Brazília - hetedik fejezet, melyben az utazó jelentősen eltér a tárgytól...

... mert igen fontos bejelenteni valója van. :) Először is szégyellem és szánom-bánom, hogy március 18-a óta nem írtam egy árva sort sem, de most az egyszer jó okom volt rá: Március 25-én megvédtem a szakdolgozatnak csúfolt torzszülöttemet, majd ezt követően minden 12-13. napon különböző rémesebbnél rémesebb tárgyakból záróvizsgáztam egészen a múlt csütörtökig, és immáron elmondhatom magamról, hogy levizsgáztam és végre-valahára jogász vagyok. :) Legnagyobb örömömre a diplomaosztóm nem fog egybeesni a nyugdíjas igazolványom kiváltásával, úgyhogy a családom és közeli barátaim legkomolyabb reményeit is túlszárnyaltam. :D Tudok én még meglepetéseket okozni, na. :) Néha kellemeseket is. ;) Az utolsó vizsgám ráadásul éppen a féléves házassági évfordulónk napjára esett. Hiába no, időzíteni is tudok. :)

Kérés, kérdés, kívánság

Akinek van javaslata 40-50 fős, zártkörű (!) esküvői helyszínre (leginkább étterem), ami lehetőség szerint Budapesten (vagy vonzáskörzetében, jó közlekedéssel) van, szép és meghitt, valamint jót lehet enni és bulizni (e ponton már nem kell, hogy olyan nagyon meghitt legyen ;) ), az kérem, ne fojtsa magába. Fontos lenne. Előre is köszönöm. :) Jelige: Egyszer nősül CsB, de akkor aztán nagyon :)

Brazília - második fejezet, melyben az utazók még mindig nem indultak el...

... mert felszállás előtt még összeházasodtak gyorsan.... :) Az már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt - idén 10 éve!!! -, hogy a mi kapcsolatunk koránt sem átlagos, konvenciókhoz igazodó, de hogy egy hónappal korábban még mi magunk se tudjuk a polgári esküvőnk dátumát, azt mi sem gondoltuk volna. Természetesen a szándék nem hiányzott, de úgy terveztük, hogy a polgárit és az egyházit is kint fogjuk megtartani... Időközben azonban kiderült, hogy a polgári kinti megszervezése annyi felesleges adminisztrációval és kiadással járt volna, nem beszélve az idegeskedésről - minek okát mindjárt bővebben is kifejtem -, hogy végül erről lebeszéltük magunkat. Kint ugyanis min. 6 héttel korábban be kell nyújtani minden szükséges papírt hiteles fordításokkal, külügyes és egyéb igazolásokkal és pecsétekkel a kiszemelt hivatalba és ismerek olyan meleg párt, akiknek első körben azért nem sikerült kint összeházasodniuk, mert pár nappal kicsúsztak a 6 hétből...No ennek a szélén táncoltunk mi is.. Ekkor - mert ugye már nagyon megérett bennem az elhatározás, hogy én bizony férjes asszony leszek - "lőtt az agyam", hogy mi volna, ha a polgárit itthon tartanánk, az egyházit kint. Persze az itthoni megszervezése sem volt piskóta, tekintettel arra, hogy addigra, mire ezt elhatároztuk, már az itthoni határidőkből is kicsúsztunk.. Szerencsére ez végül nem jelentett akadályt, egy rendkívül kedves-helyes anyakönyvvezetőnek köszönhetően 2 nappal indulás előtt bizony ott álltunk egymással szemben, bepárásodott tekintettel a tomboló tömegek (értsd: a szüleim - jaj bocsánat, a tanúink :P) előtt. 

