőkeDoktor már fél 9 előtt bent voltak az irodában, és a tetejébe én is 9 előtt 10 perccel érkeztem. (Muszáj volt tennem egy vargabetűt, mert az a szégyen nem érhet, hogy előbb kezdek dolgozni, mint hogy a munkaidőm elkezdődne..... :D ) Ez - mármint hogy mind bent vagyunk 9 előtt - esetünkben mást nem jelenthet, mint hogy itt a világvége. Mikor már kezdtünk volna komolyan pánikba esni, hogy mi folyik itt, a világ rendje váratlanul mégis csak helyrebillent, mert Herczog is megérkezett - rezzenéstelen arccal, őrült professzoros frizurával, 9.20-kor. :)

Brazília - első fejezet, melyben az utazók még csak a kalandra készülnek...

.... mérsékelt sikerrel.Ugyanis csak pár héttel korábban realizálódott, hogy nem csak szeretnénk, de valójában is ki tudunk majd utazni, és a szabadságolások előtt olyan rettentő mennyiségű munkát kellett ellapátolni az irodákban, hogy mindenre volt időnk, csak az utazással és magunkkal foglalkozni nem. Velem konkrétan az összes decemberi munkámat előkészíttették (volt olyan, amiért nem is jött végül az ügyfél, mert annyira rohadtul fontos volt, csak januárban....), persze ettől függetlenül január első 2 hetében azt hallgattam, hogy annyi munka volt egész decemberben ahol többségében csak a dátumokat kellett aktualizálni, hogy majd belehaltak....Azt persze egyikük sem sejtette, hogy a kávé-tej-slozipapír fogyásából, valamint az irodai kupleráj mértékéből egy nő tökéletesen ki tudja következtetni, hogy ki mennyi időt és milyen aktivitással mellett töltött bent az irodában. Oktondi kis pockok. :D :P Indulás előtti este (vasárnap...) még fél 10 felé is dolgoztam, amitől a Falkavezér feje (meg persze az enyém is...) egészségtelenül nagyra dagadt, munkatársaim/kollégáim iránti lelkesedése pedig véglegesen a bányász breki feneke alá szorult.... Természetesen az akkor átadott ügyek 90%-a (is) januárban érintetlenül várt az asztalomon...Egy szó, mint száz: az utolsó utáni bőrt is lehúzták rólam, így mikor végre éreztem, ahogy elszakad a gép kereke a földtől, nem kis mosoly szaladt szét az arcomon. Még mielőtt Párizsba értünk volna - figyelembe sem véve a kora reggeli időpontot - koccintottunk egy kis pezsgővel és megfogadtuk, hogy eszünkbe sem fognak jutni az otthoni hülyeségek a következő hetekben. (Ez 2 hét után sikerült is...)

Ciki...

A pillanat, amikor rádöbbensz, hogy a csokis kekszet, melyet teljesen átgondolatlanul, minden óvintézkedés vagy álcázás nélkül egészen egyszerűen az asztalod közepén hagytál az irodában, mindenki által jól látható módon, és amelynek elfogyasztásával egy kivétellel minden kollégádat látványosan meggyanúsítottad és még látványosabban méltatlankodtál, hogy idebent már semmi sem szent, majd teljesen véletlenül rájöttél, hogy bizony te magad fogyasztottad el, na az a pillanat tényleg ciki. :D

Napi derű

Azért van abban valami báj, amikor az irodában hetek óta porfogóként üzemelő, hatalmas, tömör fa sarokszekrényt, amely nem elemeire bontható, a Négyszemű, a Kisgyerek és a Kopasz nyakaikon kidagadt erekkel, fogaik között "c" hangokat átszűrve, fújtatva és rendkívül viccesen totyogva, mint a pingvinek próbálják meg átszenvedni az iroda egyik szobájából a másikba. :) Mindezt persze úgy, hogy a szárnyas ajtók kisebbek egy hajszállal, mint a szekrény... És az ilyenen ne röhögjek hangosan, pláne, ha még össze is vesznek/szakértenek is mellé, úgy férfiasan.... :)

A napom... Avagy a széria folytatódik....

