Búcsú az Ápolttól.... :)

Mi más is passzolhatna Ápoltunk méltó búcsúztatásához jobban, mint egy klasszikus utolsó sorai:

Azok a boldog, szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled.
Jönnek a boldog, szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled. 

Természetesen nem tudott méltósággal, úriember módjára távozni , de - tekintettel arra, hogy nem is vártam tőle mást - engem nem is rázott meg a dolog. A többieket azért igen. Persze őket is megértem, nekik elszámolási gondjaik is vannak vele és egykor a barátjuknak tartották őt.... Pont úgy költözött el, amilyen jellemvonásokkal rendelkezik: sunyizva, mások szemébe nem nézve, egy hang nélkül, mint egy tolvaj, jó nagy kuplerájt hagyva maga után. Mondjuk azt nem egészen értem, hogy az asztalomon és annak környékén mit keresett - tán a józan eszét?! -, de az tény, hogy semmi nem ott és nem úgy volt, ahogy pénteken hagytam.... Ha ezt tudom, hagytam volna itt neki néhány kicsi, ám hirtelen igen éles fájdalommal járó és/vagy rettenetesen büdös meglepetést (pl. mini egérfogókat az akták között, pálpusztaival élesítve) , hogy érezze a törődést..... Mindegy, most már! Innentől csak előre tekintek. Elment és már nem jön vissza soha. :) Nekem ennyi pont elég a boldogsághoz. :)

Ihaj-csuhaj és trallala

Úgy tűnik, hogy egy darabig még nem költözünk az irodából, de az életem mégis ígéretesen változni látszik, még pedig azért, mert az Ápolt, aki eddig jelentős feszültségeket gerjesztett az irodában és a beteg lelkével és elméjével megmérgezte a mindennapjaimat, a hónap végén (azaz 4 nap múlva!!!!!!), egyedül próbál szerencsét. (Mondja ezt ő, mert tulajdonképpen egy másik kolléga nyakára megy élősködni, ahogy azt velünk tette... Aki most még mit sem sejt, de lennék pók a szobája sarkában, amikor majd rájön, hogy egy gyakorló szociopatával van dolga... Kicsit sajnálom is szegényt, de az élet kemény. Én már csak tudom, 2 évig szívta a véremet ez szemétláda.) Így aztán - egyelőre még diszkréten - megy az ünneplés az irodában, de nem tartom kizártnak, hogy péntekre behozok egy jó üveg pezsgőt, amit a szobájában, a holmijai hűlt helyén fogunk elfogyasztani. :))))))

Ez volt az a verzió, amiben titkon reménykedem, amit mantrázgattam az utóbbi 2 évben, de nem mertem hinni benne, hogy bekövetkezhet. :) Amikor a legrosszabb napokat/heteket éltem az irodában, hajszálnyira attól, hogy felmondjak (miatta...), akkor is azt mondogattam, hogy nem fogom hagyni, hogy egy ilyen mocsok kicsináljon, előbb kerül ő ajtón kívül.....! És lám... :)

Valaki...

... iszonyúan ordít és csapkod a szomszédban. Nem tudom, kivel, azt sem, hogy miért, de annyi biztos, hogy zeng a ház. Ilyenkor egyrészt elborzadok, másrészt pedig hálát és boldogságot érzek, amiért "burokban" nőhettem fel és a mai napig, ha itthon (Falkavezérrel közös lakásunkban)/otthon (Anyuéknál) átlépem a küszöböt és behúzom magam mögött az ajtót, tudom, hogy jó helyen vagyok: békességben, szeretetben, biztonságban, nyugalomban, csodálatos emberek között. Ez azt hiszem, megfizethetetlen. :)

