Apokalipszis...

.... most! :D Tegnap átvágtattak az irodán az apokalipszis lovasai, de - remélem - még csak figyelmeztető jelleggel... Történt ugyanis, hogy a Négyszemű és SzőkeDoktor már fél 9 előtt bent voltak az irodában, és a tetejébe én is 9 előtt 10 perccel érkeztem. (Muszáj volt tennem egy vargabetűt, mert az a szégyen nem érhet, hogy előbb kezdek dolgozni, mint hogy a munkaidőm elkezdődne..... :D ) Ez - mármint hogy mind bent vagyunk 9 előtt - esetünkben mást nem jelenthet, mint hogy itt a világvége. Mikor már kezdtünk volna komolyan pánikba esni, hogy mi folyik itt, a világ rendje váratlanul mégis csak helyrebillent, mert Herczog is megérkezett - rezzenéstelen arccal, őrült professzoros frizurával, 9.20-kor. :)

Brazília - első fejezet, melyben az utazók még csak a kalandra készülnek...

.... mérsékelt sikerrel.Ugyanis csak pár héttel korábban realizálódott, hogy nem csak szeretnénk, de valójában is ki tudunk majd utazni, és a szabadságolások előtt olyan rettentő mennyiségű munkát kellett ellapátolni az irodákban, hogy mindenre volt időnk, csak az utazással és magunkkal foglalkozni nem. Velem konkrétan az összes decemberi munkámat előkészíttették (volt olyan, amiért nem is jött végül az ügyfél, mert annyira rohadtul fontos volt, csak januárban....), persze ettől függetlenül január első 2 hetében azt hallgattam, hogy annyi munka volt egész decemberben ahol többségében csak a dátumokat kellett aktualizálni, hogy majd belehaltak....Azt persze egyikük sem sejtette, hogy a kávé-tej-slozipapír fogyásából, valamint az irodai kupleráj mértékéből egy nő tökéletesen ki tudja következtetni, hogy ki mennyi időt és milyen aktivitással mellett töltött bent az irodában. Oktondi kis pockok. :D :P Indulás előtti este (vasárnap...) még fél 10 felé is dolgoztam, amitől a Falkavezér feje (meg persze az enyém is...) egészségtelenül nagyra dagadt, munkatársaim/kollégáim iránti lelkesedése pedig véglegesen a bányász breki feneke alá szorult.... Természetesen az akkor átadott ügyek 90%-a (is) januárban érintetlenül várt az asztalomon...Egy szó, mint száz: az utolsó utáni bőrt is lehúzták rólam, így mikor végre éreztem, ahogy elszakad a gép kereke a földtől, nem kis mosoly szaladt szét az arcomon. Még mielőtt Párizsba értünk volna - figyelembe sem véve a kora reggeli időpontot - koccintottunk egy kis pezsgővel és megfogadtuk, hogy eszünkbe sem fognak jutni az otthoni hülyeségek a következő hetekben. (Ez 2 hét után sikerült is...)

Ciki...

A pillanat, amikor rádöbbensz, hogy a csokis kekszet, melyet teljesen átgondolatlanul, minden óvintézkedés vagy álcázás nélkül egészen egyszerűen az asztalod közepén hagytál az irodában, mindenki által jól látható módon, és amelynek elfogyasztásával egy kivétellel minden kollégádat látványosan meggyanúsítottad és még látványosabban méltatlankodtál, hogy idebent már semmi sem szent, majd teljesen véletlenül rájöttél, hogy bizony te magad fogyasztottad el, na az a pillanat tényleg ciki. :D

Napom

Igazságtalanság

A szó mögött a mai naptól az alábbi definíció olvasható: Az igazságtalanság az, amikor végre-valahára megszűnik a hőség és a lágy, hűsítő esőben sarkig tárnád az ablakot friss levegőre és megkönnyebbülésre, valamint egy kis kereszthuzatra áhítozva, ám ekkor észleled, hogy a csatornázási művek több hatalmas gépjárművével ügyködik az utcán, nem éppen kellemes illatokat produkálva....

