My real life LegoMan

Az utolsó vizsgám előtt kicsit nehezített volt a pálya: a legrettegettebb vizsgám, ahol úgy szórták ki az embereket, mint a sicc, sikerült, így - bár nem ez volt a terv - sajnos elkezdtem ünnepelni és ünnepeltetni magamat... Lelkemben apró kis rőzselángok gyúltak, némi tűzijátékkal és a szférák zenéjével fűszerezve, így bár próbáltam "ritmusban maradni", nem sikerült. :D Tetézte a "bajt", hogy a sikeres vizsgát követően szombaton CsB, azaz a Kicsi megnősült. :) Erről részletesebben később, most legyen elég annyi, hogy a csütörtök-péntek már rohangálással, cipő, ruha és egyéb motyók hajkurászásával, polgári ceremónián tanúskodással és egyéb tervező-szervező-újratervező tevékenységekkel telt. Szombaton lagzi, vasárnap rehab (valamelyest leplezve az állapotot, mert DrágaSzüleink röntgen szemei mindent látnak :D ), hétfőtől tanulás újra. A terv az volt, hogy az esküvő után lemegyek Anyuékkal a Kisvárosba és ott fogok tanulni jó egy hetet, a Falkavezér elmegy dolgozni/pihenni az Egyesült Arab Emirátusokba és ha hazaér pünkösd hétfőn, lejön értünk (Jolikáért és értem), maradunk még egy (fél)napot, aztán jövünk fel. Terveinket és az érzést, hogy idén csak jó történhet velünk és most minden sikerülhet, az élet egy huszáros vágással áthúzta..... Vasárnap este kaptam a hívást szkájpon, hogy "ne legyél ideges, nincsen semmi baj, de....." Szégyenemre az első gondolatom az volt, hogy úristen, beszabadult valami bevásárlóközpontba és elköltötte az összes pénzt, vagy vett egy tevét. :D Hamar kiderült, hogy sajnos nem erről van szó.... Hanem arról, hogy elmentek egy sivatagi túrára és felborultak a járgánnyal és eltört a keze... :( Még szerencse, hogy az utolsó nap, így nem gipszelték be (repülés előtt nem szabad), csak rögzítették, és azt kapta útravalóul, hogy itthon ahogy landol a gép, futás a kórházba. Egy jó kézsebészt keríteni hétfő reggel nem olyan nagy ügy, nem igaz? Pünkösdhétfőn már kicsit bonyolultabb. Főképp, mert mindenki vagy ki volt kapcsolva, vagy nem volt az országban.... De nagyszerű! Persze az idegességtől rendesen felpörögtem, így csak magával Jézussal nem beszéltem, és bár nem túl jó esélyekkel indultam, mire a traumára ért, már volt doki, aki várta. :) Rövid úton kiderült, hogy nemcsak az ujjai törtek el, hanem a csuklója is és operálni is kell, amint begyógyultak a horzsolások a kézfején. :( Hála Istennek azért az is rögtön kiderült, hogy az idegek és egyebek nem sérültek (csak az enyémek, de az mit számít :D ), így viszonylag megkönnyebbülve térhettünk haza. Azóta saját Legó Emberkém van, és ez még vagy 5-6 hétig így lesz. Inkább kértem volna a tevét a nappalink közepére, köszi. :D

Brazília - első fejezet, melyben az utazók még csak a kalandra készülnek...