Mozdul a Diliház

Tudtuk, hogy már jó fél éve árulja az irodát a tulajdonosa (én ne tudnám... egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor kellett a nézelődők miatt tovább bent maradnom...) , de attól még váratlanul ért tegnap minket a hír, hogy el is adta. :O Szerencsére nem kell azonnal pakolnunk, mert még nem tudjuk, hová cuccolunk innen tovább. Egy rövid csapat megbeszélés után - aminek a jelentős részében az Ápolt harsogott, számomra roppant ellenszenves stílusban, olyan kritériumokat puffogtatva, amikről már most tudom, hogy ő fogja elsőként megszegni (vagy soha be nem tartani, de másokkal szemben triplán megkövetelni....) -, csak több volt bennem a kérdés és az idegesség, mint előtte....Mert hát ugye, hol lesz az iroda (ugye nem egy hegytetőn, ahonnan gyönyörű a kilátás, exkluzív az ingatlan, de nem jár fel békávé..), jön-e új rezsitárs és ha igen, ugye nem olyan lesz, mint az Ápolt, mert belőle egy is sok&ugye nem gondolják még véletlenül se, hogy ezentúl a 4 helyett 5 (vagy akár több) embernek fogok a keze alá dolgozni, mert már a jelen felállás is necces (úgy a fizumat, mint a túlóráimat és a magán-/irodán kívüli életemet tekintve) stb. stb. stb. kezdtem rendesen bepörögni, amikor Nagy Gyerek (avagy Főnök, ritkábban Négyszemű) közölte velem, hogy éhes és menjünk le ebédelni kettesben, mert a többiek már úgyis voltak, meg amúgy is beszélne velem. Még ki sem léptünk az ajtón, máris megnyugtatott, hogy arról szó nem lehet, hogy maradjon a jelen felállás (= mindenki számolatlanul nyomathatja ki nekem a munkát), ő átvesz engem 100%-ban és az Ápolt (és az új jövevény, aki ha olyan lesz, mint az Ápolt, akkor tutira Ketteske fedőnéven fog futni nálam) vegyen fel magának valakit, ő engem nem hagy a továbbiakban ebben a hülye státuszban, úgyis egymaga képes ellátni munkával lazán...Hát mit ne mondjak.....Nyugtával dicsérem a napot, mert előbb költözzünk át egy - remélhetőleg - kényelmes és tágas, hiperszuper irodába (itt a környéken, de legalább  könnyen megközelíthető helyen) és az Ápolt tényleg távolodjon el tőlünk (tőlem!!!!!!), amennyire lehet, de már a gondolata is, hogy ez (mármint hogy az Ápoltak Ápoltja ezentúl csak "szomszéd" és nem munkatársi minőségben rontja majd a levegőt) szívemben apró kis rőzselángokat lobbantott. :) Isten adja, hogy így legyen! :) Azzal egyelőre nem vagyok hajlandó foglalkozni, hogy 3 irodányi iratmasszát és 4 fiú összes lomját hogyan és miképpen fogjuk tudni összecsomagolni ás átköltöztetni bárhová is.... Ez még a jövő zenéje. De ha hónapokig kell gyűrődnöm ahhoz, hogy utána az Ápolt kilépjen az életemből, hát legyen, mosolyogva várom, hogy eldördüljön a startpisztoly. :)

Pörgünk...