Napi derű

Azért van abban valami báj, amikor az irodában hetek óta porfogóként üzemelő, hatalmas, tömör fa sarokszekrényt, amely nem elemeire bontható, a Négyszemű, a Kisgyerek és a Kopasz nyakaikon kidagadt erekkel, fogaik között "c" hangokat átszűrve, fújtatva és rendkívül viccesen totyogva, mint a pingvinek próbálják meg átszenvedni az iroda egyik szobájából a másikba. :) Mindezt persze úgy, hogy a szárnyas ajtók kisebbek egy hajszállal, mint a szekrény... És az ilyenen ne röhögjek hangosan, pláne, ha még össze is vesznek/szakértenek is mellé, úgy férfiasan.... :)

A napom... Avagy a széria folytatódik....

Természetesen éjszaka elkezdtem a "műsorozást", így reggel kissé pironkodva, de azért elszökelltem a nőgyoggyerhez, aki a hírtől, hogy akkor mostan vizsgálat nemigen lesz, de esetleg cseveghetünk pár percet és írhat nekem egy receptet, csak nevetett. Jó, ok, azt azért sejtettem, hogy letargiába nem fog esni, de azt hittem, zabosabb lesz, hogy miért centiztem ki ennyire a látogatást. Ehelyett csupán megígértette velem, hogy egy rákszűrésre azért visszajárulok hamarosan, különben meg menjek Isten hírével.

Az irodába beérve kissé lehidaltam, mert az asztalom és a jegyzeteim elég rendesen le voltak pötyögtetve vérrel. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az egész undibb-e, mint amilyen rejtélyes, vagy rejtélyesebb, mint amilyen undi.... A Fiúk persze masszív tagadásban voltak, aztán egyikük benyögte, hogy feltehetően az irodát felmérni érkezett mérnökök egyike lehetett az elkövető, mert ők (mámint a Fiúk) - egy átlagos naptól eltérően - nem estek egymásnak és nem próbálták meggyilkolni egymást sem az asztalomnál, sem máshol... Ez esetben viszont csak egy kínzó kérdés marad, amire valszeg soha nem kapok választ: mi a fészkes fenét kereshetett az asztalomnál az illető, miért fogdosta és pötyögtette össze a papírjaimat és ha már, akkor miért túrt össze mindent?! Komolyan nem értem. Soha, sehol eszembe nem jutna más asztalánál garázdálkodni, még ha papírra vagy éppen tollra is volna szükségem... Mindegy, mindannyian másmilyenek vagyunk.....Szerencsére a leggázosabb papírlapokat egy mozdulattal kihajíthattam, mert nem volt már rajtuk  semmi életbevágó, így aztán több volt az esetnek füstje, mint a lángja, de azért remélem, nem sűrűn fog ilyesmi előfordulni. Blöeh....

Miután lenyugodtak a kedélyek, lázasan keresni kezdtem a tollamat, amit tisztán emlékeztem, hogy hova tettem le tegnap. Természetesen magamban szépen sorban meggyanúsítottam mindenkit és értetlenkedtem, hogy már a hiperrózsaszín tollamat is eldörrentik a bitangok, hát milyen világban élünk. Már vagy jó 10 perce cukkoltam magamat és írtam egy nagyon nem szeretem tollal, amikor belém hasított a felismerés, hogy tegnap indulás előtt behajítottam a táskába a keresett eszközt és feltehetően még mindig ott lapul a belső zsebben... No hát ennyit arról, ha én valamire tisztán emlékszem....... (És neeeem, nem ez volt a mai nap legizgalmasabb pillanata és talán nem vagyok teljesen őrült. Sőt, még az a váratlan fordulat is bekövetkezhet, hogy írok valami értelmes/érdekeset is előbb-utóbb.)   

A napom...