Természetesen éjszaka elkezdtem a "műsorozást", így reggel kissé pironkodva, de azért elszökelltem a nőgyoggyerhez, aki a hírtől, hogy akkor mostan vizsgálat nemigen lesz, de esetleg cseveghetünk pár percet és írhat nekem egy receptet, csak nevetett. Jó, ok, azt azért sejtettem, hogy letargiába nem fog esni, de azt hittem, zabosabb lesz, hogy miért centiztem ki ennyire a látogatást. Ehelyett csupán megígértette velem, hogy egy rákszűrésre azért visszajárulok hamarosan, különben meg menjek Isten hírével.

Az irodába beérve kissé lehidaltam, mert az asztalom és a jegyzeteim elég rendesen le voltak pötyögtetve vérrel. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az egész undibb-e, mint amilyen rejtélyes, vagy rejtélyesebb, mint amilyen undi.... A Fiúk persze masszív tagadásban voltak, aztán egyikük benyögte, hogy feltehetően az irodát felmérni érkezett mérnökök egyike lehetett az elkövető, mert ők (mámint a Fiúk) - egy átlagos naptól eltérően - nem estek egymásnak és nem próbálták meggyilkolni egymást sem az asztalomnál, sem máshol... Ez esetben viszont csak egy kínzó kérdés marad, amire valszeg soha nem kapok választ: mi a fészkes fenét kereshetett az asztalomnál az illető, miért fogdosta és pötyögtette össze a papírjaimat és ha már, akkor miért túrt össze mindent?! Komolyan nem értem. Soha, sehol eszembe nem jutna más asztalánál garázdálkodni, még ha papírra vagy éppen tollra is volna szükségem... Mindegy, mindannyian másmilyenek vagyunk.....Szerencsére a leggázosabb papírlapokat egy mozdulattal kihajíthattam, mert nem volt már rajtuk  semmi életbevágó, így aztán több volt az esetnek füstje, mint a lángja, de azért remélem, nem sűrűn fog ilyesmi előfordulni. Blöeh....

Miután lenyugodtak a kedélyek, lázasan keresni kezdtem a tollamat, amit tisztán emlékeztem, hogy hova tettem le tegnap. Természetesen magamban szépen sorban meggyanúsítottam mindenkit és értetlenkedtem, hogy már a hiperrózsaszín tollamat is eldörrentik a bitangok, hát milyen világban élünk. Már vagy jó 10 perce cukkoltam magamat és írtam egy nagyon nem szeretem tollal, amikor belém hasított a felismerés, hogy tegnap indulás előtt behajítottam a táskába a keresett eszközt és feltehetően még mindig ott lapul a belső zsebben... No hát ennyit arról, ha én valamire tisztán emlékszem....... (És neeeem, nem ez volt a mai nap legizgalmasabb pillanata és talán nem vagyok teljesen őrült. Sőt, még az a váratlan fordulat is bekövetkezhet, hogy írok valami értelmes/érdekeset is előbb-utóbb.)   

A napom...

... fejfájósan indult és fájdalmasan korán. Mindezt tetéztem egy kisebb reggeli rosszulléttel, majd egy kiadós szív-és hisztirohammal, amikor készülődés közben észrevettem, hogy nincs az ujjamon a Falkavezértől kapott gyűrűm....Azt már csak Isten tudja, hogy miért, de ettől olyan pánikba estem, hogy kis híján sírógörcsben törtem ki. Majd vettem néhány mély levegőt és átgondoltam, merre jártam a lakásban, ha levettem, miért vettem le, és ekkor persze azonnal beugrott, hogy a fürdőszobában kell lennie, ahol szépen, gondosan letettem - mintegy 2 perccel a pánikroham előtt. Hülyülök vagy mi... Remélem, az egész hangulatingadozást, fejfájást és álomkórt a pms csinálja velem... (Mindamellett azt is remélem, hogy nem jön meg holnap kb. 10-ig, mert végre sikerült időpontot szereznem a nőgyoggyerhez és szerfelett jó lenne, ha igénybe is tudnám venni a szolgáltatásait... Tudom, tudom, előbb is intézkedhettem volna, de a szabadságolások miatt nem is volt olyan egyszerű megcsípni a célszemélyt......)
Mindezek után lélekszakadva berobogtam az irodába - örömmel mondanám, hogy üzletasszonyosan, dögösen és rendezetten, a valójában azonban még mindig fejfájósan, farmerban, pólóban és enyhén még mindig szétesve.... -, mert Négyszemű "pontbankilencre" megbeszélést hívott össze, és előrevetítette, hogy komoly retorziókkal számolhat, aki elkésik.... Nos én 8.50-re bent voltam. Kisgyerek 9.02-kor betoppant, morogva konstatálta, hogy Négyszemű nincs is itt, és akkor minek kellett ez a cirkusz, és hogy ő hogy rohant stb. stb. Négyszemű 9.20-ra érkezett meg egy zavart "sorry" kíséretében, majd tarott egy kb. 3 perces megbeszélést a Kisgyerekkel, majd  egy 50 másodperceset velem és mindenki ment a dolgára. Anyád! Üzenet az agynak: csak férfiakban ne bízzon az ember. Valamint: Édesanyám, borogass! :) És még hol a nap vége?!
Mondjuk történt vicces sztori is legalább: Kitört a vakáció és sok szülő nem tudja hova tenni a "büdöskölkét", ezért aztán a csimoták népes tömegei "dolgoznak" apával/anyával. Egy ilyen "dolgozó gyermek" állított be kb. 20 perce az édesapjával, meg 5-6 doksival. Javában tárgyaltunk, amikor a lurkó (5-6 éves lehetett) egyszer csak az apjára nézett és némi felháborodással a hangjában megkérdezte: "Apa, ha én ma egész nap veled dolgozom, akkor ezért én miért nem kapok pénzt?!" :D