... mint rendesen. Rohannak a napok, a hetek - mint rendesen. Ömlenek ránk az élmények és félek, hogy a fele sem fog "papírra" kerülni abból, amit átéltünk... Tiszta depis is lettem, hogy véget ér a nyár... :( Kiborultam, mert nyitott ablak mellett hajnalban felébredtem arra, hogy fázom... Aztán attól, hogy egy szál pizsiben már nem lehet fel le slattyogni mezítláb a lakásban, mert fázom.... Aztán azért is, mert az ablakon kitekintve többször láttam csúnya, sötét fellegeket és hallottam az eső kopogását, mint láttam volna napsütést.... Most már a tagadási fázisban vagyok. :P Nem vagyok hajlandó tudomást venni arról, hogy vége a nyárnak. Nem, nem és nem! Azt hiszem, egészen adventig megpróbálom kihúzni ezt a "tagadós-tudomást sem vevő"-periódust... :) Persze eső ide, hideg oda, ez a szeptember sem telt eddig átlagosan... Kezdjük azzal, hogy a barátaink és családunk körében is született egy-egy trónörökös. :) Ráadásul egymás utáni napokon, jóformán néhány óra különbséggel. Aztán Falkavezér bátyjának kisfiát ünnepeltünk, mert kipipálta a 2. életévét is. Bogyó és Babóca tortával, ovációval, mintegy 6-8 percig tartó gyertya fújással - ezt még gyakorolni kell, no meg jobban izgatta, hogy mikor veheti már le a torta tetejéről Bogyót ;). Szegény Bogyó még azelőtt elveszítette a fejét, hogy egy rendes képet kattintottunk volna az ifjúról és a tortájáról. :) Alighanem ő nem lesz a "jaj de szép, ezt tegyük el emlékbe anya!"-típus. Sebaj, nem mindenkinek kell addig őrizgetnie az ilyesmiket (is), míg kőkemény lesz és ehetetlen/kiszőrösödik/vagy mindezt megelőzendő a tesója - merő jószándékba oltott mohósággal - meg nem eszi. :D Majd a mulatozás másnapján az ünnepelt édesapja kórházba került.... Nyugi, nem ételmérgezés és semmi köze az egy négyzetméterre eső rokonok számához sem. ;) De tény és való, hogy sajnos kórházba került és bent is tartották, így Ünnepelt az egy hónapos kishúgával és a Zanyájukkal jó egy hétre magára maradt. Így "muszáj" volt beugrani kicsit és segíteni az esti lefárasztás-etetés-fürdetésbe. Háááát... Nem mondom, hogy ellenemre volt. :) Falkavezér kergette-fárasztotta a kis brigantit, én pedig babáztam. Igaz, hogy a karjaim aznap már nem voltak használhatóak, mert úgy elmacskásodtak, de kárpótlásul olyan babaillatú voltam, hogy nem is volt kedvem lezuhanyozni.... :) Azóta szerencsére happy end van, mert Bátyus újra otthon van a családdal - bár egyértelműen nem tudták megmondani, mi volt a gond, és még elküldik néhány vizsgálatra.... Aztán a mostani hétvégén meglepi szülinapi bulit tartottunk - kisebb elhajlással - az éppen nászútról hazatérő Asszonykának, mely összejövetel szintén nem sikerült rosszul, ellenben fergetegesen jól, és bár a tegnapi nap jelentős részét átaludtam (amikor meg ébren voltam, jószerével akkor is döglöttem... :P), úgy érzem, jól esne még egy kis alvás... Hiába no... Hol vannak már azok az idők, amikor egy buli után hazaszaladtam zuhanyozni, majd elsiettem órára? Persze a történethez az is hozzá tartozik, hogy nem voltam túl produktív azon az órán, finoman szólva...Ráadásul nehezített pálya volt, mert németül kellett volna megnyilatkoznom. Nos ez akkor, amikor még magyarul is komoly kihívás, és már az fáj, hogy értelmesen tudj nézni, háááát.... De bizony sokkal jobban bírtam a 2-3-4 órás alvásokat. és igen, itt újból a tagadási szakaszban vagyok éppen: mindez nem azért van, mert három iksznél járok.... Csak újabban nehezebb napjaim vannak. ;) Folyt.köv.

Fiatalság, bolondság... :)

Ügyfél: A kolleganőm nyugodtan tegezhetne, sokkal fiatalabb vagy nála. Ő idén töltötte be a harmincat.
Én: Értelek. :) Szted én hány éves vagyok?
Ügyfél: 25-26-nál biztosan nem több.
Én: Lélekben 17 vagyok - gondoltam, de ezt nem mondtam ki hangosan, csak indokolatlanul széles vigyorral a fejemen fürdőztem az érzésben.... :) (A héten másodjára.)

Végre (megint) egy fiú! :)

A "száraz" tények: 51 cm, 3.450 gramm és Botond. A kevésbé száraz tények: csodaszép, dús világosbarna hajacskája, nagy kerek pofija, csuda édes kis szája és cuki fülecskéje van, és mi már nagyon vártuk. :) Úgy is mondhatnám, anyai ágon ő a trónkövetelő, mert CsB után ő az első fiúcska a fedélzeten a sooook-sok lány mellett. (CsB tiszta szerencséje, hogy 30 évig egyedül "uralkodhatott", és csak most kell osztoznia a kisherceg-bánásmódon egy másik kukacossal... :D :P ) Sajnos az ő születése felett már nem örvendezhetnek a Nagyapáék, de ha a felhők közül lepillantanak ránk, tuti hogy repes az ő szívük is a gyönyörűséges dédunokájuktól. :) 

"Ez rosé, nem izé!"