  

Hazudnék, ha azt mondanám, nem örültem volna, ha minden szerettünk jelen tudott volna lenni - volt is ezért meg az utazás miatti izgalom+ a munka miatti stressz miatt egy kis sírdogálás - de végső soron a házasság kettőnkről szól, és mi mindketten jelen voltunk, szívvel-lélekkel. :) 

Kisebb csodaként éltem meg, hogy ép ésszel elérkeztem eddig a pontig, ugyanis 2 órával indulás előtt még dolgoztam, a ruhámat és minden egyebet mérgezett egér üzemmódban kellett beszereznem és miután megbeszéltük, hogy a házasságkötésünket majd csak a visszatérésünk után osztjuk meg a többiekkel, még beszélni sem beszélhettem senkivel..... Mindezek hatására kb. egyszerre produkáltam az összes létező emberi érzést a felhőtlen boldogságtól a jeges rémületig.... :D De amikor már ott álltunk és sem ő, sem én nem késtünk el , már a korábbi döccenők mit sem számítottak. Hiába volt ilyen szűk körű - vagy éppen ezért?! - olyan meghitt és kedves volt az egész szertartás, az eskü és minden "hivatalos eljárási cselekmény", hogy életem egyik legkedvesebb élménye marad, míg élek. :) Természetesen volt pezsgőzés (ApciTapci szerint soha ki nem ürülő pezsgősüvegből... :D), vacsora és torta, ahogy kell. :) Másnap persze muszáj volt leszállni a rózsaszín felhőről, mert DrágaSzüleim magukkal vitték Jolikát panzióztatásra, mi pedig őrült rohanásban beszereztünk mindent amit az elmúlt hetekben kellett volna, ha lett volan rá időnk, amire szükségünk volt az utazáshoz VAGY úgy véltük, hogy szükségünk lesz rá (pl. moszkitó spray). Végül mindent begyömöszöltünk a bőröndökbe + a hátizsákokba, majd 2-3 óra alvás után, december 1-jén, vadak hajnalán, szakadó esőben és 5 fokban, egy farmernadrágot, tornacipőt+pulóvert viselve elhagytuk az országot és irányt vettünk délnek. Mit ne mondjak, nem nagyon kellett törölgetnünk a könnyeinket, nem úgy, mint 2 nappal korábban.... ;) :)

Új év, új élet :)

Békés, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek csupa széppel és jóval, szerencsével, kalandokkal, harmóniával... :) Remélem, az idei évünk még klasszabb lesz, mint a tavalyi volt! :P (Megjegyzem, az utolsó egy hónapban annyi minden történt, hogy hirtelen nem is emlékszem az év többi részére.... :D) Egy biztos: életemben először utazhattam Európán kívülre, a világ másik végébe és - bár már ez önmagában is elég lett volna az izgalmi állapothoz - mindezt már férjes asszonyként tehettem meg. :) Akik ismernek, akár csak egy kicsit is, azok tudják, hogy ez nekem milyen sokat jelent. Semmi sem változott, de mégis minden megváltozott. :)

Olyan gyorsan történtek az események, hogy mire elkezdtük volna megszervezni, már túl is voltunk rajta, és mire felocsúdtunk volna, hogy férj és feleség vagyunk, már a repülőgépen ültünk. :) Az utazás maga is végig felfoghatatlan volt, nem is tudom megmondani, hányszor éreztem azt, hogy ezt csupán álmodom, pláne, hogy kint is megerősítettük az itthoni esküt :), így aztán most kezdjük az egészet "emészteni" és felfogni, mióta itthon vagyunk és újra szembesülünk a szürke hétköznapokkal. Ok, ezek a hétköznapok most nem is annyira szürkék, mert rengeteg a tenni-és szervezni való, de azért már mégis csak ki kellett zökkennünk a pálmafák, az aranyló homok és a kellemes meleg nyújtotta vattacukorszerű mindennapokból.... De hát, ahogy drága Albert mondta A tizedes, meg a többiek című örökbecsű alapműben: "Minden elmúlik egyszer...." De a mi közös életünk, igazi és hivatalosan is elismert családként (!) még csak most kezdődik. :)  (Tisztában vagyok vele, hogy ennél lényegesen több részletet érdemelnének az események, de ezt idő hiányában, valamint a sajnálatosan nagy munkamennyiség figyelembevételével kénytelen vagyok későbbre halasztani, de ígérem, hamarosan folyt.köv!) 