.... mérsékelt sikerrel.Ugyanis csak pár héttel korábban realizálódott, hogy nem csak szeretnénk, de valójában is ki tudunk majd utazni, és a szabadságolások előtt olyan rettentő mennyiségű munkát kellett ellapátolni az irodákban, hogy mindenre volt időnk, csak az utazással és magunkkal foglalkozni nem. Velem konkrétan az összes decemberi munkámat előkészíttették (volt olyan, amiért nem is jött végül az ügyfél, mert annyira rohadtul fontos volt, csak januárban....), persze ettől függetlenül január első 2 hetében azt hallgattam, hogy annyi munka volt egész decemberben ahol többségében csak a dátumokat kellett aktualizálni, hogy majd belehaltak....Azt persze egyikük sem sejtette, hogy a kávé-tej-slozipapír fogyásából, valamint az irodai kupleráj mértékéből egy nő tökéletesen ki tudja következtetni, hogy ki mennyi időt és milyen aktivitással mellett töltött bent az irodában. Oktondi kis pockok. :D :P Indulás előtti este (vasárnap...) még fél 10 felé is dolgoztam, amitől a Falkavezér feje (meg persze az enyém is...) egészségtelenül nagyra dagadt, munkatársaim/kollégáim iránti lelkesedése pedig véglegesen a bányász breki feneke alá szorult.... Természetesen az akkor átadott ügyek 90%-a (is) januárban érintetlenül várt az asztalomon...Egy szó, mint száz: az utolsó utáni bőrt is lehúzták rólam, így mikor végre éreztem, ahogy elszakad a gép kereke a földtől, nem kis mosoly szaladt szét az arcomon. Még mielőtt Párizsba értünk volna - figyelembe sem véve a kora reggeli időpontot - koccintottunk egy kis pezsgővel és megfogadtuk, hogy eszünkbe sem fognak jutni az otthoni hülyeségek a következő hetekben. (Ez 2 hét után sikerült is...)

A napom... Avagy a széria folytatódik....

Természetesen éjszaka elkezdtem a "műsorozást", így reggel kissé pironkodva, de azért elszökelltem a nőgyoggyerhez, aki a hírtől, hogy akkor mostan vizsgálat nemigen lesz, de esetleg cseveghetünk pár percet és írhat nekem egy receptet, csak nevetett. Jó, ok, azt azért sejtettem, hogy letargiába nem fog esni, de azt hittem, zabosabb lesz, hogy miért centiztem ki ennyire a látogatást. Ehelyett csupán megígértette velem, hogy egy rákszűrésre azért visszajárulok hamarosan, különben meg menjek Isten hírével.

Az irodába beérve kissé lehidaltam, mert az asztalom és a jegyzeteim elég rendesen le voltak pötyögtetve vérrel. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az egész undibb-e, mint amilyen rejtélyes, vagy rejtélyesebb, mint amilyen undi.... A Fiúk persze masszív tagadásban voltak, aztán egyikük benyögte, hogy feltehetően az irodát felmérni érkezett mérnökök egyike lehetett az elkövető, mert ők (mámint a Fiúk) - egy átlagos naptól eltérően - nem estek egymásnak és nem próbálták meggyilkolni egymást sem az asztalomnál, sem máshol... Ez esetben viszont csak egy kínzó kérdés marad, amire valszeg soha nem kapok választ: mi a fészkes fenét kereshetett az asztalomnál az illető, miért fogdosta és pötyögtette össze a papírjaimat és ha már, akkor miért túrt össze mindent?! Komolyan nem értem. Soha, sehol eszembe nem jutna más asztalánál garázdálkodni, még ha papírra vagy éppen tollra is volna szükségem... Mindegy, mindannyian másmilyenek vagyunk.....Szerencsére a leggázosabb papírlapokat egy mozdulattal kihajíthattam, mert nem volt már rajtuk  semmi életbevágó, így aztán több volt az esetnek füstje, mint a lángja, de azért remélem, nem sűrűn fog ilyesmi előfordulni. Blöeh....

Miután lenyugodtak a kedélyek, lázasan keresni kezdtem a tollamat, amit tisztán emlékeztem, hogy hova tettem le tegnap. Természetesen magamban szépen sorban meggyanúsítottam mindenkit és értetlenkedtem, hogy már a hiperrózsaszín tollamat is eldörrentik a bitangok, hát milyen világban élünk. Már vagy jó 10 perce cukkoltam magamat és írtam egy nagyon nem szeretem tollal, amikor belém hasított a felismerés, hogy tegnap indulás előtt behajítottam a táskába a keresett eszközt és feltehetően még mindig ott lapul a belső zsebben... No hát ennyit arról, ha én valamire tisztán emlékszem....... (És neeeem, nem ez volt a mai nap legizgalmasabb pillanata és talán nem vagyok teljesen őrült. Sőt, még az a váratlan fordulat is bekövetkezhet, hogy írok valami értelmes/érdekeset is előbb-utóbb.)   