... hangzott el tegnap - by Oli - az esedékes SarkiFűszeres-Szenánszunkon, amin ezúttal nagyobb baráti körrel vettünk részt. :) A téma ezúttal a rosé volt, tíz borocskát kóstoltunk meg, vakteszt jelleggel. Érdekes volt látni, hogy mennyire különbözik az ízlésünk, miközben a társaság jelentős része nagy rosé rajongó. (Én csak szégyenkezve merem bevallani, hogy a borok közül legkevésbé a rosét kedvelem, de azért azt nem állítanám határozottan, hogy fizikai kínokat okozott volna nekem a kóstolgatás... :P) A mi Fűszeresünk ismét kitett magáért, finomakat főzött, jó hangulatot teremtett és..... A Falkavezérrel kooperálva igazi "meglepi bulit" szerveztek nekem, váratlanul felbukkanó, kulináris-izgalmas ajándékokkal (egy részük egyenesen Strasbourgból érkezett a  Marchéról!) kedves szavakkal, sütivel, kihunyni nem akaró tűzijátékkal, barátokkal, énekléssel... :) Itt jegyezném meg, hogy ha valaha is kételkednék abban, hogy szeret a Falkavezér, az ilyen pillanatok mindig bebizonyítják, hogy "miazhogy". :) Azt hiszem, egy darabig biztosan nem fogom elfelejteni ezt az estét, mert - ha a meglehetősen hűvös szelet nem számítjuk - tökéletes volt. :)

Gyermeknap - anyák napján...

Nálunk kb. ez van, évről évre. Nem szép dolog, tudom, de mit csináljunk, ha a mi családunkban a nőket (főképp, ha anyák) ilyen fából faragták. Viszel nekik egy csokor vagy még inkább egy szép cserepes virágot és valami apróságot, adsz nekik néhány puszit, megöleled őket, cserébe pedig feltankolnak 3 napra minimum elegendő élelemmel, készpénzzel, szívvel-lélekkel, gondoskodással.... :) Ráadásul miután hosszú órák után végre lelépsz haza, 5 percen belül már érkezik egy sms vagy egy hívás, hogy jelentkezz be, ha hazaérsz, mert addig azért aggódnak picit.... :) A legcsodálatosabb emberek ŐK. :)

A tökéletes boldogsághoz...

... néha egészen kevés is elég. Most pl. egy teljesen üres és békés iroda + egy rántott húsos szendvics (a jobbik fajtából, szezámmagos zsömlében).

KedvenCZene

Szeretem. Mármint a számot. ;) :P Kellemes emlékeket ébreszt bennem. Aznap pl. amikor leugrottunk Eplénybe síelni, többször is hallottam. Jó kis nap volt! :) Ugyan elveszítettük Ádamot és a Falkavezér egyszer a teljes testsúlyával rám zuhant - közvetlenül azután, hogy kifejtette, nem is érti, hogy lehet a csákányos felvonóból kiesni :D -, de ilyen apróságokkal nem foglalkoztunk. :) A társaság, a hó, a táj, a melegszendó és az egész nap jó volt. ++++ De egyszer hallottam a kocsiban is, amikor szikrázó napsütésben mentünk kirándulni Dzsozival a legnagyobb egyetértésben. Ahogy mentünk át a hídon, a legszebb arcát mutatta a város: a hegyek, a Parlament, a rakpartok, a vár, a Duna.... :) Azóta persze még vagy ezerszer hallottam, de mindig valami kellemes helyen/helyzetben így már attól jókedvem lesz, ha meghallom. :) 

Minden jó, ha a vége...

... HÓ. Nem tudom, mióta én élek, ilyesmire volt precedens (mármint, hogy március végén térdig érjen a hó), és bár óhajtom a tavaszt, a meleget és a napsütést, de azért elvagyok a jelen időjárással is... Azon kaptam magam az előbb, hogy Frank Sinatra Let it snow című számlát dudolászom... :D Nem vagyok hajlandó egész nap az időjáráson nyavalyogni és szörnyülködni. A tévében és a "fácsén" úgyis mindenki ezt teszi (tisztelet a kivételnek), így aztán úgy döntöttem, én bizony szeretni fogom az utolsó téli napokat is. A lelkemben úgyis mindig nyár van. :P :D Főleg, mióta az Ápolt elhagyta a fedélzetet. ;) Állítólag ma már nem is jön vissza, ha elhúzódik a tárgyalása.. Kissé elszorult a szívem, amikor láttam távolodó alakját, és nehány könnycseppet is elmorzsoltam diszkréten, de csak mikor senki sem látott... ;)

A legszebb szavak...

... melyeket az Ápolt felém intézhet, ma - oly' hosszú, reménytelen várakozás után - elhangzottak: "Holnap nem leszek benn."

Hiába no, ebből is lászik, hogy kevés is elég a boldogságomhoz, mert e néhány szócskától lelkemben azonnal rőzse-dalok gyúltak. :)