... fejfájósan indult és fájdalmasan korán. Mindezt tetéztem egy kisebb reggeli rosszulléttel, majd egy kiadós szív-és hisztirohammal, amikor készülődés közben észrevettem, hogy nincs az ujjamon a Falkavezértől kapott gyűrűm....Azt már csak Isten tudja, hogy miért, de ettől olyan pánikba estem, hogy kis híján sírógörcsben törtem ki. Majd vettem néhány mély levegőt és átgondoltam, merre jártam a lakásban, ha levettem, miért vettem le, és ekkor persze azonnal beugrott, hogy a fürdőszobában kell lennie, ahol szépen, gondosan letettem - mintegy 2 perccel a pánikroham előtt. Hülyülök vagy mi... Remélem, az egész hangulatingadozást, fejfájást és álomkórt a pms csinálja velem... (Mindamellett azt is remélem, hogy nem jön meg holnap kb. 10-ig, mert végre sikerült időpontot szereznem a nőgyoggyerhez és szerfelett jó lenne, ha igénybe is tudnám venni a szolgáltatásait... Tudom, tudom, előbb is intézkedhettem volna, de a szabadságolások miatt nem is volt olyan egyszerű megcsípni a célszemélyt......)
Mindezek után lélekszakadva berobogtam az irodába - örömmel mondanám, hogy üzletasszonyosan, dögösen és rendezetten, a valójában azonban még mindig fejfájósan, farmerban, pólóban és enyhén még mindig szétesve.... -, mert Négyszemű "pontbankilencre" megbeszélést hívott össze, és előrevetítette, hogy komoly retorziókkal számolhat, aki elkésik.... Nos én 8.50-re bent voltam. Kisgyerek 9.02-kor betoppant, morogva konstatálta, hogy Négyszemű nincs is itt, és akkor minek kellett ez a cirkusz, és hogy ő hogy rohant stb. stb. Négyszemű 9.20-ra érkezett meg egy zavart "sorry" kíséretében, majd tarott egy kb. 3 perces megbeszélést a Kisgyerekkel, majd  egy 50 másodperceset velem és mindenki ment a dolgára. Anyád! Üzenet az agynak: csak férfiakban ne bízzon az ember. Valamint: Édesanyám, borogass! :) És még hol a nap vége?!
Mondjuk történt vicces sztori is legalább: Kitört a vakáció és sok szülő nem tudja hova tenni a "büdöskölkét", ezért aztán a csimoták népes tömegei "dolgoznak" apával/anyával. Egy ilyen "dolgozó gyermek" állított be kb. 20 perce az édesapjával, meg 5-6 doksival. Javában tárgyaltunk, amikor a lurkó (5-6 éves lehetett) egyszer csak az apjára nézett és némi felháborodással a hangjában megkérdezte: "Apa, ha én ma egész nap veled dolgozom, akkor ezért én miért nem kapok pénzt?!" :D

Rendhagyó hétfő

Kezdődött azzal a rendkívül gyanús ténnyel, hogy egész könnyedén ébredtem. Jó, jó, azért nem tigris bukfenccel vetettem le magamat a galériáról, de azért mindenképpen könnyebb volt a feladat abszolválása, mint egy átlagos hétfőn. Folytatódott azzal, hogy béke és nyugalom fogadott az irodában. Na ja, NégyszemFőnök külföldön múlatja az időt 2 napig, így azért nem olyan nehéz... Nem mintha hétfőn reggel, vagy újabban bármikor máskor túl sok időt töltenie az irodában, de azért ahhoz kiváló érzéke van, hogy olyankor megjelenjen, amikor nagyon nem kellene..... Az idő ugyan kissé komótosan telik, és nem állítom, hogy nem mennek máris szívem szerint haza, de legalább csönd van, béke és nyugalom. Ritka érték. :) Ha ez kitart a nap végéig és időben el tudok menni haza, akkor cha-cha-cha lépésekben megyek hazáig, esküszöm. :)

Szeretem az olyan hétfőt....