Meleg kézfogás

Igazság szerint a hideg is kiráz attól, ha valaki nem néz a szemembe bemutatkozáskor/köszönéskor és úgy nyújt kezet, hogy abban se erő (nem a csontropogtató, gyűrűt mélyen az ujjakba préselő szadizásra gondolok!), se tartás... Pedig rengetegen vannak, még férfiak is, akiknek "zselé kézfogásuk" van. No de azért ma ki tudtam volna hagyni az egyik kedves kolléga - amúgy igen kedves és barátságos - kézfogását, ugyanis olyan helyen sikerült elkapnia a jobb kézfejem, ami napok óta piszkosul fáj.... Mit ne mondjak, most már tudom, milyen az érzés, amikor a "szeme majd kiesik az embernek".

Az általános helyzet

Megfogadtam, hogy nem picsogok, mert ez itt kérem nem a hivatásos siratóasszony blog - minden ellenkező híresztelés és/vagy empirikus tapasztalás ellenére :P - de ezt még muszáj kiengednem magamból. Minden hétfő nehezen és hektoliter tejeskávéval indul, de ami ma reggel az irodában fogadott, attól azt hittem, menten elsírom magamat....Azt hiszem, még nem említettem, hogy nemcsak odakint tombolnak a barbárok - bocs, szakemberek -, de már bent is, mert az iroda tulajdonosa és annak üzlettársa 2 szobát felújítanak. Festés, mázolás, burkolási munkák, klíma beüzemelése.... Igen, éppen erre vágytam még.... Kint már a mi szintünkön tartanak a barbárok (így aztán se ki, se be, akkora törmelékdarabok hullanak alá és minden egyes ajtónyitásnál csak úgy dől befelé a por, de legalább most már az irodán belül is legalább akkora a mizéria, mint kint. Annyi különbséggel, hogy a "mi" melósaink legalább normálisak (értsd ezalatt: napszaknak megfelelően köszönnek, a kérem és köszönöm szavakat is rendeltetésszerűen tudják használni, nem rendeznek böfögőversenyt a bejárati ajtónk előtt, meg ilyenek....), de ettől még ők is nagyipari mennyiségben gyártják a port, a koszt és a furcsa szagokat. Ezt mondjuk szintén le tudnám pottyantani magas ívből, ha nem találtam volna ma reggel az asztalomon (és minden más bútoron, bár nyilván az asztalom fáj a legjobban) kb. 1,5 centinyi finom port. Mindemellett a festéstől párás, fejfájdító szag terjeng az egész irodában, de az ablakokat/ajtókat nem nyithatjuk ki, csak ha nagyon muszáj, mert kintről tódul be a felújítás minden mocska és valamely okból az utcafront felé történő nyitogatást is letiltották, amíg rendesen meg nem szárad a festék a falakon, nehogy beleragadjon bármi kosz.... Így aztán ülhetünk a fojtó, párás bűzben, szívva a méteres port.... Az, hogy mi (ÉN!!!!!!!!!) közben a fal mindenek feletti óvása közepette megfulladunk, az senkit nem érdekel. Az egész tényleg nagyon jól átgondolt és megtervezett dolog, szeretnék innen is gratulálni annak, aki ezt így, ebben a formában megálmodta. (Mondjuk bármelyikük is legyen az, ő az iroda környékén nem mutatkozott egész nap. Más fütykösével pediglen kellemes a csalánt verdesni, mint tudjuk.) Ennek örömére szerintem én is fogom magamat és hamarosan lelépek innen, mert jószerivel nem kapok már levegőt és megmondom őszintén, hogy annyira tele van a micsodám, hogy már a bokámat verdesi......