Ihaj-csuhaj és trallala

Úgy tűnik, hogy egy darabig még nem költözünk az irodából, de az életem mégis ígéretesen változni látszik, még pedig azért, mert az Ápolt, aki eddig jelentős feszültségeket gerjesztett az irodában és a beteg lelkével és elméjével megmérgezte a mindennapjaimat, a hónap végén (azaz 4 nap múlva!!!!!!), egyedül próbál szerencsét. (Mondja ezt ő, mert tulajdonképpen egy másik kolléga nyakára megy élősködni, ahogy azt velünk tette... Aki most még mit sem sejt, de lennék pók a szobája sarkában, amikor majd rájön, hogy egy gyakorló szociopatával van dolga... Kicsit sajnálom is szegényt, de az élet kemény. Én már csak tudom, 2 évig szívta a véremet ez szemétláda.) Így aztán - egyelőre még diszkréten - megy az ünneplés az irodában, de nem tartom kizártnak, hogy péntekre behozok egy jó üveg pezsgőt, amit a szobájában, a holmijai hűlt helyén fogunk elfogyasztani. :))))))

Ez volt az a verzió, amiben titkon reménykedem, amit mantrázgattam az utóbbi 2 évben, de nem mertem hinni benne, hogy bekövetkezhet. :) Amikor a legrosszabb napokat/heteket éltem az irodában, hajszálnyira attól, hogy felmondjak (miatta...), akkor is azt mondogattam, hogy nem fogom hagyni, hogy egy ilyen mocsok kicsináljon, előbb kerül ő ajtón kívül.....! És lám... :)

Még egy szülinap...

.... mégpedig a blogé. Január 7-én volt 9 éve, hogy elkezdtem írni, de akkor még a másik helyen, aminek - épp tegnap vettem észre - ma már hűlt helye.... :( Még jó, hogy valahová lementettem az egészet pár hónappal ezelőtt - csak azt nem tudom, hová... Pedig ennek fényében nem ártana, ha rájönnék, mert ha nem találom meg a biztonsági mentést (vagy az valami miatt nem működik majd...), akkor elszáll 8 évnyi hablatyom, ami akárhogy is, de szíven ütne.... Szóval most kicsit izgulok... :S A 10. évre nem kívánok magamnak mást, csak hogy több időm legyen írni. :) 

Advent

Minden évben elhatározom, hogy jövőre jobban előkészülök, az első adventi vasárnapra ragyogni fog a lakás, teljesen fel lesz díszítve minden és más dolgunk sem lesz, mint karácsonyi vásárokra járni, 2-3 naponta egy-egy sütit összedobni, ajándékokat csomagolni, kicsit lelassulni, készülődni.... Aha. Pont így sikerül idén is. De legalább a szándék megvan. :P Had ne mondjam, hogy állok jelenleg. Az ajándékokkal úgy-ahogy jól, na de a többivel?! Se kitakarítva, se rendesen ráhangolódva....Sütiből is egyet készítettem eddig - még. Helyesebben szólva kettőt, mert tegnap MAD-éknál tegnap beindítottuk a mézeskalácsgyárat. JJL kicsit ideges lett, mert "csak" 8 tepsivel zártunk, de a bennem mélyen megbúvó tésztanyújtó és dekorálóművésznek bevallom, untig elég volt. :P Lett egy csomó rénszarvasunk (és egy rémszarvasunk, ahol megolvadt a cukorgyöngy és "szegény állat" szeme bánta, de csúnyán....), angyalkánk, csengettyűnk, hópelyhünk, mézeskalács figuránk.... (Persze mikor szaladtam bele egy csomó, "hogyan dekoráljuk a mézeskalácsainkat" témájú oldalba? Most, mikor már túl vagyunk rajta.... Na sebaj, majd jövőre!) 