... amikor 15 órára különösebb kapkodás és idegeskedés nélkül befejezem a munkát utolérem magamat, és tulajdonképpen már csak a munkanap végét várom. Persze diszkréten, véletlenül sem magamra irányítva a figyelmet.... ;)  A Fiúk átlagos munkatempójában vagyok tehát most én is, és meg kell mondanom, élvezem. Sokkal kellemesebb így a munka, mint a mérgezett egér üzemmódban. Hangyányit azért stresszelek, nehogy a nagy lébecolásnak meg legyen a böjtje, de egyszer nekem is lehet szerencsém, és talán nyugalmasabb hétnek nézünk elébe, mint általában. :)

Meleg kézfogás

Igazság szerint a hideg is kiráz attól, ha valaki nem néz a szemembe bemutatkozáskor/köszönéskor és úgy nyújt kezet, hogy abban se erő (nem a csontropogtató, gyűrűt mélyen az ujjakba préselő szadizásra gondolok!), se tartás... Pedig rengetegen vannak, még férfiak is, akiknek "zselé kézfogásuk" van. No de azért ma ki tudtam volna hagyni az egyik kedves kolléga - amúgy igen kedves és barátságos - kézfogását, ugyanis olyan helyen sikerült elkapnia a jobb kézfejem, ami napok óta piszkosul fáj.... Mit ne mondjak, most már tudom, milyen az érzés, amikor a "szeme majd kiesik az embernek".

Péntek délután van...

... így már félig lehúztam a rolót, a másik felét meg föl se húztam. :D Persze a napokig válaszra sem méltató ügyfél éppen e pillanatban jelentkezett be, hogy akkor jönne ma délután papírozni.... Hát hoooogyne..... Mikor máskor, ha nem a legszebb napsütésben, péntek délután..... És a kedves édesanyjának hogy szolgál az egészsége?!? Mondtam neki, hogy húzzon bele, mert már fél lábbal házon kívül vagyok. Este koncertre megyünk (végre egy kis kikapcsolódás, nagyon rám fér) és előtte még le akarok dőlni kicsit, mert kettőt látok. A hajam is megint úgy áll, mintha egy csapat madár fészkelne benne, de nem tudok mit kezdeni vele.... Ez már az a hossz, amikor rövidnek már nem rövid, de hosszúnak meg még csúfolni se lehet.... De legalább a most oly' divatos ombre színem van... :P Mármint méteres lenövésem, csak van, aki ezért fizet, mint a katonatiszt. Nos én néhány hét kitartó fodrászkerülésével összehoztam...... :D 

Hétfőn is voltunk koncerten (Budapest Bár) a Falkavezérrel. Isteni volt! Olyan jó hangulatban mentünk haza, hogy csak na. :) Aki még nem volt, annak melegen ajánlom, hogy hallgassa meg őket élőben, mert elképesztőek! :) Sajnos ez a lendület a hét közepére elfogyott és tegnap már gatya voltam úgy fizikálisan, mint idegileg. (Igen, PMS is van a dologban, amiatt is majd' felrobbanok, de közben meg el tudnék aludni/ájulni.... Jó kombináció...) Így aztán sikeresen, többször több körben jól összevesztünk a Falkavezérrel is, hol teljesen bagatell, hol csak az egyikünk szempontjából bagatell, a másikunkéból igenis komoly problémákon.... Azt hiszem, nem vitatható, hogy tegnap érkezett el a totális mélypont.  Mára vége remélem, mert itt a hétvége, a napsütés és az együttlét lehetősége, békében, boldogságban. :) UGYE?!? :) Annyira fel tudom húzni magam, amikor munkahelyi és egyéb stresszeket aztán otthon, egymáson vezetünk le. :( Meg hát ott vannak a tipikus női-férfi játszmák, amiket sztem folytatni fogunk, amíg élünk. Én kiakadok, ő nem érti, én nem értem, ő mit nem ért, ő felháborodik, én felháborodom, hogy mire föl háborodik föl - vagy éppen fordítva, ő akad ki és én nem értem stb.... :D Biztosan ismeritek a szitut. Rettenetes. :D Jó lenne már néhány hét nyugalom, amikor nem húznak le rólunk hetvenhét bőrt és kicsit hallgathatnánk a fű növését... DE első körben azért megteszi a mai Punnany koncert is. Aztán meg jöhet a 7vége, grillezés és/vagy bográcsozás a barátokkal, délutáni szundikkal, miegymással..... ;) Végre!