Rendhagyó hétfő

Kezdődött azzal a rendkívül gyanús ténnyel, hogy egész könnyedén ébredtem. Jó, jó, azért nem tigris bukfenccel vetettem le magamat a galériáról, de azért mindenképpen könnyebb volt a feladat abszolválása, mint egy átlagos hétfőn. Folytatódott azzal, hogy béke és nyugalom fogadott az irodában. Na ja, NégyszemFőnök külföldön múlatja az időt 2 napig, így azért nem olyan nehéz... Nem mintha hétfőn reggel, vagy újabban bármikor máskor túl sok időt töltenie az irodában, de azért ahhoz kiváló érzéke van, hogy olyankor megjelenjen, amikor nagyon nem kellene..... Az idő ugyan kissé komótosan telik, és nem állítom, hogy nem mennek máris szívem szerint haza, de legalább csönd van, béke és nyugalom. Ritka érték. :) Ha ez kitart a nap végéig és időben el tudok menni haza, akkor cha-cha-cha lépésekben megyek hazáig, esküszöm. :)

Szeretem az olyan hétfőt....

... amikor 15 órára különösebb kapkodás és idegeskedés nélkül befejezem a munkát utolérem magamat, és tulajdonképpen már csak a munkanap végét várom. Persze diszkréten, véletlenül sem magamra irányítva a figyelmet.... ;)  A Fiúk átlagos munkatempójában vagyok tehát most én is, és meg kell mondanom, élvezem. Sokkal kellemesebb így a munka, mint a mérgezett egér üzemmódban. Hangyányit azért stresszelek, nehogy a nagy lébecolásnak meg legyen a böjtje, de egyszer nekem is lehet szerencsém, és talán nyugalmasabb hétnek nézünk elébe, mint általában. :)

Mélyvíz

Azt már tegnap este tudtam, hogy ma nem lesz egyszerű napunk (nem panaszként, de a tegnapi sem volt piskóta....), de hogy ennyire....?! Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy sok a munka és hajtani kell. Sőt, azt még élvezném is talán . De amikor határtalanul hömpölyög a hülyeség....Na az durva. Még nem volt 9, amikor már borsószemnyi volt a gyomrom, a 2 percenként rám telefonálgató/sms-t küldözgető, idegbaját rám ragasztó kolléga, az állami bürokrata gépezet fogaskerekei közé szorult önmagam és úgy egyáltalában minden miatt... Persze mostanra kiderült imádott környezetem számára is, hogy a dolgok megoldódnak, nem kell hisztériázni, a világ békésen forog a megszokott rendjében, az élet békésen zajlik, a fű nő, a Duna folyik (és még mindig arra, amerre eddig... :P), a fiúk pedig.... Nos ők nem a bányában, hanem továbbra is a lépcsőházunkban dolgoznak. Ma már betonkeverő és egy kb. 150 éve meg nem olajozott csiga is bevetésre került.... Olyan a hangja, mintha 15 centis körmökkel kaparászna valaki egy iskolatáblát és mellette még időnként sikítana is egy amolyan éles-magasat, amitől az üveg is kettépattan. Mit ne mondjak, fini. Azon vagyok, hogy kisétálok és beolajozom nekik én az eszközt, ha már ők túl elfoglaltak ehhez. Csak azt nem hiszem el, hogy közülük ez senkit sem zavar... Érthetetlen. De hogy ne csak nekem legyen jó: A NégyszeműFőnök is belekóstolt ma a tutiba, mert vidékre kellett mennie tárgyalni és egy bennszülöttől kért útbaigazítást, aki annyira jól eligazította, hogy 15 perccel később egy traktornak kellett kihúznia a sárból, amibe egy földúton belesüllyedt tengelyig... Kíváncsian várom, mit tartogat még nekünk a mai nap... :P :D  