Igazság szerint nem is a rohanás zavar, hanem az, hogy a nagy rohanás ellenére semmivel nem végzek rendesen.... A munkára soha nem lehet pontot tenni, egymás után zuhannak be a hülyébbnél hülyébb feladatok/ügyfelek. Az ajándékok jelentős részét már megrendeltem, de a többsége még nem érkezett meg, így itt sem lehet pipát tenni a lista mellé.... A lakás szalad, a szakdolgozat még mindig nem írja saját magát, mint ahogy a szakirodalom sem jegyzeteli önmagát.... Szóval csak hullámokban csap meg a vágyva-vágyott karácsonyi hangulat.... :( Nem tudom, miért van minden évben a legnagyobb dili éppen decemberben?! Miközben ilyenkor már másra sem vágynék, mint nyugalomra, békére és a karácsonyi fűszerek illatára... Ha minden igaz, a héten dolgozunk utoljára, utána lesz azért néhány napom utolérni magamat. Január második hetéig nem hallanak rólam itt bent, az tuti. A remény pedig továbbra is él, miszerint: ha idén nem is sikerült tökéletesen minden, majd jövőre! ;)

Napom

Egy nagyon kellemesen, békésen csordogáló hétvége után a határozottan rosszul esik a hétfő. Főleg, hogy pörögni-forogni kellene, mint egy kisebb tornádó, aminek már a gondolatától is szédülök. :P Este Márton napozunk családi körben, addigra jó lenne felpörögni, de egyelőre úgy érzem, ez csak egy kisebb koffein mérgezéssel volna lehetséges, azt kihagynám, úgyhogy az is előfordulhat, hogy új oldalamról ismer meg a család, jelesül az egyik karosszékben békésen szunyókáló nagynéni szerepében. :D

Mi mást is kaphatna...

... az ember a neve napjára, mint azt, hogy sajgó nyakcsigolyákkal ébredjen, kellőképpen nyűgösen és álmosan, majd mindezt egy rettenetesen hosszú és rengeteg melóval tűzdelt munkanappal, valamint egy, az irodában - a munkaidő végén kezdődő - társasházi közgyűléssel fejelje meg, ami feltehetően egy neverending story lesz, kifejezetten rosszindulatú és csúnya öregemberek társaságában. Bahhhhhh.... Persze azért jó is akad a napban, nem kell mindig nyafogni: reggel a Falkavezér már akkor felköszöntött, amikor még jóformán ki sem nyitottam a szemem (az meg tényleg eszembe sem jutott, hogy ma hanyadika van...), aztán Anyuék is felhívtak Ausztriából, ahol éppen gyönyörű helyeken járnak és - bár az idő ott sem túl szívderítő - kicsit irigylem is őket, bár nagyon megérdemlik, hogy kikapcsolódjanak: :) Aztán a Nagybátyámék és Keresztanyuék is felköszöntöttek - ma tutira nem utoljára, mert a jeles napokon mindig több körös köszöntést produkálnak :) -, és legnagyobb döbbenetemre a Kisgyerek is. :O Néha - amilyen szétszórt - abban sem vagyok biztos, hogy tudja a nevemet, hát még, hogy mikor van a névnapom... :D Most már azért kívánhatna nekem valaki egy kicsivel több munkakedvet is, nem "csak" boldogságot, mert az a bérleti szerződés, aminek a tervezetét idestova egy órája bűvölöm, nem fogja megírni saját magát....;)

Pörgünk...