Az általános helyzet

Megfogadtam, hogy nem picsogok, mert ez itt kérem nem a hivatásos siratóasszony blog - minden ellenkező híresztelés és/vagy empirikus tapasztalás ellenére :P - de ezt még muszáj kiengednem magamból. Minden hétfő nehezen és hektoliter tejeskávéval indul, de ami ma reggel az irodában fogadott, attól azt hittem, menten elsírom magamat....Azt hiszem, még nem említettem, hogy nemcsak odakint tombolnak a barbárok - bocs, szakemberek -, de már bent is, mert az iroda tulajdonosa és annak üzlettársa 2 szobát felújítanak. Festés, mázolás, burkolási munkák, klíma beüzemelése.... Igen, éppen erre vágytam még.... Kint már a mi szintünkön tartanak a barbárok (így aztán se ki, se be, akkora törmelékdarabok hullanak alá és minden egyes ajtónyitásnál csak úgy dől befelé a por, de legalább most már az irodán belül is legalább akkora a mizéria, mint kint. Annyi különbséggel, hogy a "mi" melósaink legalább normálisak (értsd ezalatt: napszaknak megfelelően köszönnek, a kérem és köszönöm szavakat is rendeltetésszerűen tudják használni, nem rendeznek böfögőversenyt a bejárati ajtónk előtt, meg ilyenek....), de ettől még ők is nagyipari mennyiségben gyártják a port, a koszt és a furcsa szagokat. Ezt mondjuk szintén le tudnám pottyantani magas ívből, ha nem találtam volna ma reggel az asztalomon (és minden más bútoron, bár nyilván az asztalom fáj a legjobban) kb. 1,5 centinyi finom port. Mindemellett a festéstől párás, fejfájdító szag terjeng az egész irodában, de az ablakokat/ajtókat nem nyithatjuk ki, csak ha nagyon muszáj, mert kintről tódul be a felújítás minden mocska és valamely okból az utcafront felé történő nyitogatást is letiltották, amíg rendesen meg nem szárad a festék a falakon, nehogy beleragadjon bármi kosz.... Így aztán ülhetünk a fojtó, párás bűzben, szívva a méteres port.... Az, hogy mi (ÉN!!!!!!!!!) közben a fal mindenek feletti óvása közepette megfulladunk, az senkit nem érdekel. Az egész tényleg nagyon jól átgondolt és megtervezett dolog, szeretnék innen is gratulálni annak, aki ezt így, ebben a formában megálmodta. (Mondjuk bármelyikük is legyen az, ő az iroda környékén nem mutatkozott egész nap. Más fütykösével pediglen kellemes a csalánt verdesni, mint tudjuk.) Ennek örömére szerintem én is fogom magamat és hamarosan lelépek innen, mert jószerivel nem kapok már levegőt és megmondom őszintén, hogy annyira tele van a micsodám, hogy már a bokámat verdesi......

Fagyosszentek Yvette-tel súlyosbítva

Ma érkezett el az a pillanat, amikor az irodai cirkót nyári üzemmódból ismét átkattintottuk télire és bizony fűtünk, mert úgy kihűlt az iroda, hogy hiába vagyunk rendesen felöltözve, vacogunk. A teafogyasztásunk a legzordabb téli napokat idézi.. Ráadásul megállíthatatlanul szakad az eső is és egész nap szürkület van, csak hogy tökéletes legyen az összhatás. Persze ilyenkor is van okunk az örömre: hordhatunk színes gumicsizmákat sízoknival, hogy le ne fagyjon a lábunk, kiélvezhetjük minden kortyát egy kellemesen meleg tejeskávénak vagy teának, vagy csak tekerhetünk még egy fokozatot felfelé a radiátoron..... :) Persze azért mindig gondoskodom magamnak valami programról, nehogy unatkozzak vagy netán túl jól érezzem magamat... Most például a nyakamat aludtam el - hiperszuper, nyakkímélő gyógypárna használatával, természetesen... :D

Ez megint egy olyan nap...