Fagyosszentek Yvette-tel súlyosbítva

Ma érkezett el az a pillanat, amikor az irodai cirkót nyári üzemmódból ismét átkattintottuk télire és bizony fűtünk, mert úgy kihűlt az iroda, hogy hiába vagyunk rendesen felöltözve, vacogunk. A teafogyasztásunk a legzordabb téli napokat idézi.. Ráadásul megállíthatatlanul szakad az eső is és egész nap szürkület van, csak hogy tökéletes legyen az összhatás. Persze ilyenkor is van okunk az örömre: hordhatunk színes gumicsizmákat sízoknival, hogy le ne fagyjon a lábunk, kiélvezhetjük minden kortyát egy kellemesen meleg tejeskávénak vagy teának, vagy csak tekerhetünk még egy fokozatot felfelé a radiátoron..... :) Persze azért mindig gondoskodom magamnak valami programról, nehogy unatkozzak vagy netán túl jól érezzem magamat... Most például a nyakamat aludtam el - hiperszuper, nyakkímélő gyógypárna használatával, természetesen... :D

Ez megint egy olyan nap...

... amikor dolgozni kéne, de minden máshoz inkább lenne kedvem. El-és átüteltni otthon a fűszernövényeket/virágokat, kicsit pakolászni, sétálni egy nagyot Jolival, mielőtt teljesen elromlik az idő, megnézni valami jó filmet.... Még vasalni is szívesebben vasalnék. :O A Falkavezér szerdáig Horvátországban élvezkedik, így aztán - kénytelen-kelletlen - bőven lenne időm otthon a "reformokhoz" (vagy csak egy szimpla takarításhoz), de tegnap pl. az agyhalottak tartottak nálunk soha véget nem érő közgyűlést (megint...), minek következtében mire hazaértem, én magam sem voltam túl sok mindenre használható...Ezen persze már meg sem lepődöm. Persze amikor meg itthon van, és azon ritka pillanatok egyikét éljük, hogy egyikünk sem dolgozik, akkor próbáljuk kihasználni az időt, így aztán a lakás szalad.... Persze, tudom, maradhatnánk otthon is szutykolni, de amikor így is olyan keveset vagyunk együtt, akkor nem az életem álma, hogy még a hétvégét is nagytakarítással töltsük. Öreg hiba.... Ezért nem élünk olyan kis ékszerdobozban, mint CsB-ék. Na náluk aztán tényleg olyan tisztaság és rend van, hogy rendesen zavarba jöttem tőle.... Simán bemutatható lenne a kéglijük valami menő magazinban is.... Persze ez azért nem CsB érdeme, de már az is nagy szó, ha valahol tartósan jelen van, hogy nem lesz a puszta jelenlététől kupleráj....;) :P Sőt, egészen új oldaláról mutatkozik be az utóbbi hónapokban. Ahogy Anyu mondaná, egészen "emberszabású" . ;) Hiába no, felnőnek a gyerekek. :) Lassan már nekem is illene....

Mélyvíz

Azt már tegnap este tudtam, hogy ma nem lesz egyszerű napunk (nem panaszként, de a tegnapi sem volt piskóta....), de hogy ennyire....?! Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy sok a munka és hajtani kell. Sőt, azt még élvezném is talán . De amikor határtalanul hömpölyög a hülyeség....Na az durva. Még nem volt 9, amikor már borsószemnyi volt a gyomrom, a 2 percenként rám telefonálgató/sms-t küldözgető, idegbaját rám ragasztó kolléga, az állami bürokrata gépezet fogaskerekei közé szorult önmagam és úgy egyáltalában minden miatt... Persze mostanra kiderült imádott környezetem számára is, hogy a dolgok megoldódnak, nem kell hisztériázni, a világ békésen forog a megszokott rendjében, az élet békésen zajlik, a fű nő, a Duna folyik (és még mindig arra, amerre eddig... :P), a fiúk pedig.... Nos ők nem a bányában, hanem továbbra is a lépcsőházunkban dolgoznak. Ma már betonkeverő és egy kb. 150 éve meg nem olajozott csiga is bevetésre került.... Olyan a hangja, mintha 15 centis körmökkel kaparászna valaki egy iskolatáblát és mellette még időnként sikítana is egy amolyan éles-magasat, amitől az üveg is kettépattan. Mit ne mondjak, fini. Azon vagyok, hogy kisétálok és beolajozom nekik én az eszközt, ha már ők túl elfoglaltak ehhez. Csak azt nem hiszem el, hogy közülük ez senkit sem zavar... Érthetetlen. De hogy ne csak nekem legyen jó: A NégyszeműFőnök is belekóstolt ma a tutiba, mert vidékre kellett mennie tárgyalni és egy bennszülöttől kért útbaigazítást, aki annyira jól eligazította, hogy 15 perccel később egy traktornak kellett kihúznia a sárból, amibe egy földúton belesüllyedt tengelyig... Kíváncsian várom, mit tartogat még nekünk a mai nap... :P :D  

A helyzet...