... mint rendesen. Rohannak a napok, a hetek - mint rendesen. Ömlenek ránk az élmények és félek, hogy a fele sem fog "papírra" kerülni abból, amit átéltünk... Tiszta depis is lettem, hogy véget ér a nyár... :( Kiborultam, mert nyitott ablak mellett hajnalban felébredtem arra, hogy fázom... Aztán attól, hogy egy szál pizsiben már nem lehet fel le slattyogni mezítláb a lakásban, mert fázom.... Aztán azért is, mert az ablakon kitekintve többször láttam csúnya, sötét fellegeket és hallottam az eső kopogását, mint láttam volna napsütést.... Most már a tagadási fázisban vagyok. :P Nem vagyok hajlandó tudomást venni arról, hogy vége a nyárnak. Nem, nem és nem! Azt hiszem, egészen adventig megpróbálom kihúzni ezt a "tagadós-tudomást sem vevő"-periódust... :) Persze eső ide, hideg oda, ez a szeptember sem telt eddig átlagosan... Kezdjük azzal, hogy a barátaink és családunk körében is született egy-egy trónörökös. :) Ráadásul egymás utáni napokon, jóformán néhány óra különbséggel. Aztán Falkavezér bátyjának kisfiát ünnepeltünk, mert kipipálta a 2. életévét is. Bogyó és Babóca tortával, ovációval, mintegy 6-8 percig tartó gyertya fújással - ezt még gyakorolni kell, no meg jobban izgatta, hogy mikor veheti már le a torta tetejéről Bogyót ;). Szegény Bogyó még azelőtt elveszítette a fejét, hogy egy rendes képet kattintottunk volna az ifjúról és a tortájáról. :) Alighanem ő nem lesz a "jaj de szép, ezt tegyük el emlékbe anya!"-típus. Sebaj, nem mindenkinek kell addig őrizgetnie az ilyesmiket (is), míg kőkemény lesz és ehetetlen/kiszőrösödik/vagy mindezt megelőzendő a tesója - merő jószándékba oltott mohósággal - meg nem eszi. :D Majd a mulatozás másnapján az ünnepelt édesapja kórházba került.... Nyugi, nem ételmérgezés és semmi köze az egy négyzetméterre eső rokonok számához sem. ;) De tény és való, hogy sajnos kórházba került és bent is tartották, így Ünnepelt az egy hónapos kishúgával és a Zanyájukkal jó egy hétre magára maradt. Így "muszáj" volt beugrani kicsit és segíteni az esti lefárasztás-etetés-fürdetésbe. Háááát... Nem mondom, hogy ellenemre volt. :) Falkavezér kergette-fárasztotta a kis brigantit, én pedig babáztam. Igaz, hogy a karjaim aznap már nem voltak használhatóak, mert úgy elmacskásodtak, de kárpótlásul olyan babaillatú voltam, hogy nem is volt kedvem lezuhanyozni.... :) Azóta szerencsére happy end van, mert Bátyus újra otthon van a családdal - bár egyértelműen nem tudták megmondani, mi volt a gond, és még elküldik néhány vizsgálatra.... Aztán a mostani hétvégén meglepi szülinapi bulit tartottunk - kisebb elhajlással - az éppen nászútról hazatérő Asszonykának, mely összejövetel szintén nem sikerült rosszul, ellenben fergetegesen jól, és bár a tegnapi nap jelentős részét átaludtam (amikor meg ébren voltam, jószerével akkor is döglöttem... :P), úgy érzem, jól esne még egy kis alvás... Hiába no... Hol vannak már azok az idők, amikor egy buli után hazaszaladtam zuhanyozni, majd elsiettem órára? Persze a történethez az is hozzá tartozik, hogy nem voltam túl produktív azon az órán, finoman szólva...Ráadásul nehezített pálya volt, mert németül kellett volna megnyilatkoznom. Nos ez akkor, amikor még magyarul is komoly kihívás, és már az fáj, hogy értelmesen tudj nézni, háááát.... De bizony sokkal jobban bírtam a 2-3-4 órás alvásokat. és igen, itt újból a tagadási szakaszban vagyok éppen: mindez nem azért van, mert három iksznél járok.... Csak újabban nehezebb napjaim vannak. ;) Folyt.köv.

A lógós...

.... igen, kivételesen ez vagyok én. A fejem kb. centire az asztallaptól, a vérnyomásom valahol a bányászbéka valaga alatt és ezen már nem segíthet egy újabb bögre vödör kávé sem. Igazság szerint egy cégmódosítást kellene előkészítenem, de nem megy... :( Inkább nézegettem szállásokat és lehetséges meglepetéseket/programokat ApciTapci 70. születésnapjára... Hiába kezdtük el már tavasszal az ötletelést és a készülődést az én DrágAnyukámmal, mégis csak ott tartunk, hogy egy szűk hónap múlva már itt az esemény, és még sehol sem állunk.... Se szállás, se fotóalbum (megismerkedésüktől napjainkig, vicces szövegekkel, rajzokkal, beragasztásokkal...), és még kialakult program sincs, csak tervek, ötletek szíves kavalkádja. rendet kell csapni a dolgok között napokon belül, különben fejvesztett és pánikolós kapkodás lesz a vége, ahogy magunkat ismerem. Azt pedig az "Öreg" nem érdemelné meg. Mégis csak ő MindenApukákLegjobbika. :) Nem mellesleg büszkén szeretném bejelenteni, hogy bár időnként ő is képes zokni-szandál kombóban utcára menni (de már azt is tudja, hogy ez ciki, mert olvasta valahol - nem mellesleg mondtuk is neki :P), és valószínűleg soha nem lesz saját okostelefonja, de simán letagadhatna egy tizest, és még mindig látszik rajta, hogy egykoron ő volt az élet császára. ;) (Különben most is ő az, csak most már hagyja az utánpótlást is kibontakozni.) :)