Az Álmoskönyv szerint...

... látni a főnököd, ahogy jó hosszú "féknyomot" húzva a parketten bevágódik a saját asztala alá, ahonnan aztán nagy sokára kászálódik elő, az orrán kissé ferdén fityegő szemüvegben, mindezt azért, mert a "szerinte-naggggyon-vagány-szerintem-elképesztően-drága-de-legalább-ronda-veszkójának" kitört a sarka, vidám perceket okoz. :) Az Álmoskönyv igazat szólt. Még mindig röhögök. :)

A legkisebb fiú...

... világgá megy a jövő héten és csak a hónap végén/következő hónap elején tér vissza, és - tekintettel arra, hogy nem látom rajta a nagy ügybuzgalmat (és akkor még finom voltam) - kicsit aggódom, mit fog maga után hagyni. Tény, ami tény: a békés eszem és/vagy kávézom-cigizem-klotyózom Bermuda-háromszögébe szorult ember nem éppen a leghatékonyabb munkaerő, pláne, ha e tevékenységeit néha még különböző játékokkal és sportoldalak böngészésével is színesíti. Mindaddig nincs is ezzel bajom, amíg mindezt nem az én káromra csinálja.... Igyekszem nem a farkas hibájába esni, aki elküldte a búsba a nyuszit is és a porszívót is, de az elmúlt évek tapasztalásai azért adnak némi aggodalomra okot. El is kezdtem verni a tamtamot, nehogy elengedjék anélkül, hogy minden folyó ügyének szálait kellőképpen elvarrta, ellenkező esetben váratlan és igen heveny lefolyású, erősen fertőző betegség talál megtámadni 5-7 napon belül engem, ami miatt betegállományba kényszerülök... (És igen, valóban van egy diszkrét bája annak is, hogy fényes munkaidőben sikerült ezt a bejegyzést elkövetnem... :D)

Kicsit félek...

....  mert úgy tűnik, mára végeztem minden feladatommal és akár haza is mehetnék. Ilyenkor szokott aztán 3 óra körül, amikor kötni kezdeném azt a bizonyos nyúlcipőt, besűrűsödni az irodai élet.... Jó lenne, ha ma nem így történne, de a gyanúsan nagy csend és béke miatt a legrosszabbra is fel vagyok készülve.... (Ha nem tudnám, hogy minden Fiú indexezik, online sportfogad, fészbúkozik vagy csak simán játszik dolgozik és/vagy nincs bent, azt hinném, hogy épp zsírkrétával firkálják össze az irodáik falát vagy éppen az aranyhalakat húzzák le a vécén.... :P

Régóta...

... nem jártam errefelé, de mentségemre szóljon, hogy elsodort az élet. Megint. Először azért, mert a szabi előtti pár hét fejetlen rohanásba torkollott, aztán meg azért, mert a szabi ideje alatt internet és wifi-szegény életet éltünk. Nem mellesleg nem is bántam. Az a halálom, amikor ülünk egy kupacban a barátainkkal, és ahelyett, hogy beszélgetnénk vagy bármi értelmeset tennénk, mindenki mereven a telefonját bámulja, mert éppen becsekkol/képet tölt fel/lájkol és kommentel.... 