... az, hogy egy 2+2 napos hétvége után az ember lányának még annyi kedve sincsen dolgozni, mint egy átlagos péntek délutánon..... Ha teljesen őszinte akarok lenni, nemhogy dolgozni nincs kedvem, de még a munkára gondolni se.... Itt kezdődnek a bajok. Tekintettel arra, hogy feladat az van dögivel és sajnos nem végzi el helyettem senki. Ráadásul a felújítást végző dolgos-szorgos kis hangyák már itt matatnak az ajtónk előtt az állványon, és a a vérfagyasztó sejtésem van, hogy pár napon belül itt kezdik el lelkesen törni a követ, és akkor tuti megbolondulok.....   Már így is akkora a zaj, hogy a vonalas telefonunk gyakorlatice használhatatlanná vált, mert azt sem halljuk, a hívott fél felvette-e a készüléket egyáltalán.... A mobilokkal némileg könnyebb a helyzet, azokkal elegendő elbujdokolni az iroda legtávolabb eső zugába és ott kibontakozni. Bár túl vagyok már a péemesen és minden más agyrémen, és úgy érzem, a hétvégi pihenés is megtette áldásos hatását, de bevallom, ezek a zajok mégis teljesen kikészítenek.... Otthon valaki a háború előtti porszívóját bőgette reggeltől estig, itt bent egész nap törnek-zúznak és különféle rendkívül kellemetlen és hangos gépeket brünnyögtetnek szünet nélkül, a bennem lakó iciripiciri emberke pedig - akinek a létezéséről sem tudtam ezidáig, de kiderült, hogy szereti a háborítatlan csendet -, magzatpózban fekszik, sírdogál és kegyelemért könyörög......

Vicces dolog...

... amikor  görcsoldó a nyelvedet már teljes mértékben elérzéstelenítette és lezsibbasztotta, ám a fájdalom, ami miatt bevetted, mit sem enyhült... Sőt...

Kis éji mókázgatás

Tegnap afelett érzett határtalan örömömben, hogy hosszú idő óta végre sikerült időben elindulnom az irodából és csodálatos napsütésben csoroghattam haza a világ egyik legszebb villamosvonalán, nem vettem észre, hogy egy kis fekete felleg azért szívósan követ.... No ennek meg is lett a böjtje. 

 

 Történt ugyanis, hogy az "ájpedem" jelezte, hogy jó lenne, ha frissíteném, és én balga - miután eddig soha semmilyen frissítéssel nem volt gond - különösebb teketória vagy veszélyérzet nélkül rá is koppintottam a frissítésre. Hiba volt. Minden különösebb cécó nélkül a készülék elsötétedett, és annyi. Kis értetlenség, majd nagyobb pánikolás után, munkából hazatérő Falkavezérem kisütötte, hogy megmakkant a készülék, és a frissítés letöltése ill. a további bárminemű működés előtt visszaállítaná magát a gyári beállításokra. No ez az, amit soha nem akarsz hallani, pláne, ha amúgy is kicsit feszkósabb vagy a sok éves átlagnál.... Természetesen ebben az állapotában már bármiféle adatmentésre esély sincs. Amit nem helyeztél el korábban a "felhőben" - de nem ebben a kis gonosz feketében... -, annak annyi. Ekkor jutott eszembe, hogy van kb. 150 kép, amit nem hogy a felhőbe, de máshová sem mentettem el. Itt ütött meg a hisztivel keveredő guta. (Igen, tudom. Gáz... A hiszti is, meg hogy nem készítettem biztonsági mentést....) Ezután már "csak" néhány órányi frissítgetés, renoválás és letöltögetés volt hátra, mire éjjel egykor, megnyugodva, hogy mégis csak több veszett Mohácsnál, végre el tudtam aludni.  Mindezek után mi is fogadhatott volna ma reggel az irodába lépve, mint az, hogy újra törik a betont, ezúttal a fölöttünk lévő emeleten..... Máskor 8-ra jönnek a fiúk, 9-ig reggeliznek, 11-kor már ebédelnek, a kettő között pedig bemelegítés vagy tudom is én, mi céljából támasztják a lapátot, meg a földszintről óbégatnak az ötödiken nyújtó-lazító kollégáiknak, majd 2-ig pihi és 4-kor szigorúan levonulnak. Most bezzeg....Meg nem áll ez a betontörő istennyila.... :( De azért ennek is képes vagyok a jó oldalát látni: Legalább az óbégatásuk és a végtelenül hamis fütyörészésük nem hallatszik. :) 