Ajándék

Az ÁpoltakÁpoltja azzal lepett meg bennünket a születésnapján, hogy nem jött be dolgozni. :) Jól tette. Én azt sem bánnám, ha karácsonyig otthonról dolgozna és csak e-mailben hallatna magáról néha napján. ;) Azért Isten éltesse sokáig - egészségesebb pszichével. :P ;) De addig is, amíg ez bekövetkezik, nem fogom bánni, ha néha egy-egy kiadós hascsikarással vagy egyéb apró, ám annál kellemetlenebb nyavalyával megáldja az Úr. ;) :)

Szabadság, szabadság....!

Végre-valahára le tudtam csippenteni a hétből magamnak egy napot, ami csak az enyém. :) Igaz, hogy pakolással és készülődéssel telik, de ez a nap akkoris más, mint a többi. :) Kezdjük azzal, hogy körömlakkozással kezdtem. ;) :D Holnap a legbelsőbb körből való  barátaink, akiket nagggyon szeretünk házasodnak, és a Falkavezér lesz a tanú. :) A ruha nagy nehezen ugyan, de megvan, már "csak" össze kell pakolni, a szükséges holmikat kivasalni (70 fokos lakásban, rákenrollllll) és indulhatunk is a Balcsira. Egyelőre a nyaralóba, aztán majd holnap a tetthelyre. :) Remélem, a beígért viharok elkerülnek majd bennünket. Bár azt nem fogom bánni, ha nem lesz ilyen rekkenő hőség.... Apropó hőség: irány a vasalódeszka..... 

Leánybúcsú a javából :)

Ez lesz ma. :) Előtte még beugranak egy kicsit Anyuék is, aztán én megyek JjL-hez és Marcihoz jókedvet fakasztani (remélem, sikerül), utána haza készülődni, Jolikázni és jöhet a menet. Sajnos lesznek klasszikus leánybúcsús elemek is (chip fiú, broki torta.....ezeket 3 x-ig sikerült megúszni, erre tessék....), de ezeket majd tisztes távolból figyelem, a kritikus tömeg mögül, a többi része meg - nyilván - zseniális lesz. :) Napok óta benne van a bugi a lábamban, úgyhogy senki nem ment meg attól, hogy reggelig dajdajozzak. :))))) Végreeeeee. Rám fér már a kikapcsolódás. Mert mint tudjuk: a mókuskerékben való pörgés is pörgés, de azért nem ugyanaz..... :P 

Végre (megint) egy fiú! :)

A "száraz" tények: 51 cm, 3.450 gramm és Botond. A kevésbé száraz tények: csodaszép, dús világosbarna hajacskája, nagy kerek pofija, csuda édes kis szája és cuki fülecskéje van, és mi már nagyon vártuk. :) Úgy is mondhatnám, anyai ágon ő a trónkövetelő, mert CsB után ő az első fiúcska a fedélzeten a sooook-sok lány mellett. (CsB tiszta szerencséje, hogy 30 évig egyedül "uralkodhatott", és csak most kell osztoznia a kisherceg-bánásmódon egy másik kukacossal... :D :P ) Sajnos az ő születése felett már nem örvendezhetnek a Nagyapáék, de ha a felhők közül lepillantanak ránk, tuti hogy repes az ő szívük is a gyönyörűséges dédunokájuktól. :)