... amikor dolgozni kéne, de minden máshoz inkább lenne kedvem. El-és átüteltni otthon a fűszernövényeket/virágokat, kicsit pakolászni, sétálni egy nagyot Jolival, mielőtt teljesen elromlik az idő, megnézni valami jó filmet.... Még vasalni is szívesebben vasalnék. :O A Falkavezér szerdáig Horvátországban élvezkedik, így aztán - kénytelen-kelletlen - bőven lenne időm otthon a "reformokhoz" (vagy csak egy szimpla takarításhoz), de tegnap pl. az agyhalottak tartottak nálunk soha véget nem érő közgyűlést (megint...), minek következtében mire hazaértem, én magam sem voltam túl sok mindenre használható...Ezen persze már meg sem lepődöm. Persze amikor meg itthon van, és azon ritka pillanatok egyikét éljük, hogy egyikünk sem dolgozik, akkor próbáljuk kihasználni az időt, így aztán a lakás szalad.... Persze, tudom, maradhatnánk otthon is szutykolni, de amikor így is olyan keveset vagyunk együtt, akkor nem az életem álma, hogy még a hétvégét is nagytakarítással töltsük. Öreg hiba.... Ezért nem élünk olyan kis ékszerdobozban, mint CsB-ék. Na náluk aztán tényleg olyan tisztaság és rend van, hogy rendesen zavarba jöttem tőle.... Simán bemutatható lenne a kéglijük valami menő magazinban is.... Persze ez azért nem CsB érdeme, de már az is nagy szó, ha valahol tartósan jelen van, hogy nem lesz a puszta jelenlététől kupleráj....;) :P Sőt, egészen új oldaláról mutatkozik be az utóbbi hónapokban. Ahogy Anyu mondaná, egészen "emberszabású" . ;) Hiába no, felnőnek a gyerekek. :) Lassan már nekem is illene....

Mélyvíz

Azt már tegnap este tudtam, hogy ma nem lesz egyszerű napunk (nem panaszként, de a tegnapi sem volt piskóta....), de hogy ennyire....?! Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy sok a munka és hajtani kell. Sőt, azt még élvezném is talán . De amikor határtalanul hömpölyög a hülyeség....Na az durva. Még nem volt 9, amikor már borsószemnyi volt a gyomrom, a 2 percenként rám telefonálgató/sms-t küldözgető, idegbaját rám ragasztó kolléga, az állami bürokrata gépezet fogaskerekei közé szorult önmagam és úgy egyáltalában minden miatt... Persze mostanra kiderült imádott környezetem számára is, hogy a dolgok megoldódnak, nem kell hisztériázni, a világ békésen forog a megszokott rendjében, az élet békésen zajlik, a fű nő, a Duna folyik (és még mindig arra, amerre eddig... :P), a fiúk pedig.... Nos ők nem a bányában, hanem továbbra is a lépcsőházunkban dolgoznak. Ma már betonkeverő és egy kb. 150 éve meg nem olajozott csiga is bevetésre került.... Olyan a hangja, mintha 15 centis körmökkel kaparászna valaki egy iskolatáblát és mellette még időnként sikítana is egy amolyan éles-magasat, amitől az üveg is kettépattan. Mit ne mondjak, fini. Azon vagyok, hogy kisétálok és beolajozom nekik én az eszközt, ha már ők túl elfoglaltak ehhez. Csak azt nem hiszem el, hogy közülük ez senkit sem zavar... Érthetetlen. De hogy ne csak nekem legyen jó: A NégyszeműFőnök is belekóstolt ma a tutiba, mert vidékre kellett mennie tárgyalni és egy bennszülöttől kért útbaigazítást, aki annyira jól eligazította, hogy 15 perccel később egy traktornak kellett kihúznia a sárból, amibe egy földúton belesüllyedt tengelyig... Kíváncsian várom, mit tartogat még nekünk a mai nap... :P :D  