Nem mellesleg még a jól megérdemelt szabadság előtt sikeresen megoldottam egy eddig kezelhetetlennek tűnő problémát is, éspedig azt, hogy a Fiúk az irodában lopják a tollaimat, meg minden mást az asztalomról ... Akárhogy ügyeskedtem/rejtegettem őket/vettem mindig újabbakat és újabbakat, hogy mindenkinek legyen, az enyémek rendre eltűntek az asztalomról. Idáig. Legnagyobb örömömre a szabi utáni visszatérésem napján is éppen annyi toll figyelt az asztalomon, amennyit itt hagytam. A megoldás olyan egyszerű, hogy szinte szégyellem, hogy nem jutott eszembe már sokkal-sokkal előbb: élénk rózsaszín tollakat vettem. Úgy tűnik, ez hatott. :) Bárcsak minden ilyen egyszerűen kezelhető lenne! :)

Nem úsztam meg...

... én sem. :( Családunk és az iroda férfi tagjait kapta el először (természetesen :P) a halálos veszedelem (hétköznapi nevén: nátha), de most már én is nyakig benne vagyok.... Vitaminok, gyógyteák, rengeteg kézmosás és a göthölők nagy ívben történő kikerülése ellenére.... Új barátokat is szereztem, pl. a pszeudoefedrin-hidroklorid képében, aki - bár nagyon hülye neve van, de - sokat segített az elmúlt napokban abban, hogy azon a testnyílásomon is tudjak végre levegőt venni, amit alapvetően erre teremtett a Jóisten, és ne kelljen alternatív megoldások felé kacsintgatnom.... :P Öröm így hétfőt kezdeni.... DE még mindig sokkal-sokkal jobb így is, mint bármely másik hétfő volt az utóbbi majd' 2 évben. ;) Ez a 2. hétfő az Ápolt nélkül. Leírhatatlanul más egy-egy munkahét így. Bár azt azért sajnálom, hogy ezekből a pompás vírusokból, amiket a porhüvelyemben most kénytelen-kelletlen hurcolok, nem tudok átteleportálni hozzá is..... Gonosz vagyok, tudom. De még ez a legkevesebb, amit megérdemel(ne).

Elért...

.... a hétvége. :) Hiába ülök még a dolgozóban, 10-15 perce elveszítettem minden érdeklődésemet a munka iránt, és már csak alibizek. Teszem ezt még bő egy órán át azt hiszem, aztán reményeim szerint eltipegek haza. Remélem, senki nem köp bele a levesembe.... Mondjuk e műfaj koronázatlan, ám örökös királya (mármint a péntek és/vagy ünnepnapot megelőző délután 15-16 órakor lázasan dolgozni kezdő, ezáltal a kollégákkal is vastagon kiszúró, csak nehogy haza kelljen menni ál-munkamániás, valójában csak az idejét rosszul beosztó, másokat kéjes örömmel szivató baromarc - közismertebb nevén az Ápolt) már a múlté, azért kicsit aggódom, nehogy újabb trónkövetelő lépjen a színre... ;) Most pedig veszek egy mély levegőt és megpróbálok még egy kis érdemi munkát végezni, mégis csak.... De szigorúan csak azért, hogy gyorsabban teljék az idő. :P 

Búcsú az Ápolttól.... :)

Mi más is passzolhatna Ápoltunk méltó búcsúztatásához jobban, mint egy klasszikus utolsó sorai:

Azok a boldog, szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled.
Jönnek a boldog, szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled. 

Természetesen nem tudott méltósággal, úriember módjára távozni , de - tekintettel arra, hogy nem is vártam tőle mást - engem nem is rázott meg a dolog. A többieket azért igen. Persze őket is megértem, nekik elszámolási gondjaik is vannak vele és egykor a barátjuknak tartották őt.... Pont úgy költözött el, amilyen jellemvonásokkal rendelkezik: sunyizva, mások szemébe nem nézve, egy hang nélkül, mint egy tolvaj, jó nagy kuplerájt hagyva maga után. Mondjuk azt nem egészen értem, hogy az asztalomon és annak környékén mit keresett - tán a józan eszét?! -, de az tény, hogy semmi nem ott és nem úgy volt, ahogy pénteken hagytam.... Ha ezt tudom, hagytam volna itt neki néhány kicsi, ám hirtelen igen éles fájdalommal járó és/vagy rettenetesen büdös meglepetést (pl. mini egérfogókat az akták között, pálpusztaival élesítve) , hogy érezze a törődést..... Mindegy, most már! Innentől csak előre tekintek. Elment és már nem jön vissza soha. :) Nekem ennyi pont elég a boldogsághoz. :)