Amit nem akarsz hallani...

.... a főnöködtől: "Ma nem foglak nyaggatni, időben indulj haza." Ezt a mondatot még annál is jobban utálom, mint amikor előre jelzik, hogy sokáig bent leszünk.... Az ugyanis legalább tiszta ügy. Mindenki tudja, már jó előre, hogy "ezt megcsíptük, Oszi". Ellenben az ígérgetés azt a hiú reményt gerjeszti az emberben, hogy ma normál hosszúságú, nyugodalmas munkanapja lesz... Aztán, mikor már fél lábbal a küszöbön állnék, az Apokalipszis lovasai átvágtatnak az irodán...... Remélem, ma nem így lesz, de ha mégis, akkor két dolgot biztosan ígérhetek a NégyszeműFőnöknek: 1. a négy szeméből kettőt biztosan ki/leütök 2. kimosom a száját szappannal. Természetesen ezt megmondtam neki is, még mielőtt bárki azt hinné, papírkutya vagyok.

A helyzet az...

... hogy mindenhez van kedvem, csak dolgozni nincs. Kidolgoztam a belemet is az utóbbi hetekben, hónapokban és elfáradtam. Nem tavaszi fáradtság ez, alapvetően jól érzem magamat, csak unom a verklit, a folyamatos kapkodást, hogy minden napomat felborítják, hogy állandóan túlórázni kell... Néhány nyugodt napot szeretnék, amikor csak a fű növését figyelgetem és akkor mozdulok meg ill. azt csinálom, amihez kedvem van. No, most hogy kipuffogtam magam, húzok is vissza lapátolni.....

A legkisebb fiú...

... világgá megy a jövő héten és csak a hónap végén/következő hónap elején tér vissza, és - tekintettel arra, hogy nem látom rajta a nagy ügybuzgalmat (és akkor még finom voltam) - kicsit aggódom, mit fog maga után hagyni. Tény, ami tény: a békés eszem és/vagy kávézom-cigizem-klotyózom Bermuda-háromszögébe szorult ember nem éppen a leghatékonyabb munkaerő, pláne, ha e tevékenységeit néha még különböző játékokkal és sportoldalak böngészésével is színesíti. Mindaddig nincs is ezzel bajom, amíg mindezt nem az én káromra csinálja.... Igyekszem nem a farkas hibájába esni, aki elküldte a búsba a nyuszit is és a porszívót is, de az elmúlt évek tapasztalásai azért adnak némi aggodalomra okot. El is kezdtem verni a tamtamot, nehogy elengedjék anélkül, hogy minden folyó ügyének szálait kellőképpen elvarrta, ellenkező esetben váratlan és igen heveny lefolyású, erősen fertőző betegség talál megtámadni 5-7 napon belül engem, ami miatt betegállományba kényszerülök... (És igen, valóban van egy diszkrét bája annak is, hogy fényes munkaidőben sikerült ezt a bejegyzést elkövetnem... :D)

Földöntúli örömmel...