Karácsonyi hangulat

Neeem, nem ment el az eszem teljesen, csupán arról van szó, hogy másfél napja folyamatosan hegesztenek a lépcsőházban a fölöttünk lévő szintén, ettől folyamatosan hullik alá az "aranyeső" (munkavédelem persze nuku, különösebb izgalom nélkül felgyújtanának a srácok, ha nem kiabálnék fel nekik, hogy legalább addig fejezzék be, amíg kimegyek/bejövök az ajtón....) és mindehhez olyan illat és füst társul, mintha 70 kg csillagszórót égettünk volna el nagy hirtelenjében.

A helyzet...

... az, hogy egy 2+2 napos hétvége után az ember lányának még annyi kedve sincsen dolgozni, mint egy átlagos péntek délutánon..... Ha teljesen őszinte akarok lenni, nemhogy dolgozni nincs kedvem, de még a munkára gondolni se.... Itt kezdődnek a bajok. Tekintettel arra, hogy feladat az van dögivel és sajnos nem végzi el helyettem senki. Ráadásul a felújítást végző dolgos-szorgos kis hangyák már itt matatnak az ajtónk előtt az állványon, és a a vérfagyasztó sejtésem van, hogy pár napon belül itt kezdik el lelkesen törni a követ, és akkor tuti megbolondulok.....   Már így is akkora a zaj, hogy a vonalas telefonunk gyakorlatice használhatatlanná vált, mert azt sem halljuk, a hívott fél felvette-e a készüléket egyáltalán.... A mobilokkal némileg könnyebb a helyzet, azokkal elegendő elbujdokolni az iroda legtávolabb eső zugába és ott kibontakozni. Bár túl vagyok már a péemesen és minden más agyrémen, és úgy érzem, a hétvégi pihenés is megtette áldásos hatását, de bevallom, ezek a zajok mégis teljesen kikészítenek.... Otthon valaki a háború előtti porszívóját bőgette reggeltől estig, itt bent egész nap törnek-zúznak és különféle rendkívül kellemetlen és hangos gépeket brünnyögtetnek szünet nélkül, a bennem lakó iciripiciri emberke pedig - akinek a létezéséről sem tudtam ezidáig, de kiderült, hogy szereti a háborítatlan csendet -, magzatpózban fekszik, sírdogál és kegyelemért könyörög......

Amit nem akarsz hallani...

.... a főnöködtől: "Ma nem foglak nyaggatni, időben indulj haza." Ezt a mondatot még annál is jobban utálom, mint amikor előre jelzik, hogy sokáig bent leszünk.... Az ugyanis legalább tiszta ügy. Mindenki tudja, már jó előre, hogy "ezt megcsíptük, Oszi". Ellenben az ígérgetés azt a hiú reményt gerjeszti az emberben, hogy ma normál hosszúságú, nyugodalmas munkanapja lesz... Aztán, mikor már fél lábbal a küszöbön állnék, az Apokalipszis lovasai átvágtatnak az irodán...... Remélem, ma nem így lesz, de ha mégis, akkor két dolgot biztosan ígérhetek a NégyszeműFőnöknek: 1. a négy szeméből kettőt biztosan ki/leütök 2. kimosom a száját szappannal. Természetesen ezt megmondtam neki is, még mielőtt bárki azt hinné, papírkutya vagyok.

A helyzet az...

... hogy mindenhez van kedvem, csak dolgozni nincs. Kidolgoztam a belemet is az utóbbi hetekben, hónapokban és elfáradtam. Nem tavaszi fáradtság ez, alapvetően jól érzem magamat, csak unom a verklit, a folyamatos kapkodást, hogy minden napomat felborítják, hogy állandóan túlórázni kell... Néhány nyugodt napot szeretnék, amikor csak a fű növését figyelgetem és akkor mozdulok meg ill. azt csinálom, amihez kedvem van. No, most hogy kipuffogtam magam, húzok is vissza lapátolni.....