Ihaj-csuhaj és trallala

Úgy tűnik, hogy egy darabig még nem költözünk az irodából, de az életem mégis ígéretesen változni látszik, még pedig azért, mert az Ápolt, aki eddig jelentős feszültségeket gerjesztett az irodában és a beteg lelkével és elméjével megmérgezte a mindennapjaimat, a hónap végén (azaz 4 nap múlva!!!!!!), egyedül próbál szerencsét. (Mondja ezt ő, mert tulajdonképpen egy másik kolléga nyakára megy élősködni, ahogy azt velünk tette... Aki most még mit sem sejt, de lennék pók a szobája sarkában, amikor majd rájön, hogy egy gyakorló szociopatával van dolga... Kicsit sajnálom is szegényt, de az élet kemény. Én már csak tudom, 2 évig szívta a véremet ez szemétláda.) Így aztán - egyelőre még diszkréten - megy az ünneplés az irodában, de nem tartom kizártnak, hogy péntekre behozok egy jó üveg pezsgőt, amit a szobájában, a holmijai hűlt helyén fogunk elfogyasztani. :))))))

Ez volt az a verzió, amiben titkon reménykedem, amit mantrázgattam az utóbbi 2 évben, de nem mertem hinni benne, hogy bekövetkezhet. :) Amikor a legrosszabb napokat/heteket éltem az irodában, hajszálnyira attól, hogy felmondjak (miatta...), akkor is azt mondogattam, hogy nem fogom hagyni, hogy egy ilyen mocsok kicsináljon, előbb kerül ő ajtón kívül.....! És lám... :)

Ami van...

... a teljesség igénye nélkül: hétfő; borzalmas hideg (az utálatos metsző, erős szél miatt....); múlni nem akaró nátha munkaundoritisszel súlyosbítva; jéghideg kéz; elsőbbségi küldeményt 4 munkanap alatt kézbesítő posta (ennyi idő alatt én is odaértem volna a levelemmel gyalog, törpejárásban...); szép, rövid, vagány színűre lakkozott (kékből a lilába játszó, gyöngyházas színben) körmeim (életbevágó :P);  egy teljesen eszelős ügyfél, aki szabályosan zaklatja az egyik kollégát; tüsszögés (kialakulófélben lévő izomlázzal); egy kispapa(-nak látszó Ápolt), akinek otthon kellene lennie elsőszülöttjével és gyermekágyas asszonyával, ám ő mégis lázasan dolgozik és szívja a vérem idebent; egy nagy adag, jó forró kínai erős-savanyú leves, ami vérré vált (hogy valami jót is említsek); egyszerre süvöltő kaputelefon, csengő, mobil és minden más elektromos ketyere, ezekkel egyidejűleg a fülembe folyamatosan duruzsoló ügyfél és/vagy kolléga (csak hogy érezzem a törődést); soha véget nem érő nap, hóesés (na jó, ez még azért nem nevezhető annak, de valami esik, ami egyértelműen hideg és fehér), sötét már 15:15-kor (megszokhatatlan...) és totális ötlethiány, hogy mi legyen ma este a vacsora... Bónuszként pedig: van egy kisebb lottónyereményünk is, ami ugyan nem akkora, hogy ne kelljen holnaptól dolgozni jönni, de azért mégis csak valami. ;)

Ami nincs: kicsattanó munkakedvem; a megfelelő testnyíláson történő lélegzetvételi képességem; ízlelő és szaglóképességem (5 perc nyugim; három fejem (de ez csak egy isteni csodának köszönhető); rend az asztalomon; kedvem bent maradni fél 6-ig, de még jön egy bamba ügyfél a papírjáért; kedvem vasalni (pedig lassan kamaszfiú magasságúra nő a vasalatlan... :D Mondjuk van előnye is: így legalább elférnek a vasalt ruhák a szekrényben. :P); hely a fagy elől a lakásba menekített növényeknek (helyesebben szólva a növényeknek van, lassan nekünk nincsen... :D); csokim (pedig most ölni tudnék pár kockáért); adventre tökéletesen felkészített és kitakarított lakásunk (de öles léptekkel haladunk vele, szóval van még remény!).... És még sorolhatnám. Mindenesetre - vagy mindezek ellenére - nincs rosszkedvem. Sőt...! :)

Még csak szerda van, de...