... megenni a város - talán - legeslegjobb kakaós csigájából kettőt (indokolatlanul picik!!!!) az irodában, még mielőtt fogorvoshoz indulnál, majd rájönni, hogy valaki kidobta a kincstári fogkrémet, és arra már nincs időd, hogy útközben vegyél egyet, valahol fogat moss és oda is érj a fogorvoshoz, megfizethetetlen élmény. :P

Megint hétfő...

Pedig olyan jó volt a hétvége! (Leszámítva, hogy a "péemes" miatt időnként szétvet az ideg&hogy szombaton kicsin múlott, hogy el nem hagytam a mobilom, de erről majd később...) Egyetlen porcikám sem kívánta a munkába jövetelt.... Ráadásul itt diliház van reggel óta - szokás szerint. És hideg - szokás szerint. Sokat számít, hogy hétvégén nincs fűtés, ilyenkor - hiába van kint kellemes, tavaszias idő - még a bútorok is nyomják ki magukból a hideget. Utálatos. (Délelőtt azon kaptam magamat, hogy nosztalgiázom, milyen volt, amikor a nyári kánikulában panaszkodtak a többiek, hogy kibírhatatlan a meleg és hogy mindjárt rosszul lesznek.... :P) De igyekszem nem csak a rosszat meglátni a mai napban, így szorgosan gyűjtögetem a "Miért is örülök a mai napnak annak ellenére, hogy hétfő?"-listámra az okokat, amik mosolyra fakasztanak/apró rőzselángokat lobbantanak fel a lelkemben.. ;) 1. Ez a 4. hétfő az Ápolt nélkül. Ez már önmagában is elég a boldogsághoz. 2. Ma van CsB névnapja. :) 3. Még egy nappal közelebb vagyunk a tavaszhoz. 4. Mindjárt vége a napnak és bekuckózhatok otthon a Falkavezérrel és Jolival. 5. Anyukám panaszkodott, hogy soha nem nyer a kaparós sorsjegyekkel. Vettem neki 5 darabot, hátha.... 5-ből 4-gyel nyert. :) Igaz, hogy bankot azért nem robbantott, de azért mégis csak nyert. :) (Megjegyzem a múlt héten a Falkavezért is megleptem 5 sorsjeggyel és neki is 5-ből 4 nyert.) 6. Kb. 2 perc múlva lecsattoghatok az utcára ebédidőnek álcázott bámészkodásra és szusszanásra, és még az is megeshet, hogy veszek egy-két cserép virágot az irodába. Elvégre közeleg a tavasz....! :) 

Nem úsztam meg...

... én sem. :( Családunk és az iroda férfi tagjait kapta el először (természetesen :P) a halálos veszedelem (hétköznapi nevén: nátha), de most már én is nyakig benne vagyok.... Vitaminok, gyógyteák, rengeteg kézmosás és a göthölők nagy ívben történő kikerülése ellenére.... Új barátokat is szereztem, pl. a pszeudoefedrin-hidroklorid képében, aki - bár nagyon hülye neve van, de - sokat segített az elmúlt napokban abban, hogy azon a testnyílásomon is tudjak végre levegőt venni, amit alapvetően erre teremtett a Jóisten, és ne kelljen alternatív megoldások felé kacsintgatnom.... :P Öröm így hétfőt kezdeni.... DE még mindig sokkal-sokkal jobb így is, mint bármely másik hétfő volt az utóbbi majd' 2 évben. ;) Ez a 2. hétfő az Ápolt nélkül. Leírhatatlanul más egy-egy munkahét így. Bár azt azért sajnálom, hogy ezekből a pompás vírusokból, amiket a porhüvelyemben most kénytelen-kelletlen hurcolok, nem tudok átteleportálni hozzá is..... Gonosz vagyok, tudom. De még ez a legkevesebb, amit megérdemel(ne).

Elért...