... megérett a pillanat arra, hogy tartsak egy heti összegzést, ugyanis:  

... már túl vagyunk a hét legeslegrosszabb poénjain. Köszönhetően NégyszemNagyőnöknek, aki valószínűleg munkába jövet átlapozott lenyelt néhány évtizednyi Mórickát (vagy csak sokáig volt összezárva 8-13 évesekkel - bár gyakran ő maga is egy nagyra nőtt 10 éves). 

... Ápolt, akinek növényt sem lenne szabad tartania, az éjjel apa lett. Őszintén bevallom, az első gondolatom az volt, hogy remélem, bent volt a szülésnél, és mielőtt elájult volna és esés közben jól bevágta volna a fejét egy, de inkább több tárgyba, a csaj minimum véraláfutásosra marta a kezét. :P A babának természetesen jó egészséget és a legjobbakat kívánom. :) Fél 1 körül aztán beállított a boldog és büszke apuka, aki jócskán kiesett az eddig megszokott "Ápolt" szerepköréből, oly' annyira hogy előbukkant belőle az ember. :O Mosolyogva, kicsit zavarodottan és fáradtan mesélt a majd' egy napig tartó vajúdásról és a gyerekről, akinek van haja, meg kezei és lábacskája, és persze maga a tökély. Jah és nyugodt baba, nagyon békésen elszundikálgat. (Ezen jót röhögtem, de csak magamban. Majd visszatérünk a kérdésre néhány hónap és jó néhány szemkörnyéki karika múlva... ;P) Gondolom, ez a pillanatnyi kilengés csak az adrenalin és az eufória keverékének hatása és napokon/heteken belül visszazökken a Ápolti minőségébe (az ordítozásokkal és fogcsattogtatásokkal együtt...)  de azért jó volt megtapasztalni, milyen lenne, ha normális lenne....

... a Falkavezér már megküzdött a férfiakra igen veszélyes kórral, a megfázással. Az állapota a hétfő éjszakai - keddi mélypont óta rohamosan javul, amiben nagy segítségére volt az étcsokoládés kandírozott narancshéj, amiből nagyobb mennyiséggel kúrálta magát. ;) Én pedig csendben reménykedem, hogy ha a minden jel szerint sikerült a wellness hétről hazatérő kollégától nem elkapnom a vírusos kötőhártya-gyulladását, majd pedig a hasmenős-hányós vírust, amit feltehetően a gyerekeitől kapott el (mint mondta, ha a kötőhártya-gyulladás nem vakította meg, hát majd kif.ssa a szemét magától... :D), akkor csak megúszom ezt is....

... annyit dolgoztam és túlóráztam, mint máskor egy egész héten, így a mai napot önhatalmúlag egy kicsit lazábbra vettem. Persze, mint tudjuk, nyugtával dicsérjük a napot...

... hogy is felejthetnénk el a tegnapi napot, amikor is az Ápoltaknak sikerült felgyújtaniuk az erkélyt... 

... totálisan karácsonyi hangulatba kerültem - nem a fentiek hatására, ezt azért rögzíteném. :) 

Önkéntes tűzoltó...

... lettem, jól felfogott érdekemben. Történt ugyanis, hogy békésen üldögélve dolgozgatva a helyemen, egyszer csak erőteljes füstszagot kezdtem érezni. Első körben azt hittem, hogy valamelyik konnektor vagy hosszabbító kezdett vacakolni, esetleg a nyomtató... Aztán kinéztem az erkély ablakán. Sok csuda dolgot láttam én már azon az ablakon kinézve, de ilyen sűrű, lassan gomolygó szürkésfehér füstöt, mint most,  még nem. Jóformán semmit sem lehetett látni... Persze a tűzfészek megállapítása azért így is sikerült: a DDK-im (=DrágaDohányzóKollégáim) által a túlburjánzó hamutálca tehermentesítésére kinevezett hatalmas papírdobozt sikerült felgyújtani, feltehetően egy égve hagyott csikkel vagy gyufával... Hogy pontosan mivel, azt már nem tudnám megmondani, mert mire sikerült egy vödör vízzel véget vetnem a bulinak, addigra már a dobozból sem maradt sok, nem hogy a bűnjelből.... Egy biztos, az erkély tiszta pernye, az iroda meg - a többszöri kereszthuzat-kísérletek ellenére is - egy füstölőüzemre emlékeztet.....

Hát így zajlik nálunk egy átlagos keddi nap.Élmény itt dolgozni, na....! :P