.... a hétvége. :) Hiába ülök még a dolgozóban, 10-15 perce elveszítettem minden érdeklődésemet a munka iránt, és már csak alibizek. Teszem ezt még bő egy órán át azt hiszem, aztán reményeim szerint eltipegek haza. Remélem, senki nem köp bele a levesembe.... Mondjuk e műfaj koronázatlan, ám örökös királya (mármint a péntek és/vagy ünnepnapot megelőző délután 15-16 órakor lázasan dolgozni kezdő, ezáltal a kollégákkal is vastagon kiszúró, csak nehogy haza kelljen menni ál-munkamániás, valójában csak az idejét rosszul beosztó, másokat kéjes örömmel szivató baromarc - közismertebb nevén az Ápolt) már a múlté, azért kicsit aggódom, nehogy újabb trónkövetelő lépjen a színre... ;) Most pedig veszek egy mély levegőt és megpróbálok még egy kis érdemi munkát végezni, mégis csak.... De szigorúan csak azért, hogy gyorsabban teljék az idő. :P 

Ami van...

... a teljesség igénye nélkül: hétfő; borzalmas hideg (az utálatos metsző, erős szél miatt....); múlni nem akaró nátha munkaundoritisszel súlyosbítva; jéghideg kéz; elsőbbségi küldeményt 4 munkanap alatt kézbesítő posta (ennyi idő alatt én is odaértem volna a levelemmel gyalog, törpejárásban...); szép, rövid, vagány színűre lakkozott (kékből a lilába játszó, gyöngyházas színben) körmeim (életbevágó :P);  egy teljesen eszelős ügyfél, aki szabályosan zaklatja az egyik kollégát; tüsszögés (kialakulófélben lévő izomlázzal); egy kispapa(-nak látszó Ápolt), akinek otthon kellene lennie elsőszülöttjével és gyermekágyas asszonyával, ám ő mégis lázasan dolgozik és szívja a vérem idebent; egy nagy adag, jó forró kínai erős-savanyú leves, ami vérré vált (hogy valami jót is említsek); egyszerre süvöltő kaputelefon, csengő, mobil és minden más elektromos ketyere, ezekkel egyidejűleg a fülembe folyamatosan duruzsoló ügyfél és/vagy kolléga (csak hogy érezzem a törődést); soha véget nem érő nap, hóesés (na jó, ez még azért nem nevezhető annak, de valami esik, ami egyértelműen hideg és fehér), sötét már 15:15-kor (megszokhatatlan...) és totális ötlethiány, hogy mi legyen ma este a vacsora... Bónuszként pedig: van egy kisebb lottónyereményünk is, ami ugyan nem akkora, hogy ne kelljen holnaptól dolgozni jönni, de azért mégis csak valami. ;)

Ami nincs: kicsattanó munkakedvem; a megfelelő testnyíláson történő lélegzetvételi képességem; ízlelő és szaglóképességem (5 perc nyugim; három fejem (de ez csak egy isteni csodának köszönhető); rend az asztalomon; kedvem bent maradni fél 6-ig, de még jön egy bamba ügyfél a papírjáért; kedvem vasalni (pedig lassan kamaszfiú magasságúra nő a vasalatlan... :D Mondjuk van előnye is: így legalább elférnek a vasalt ruhák a szekrényben. :P); hely a fagy elől a lakásba menekített növényeknek (helyesebben szólva a növényeknek van, lassan nekünk nincsen... :D); csokim (pedig most ölni tudnék pár kockáért); adventre tökéletesen felkészített és kitakarított lakásunk (de öles léptekkel haladunk vele, szóval van még remény!).... És még sorolhatnám. Mindenesetre - vagy mindezek ellenére - nincs rosszkedvem. Sőt...! :)

Elért a vég...

... hetekig képes voltam ellenállni (lásd kollégáim és falkavezérem ilyen-olyan behurcolt kórságaival szemben) de ma reggel torokfájással ébredtem, náthásan és kellően nyűgösen. Remek. 

Jó, jó, tudom, hogy ez a kórság csak a férfiakra nézve hordoz halálos veszedelmet, de azért le tudtam volna mondani róla így, a hétvége közeledtével...Meg amúgy is. Azért persze még nem tettem fel a nyavalyás bacikkal szemben a kezemet. Hatalmas adag C-vitaminnal, Echinacea cseppel és gyógyteákkal vettem  fel velük a harcot. Meglátjuk, milyen sikerrel... Este azért beizzítom a szupertitkos csodafegyvereimet is, biztos, ami sicher.  ;)