Brazília - első fejezet, melyben az utazók még csak a kalandra készülnek...

.... mérsékelt sikerrel.Ugyanis csak pár héttel korábban realizálódott, hogy nem csak szeretnénk, de valójában is ki tudunk majd utazni, és a szabadságolások előtt olyan rettentő mennyiségű munkát kellett ellapátolni az irodákban, hogy mindenre volt időnk, csak az utazással és magunkkal foglalkozni nem. Velem konkrétan az összes decemberi munkámat előkészíttették (volt olyan, amiért nem is jött végül az ügyfél, mert annyira rohadtul fontos volt, csak januárban....), persze ettől függetlenül január első 2 hetében azt hallgattam, hogy annyi munka volt egész decemberben ahol többségében csak a dátumokat kellett aktualizálni, hogy majd belehaltak....Azt persze egyikük sem sejtette, hogy a kávé-tej-slozipapír fogyásából, valamint az irodai kupleráj mértékéből egy nő tökéletesen ki tudja következtetni, hogy ki mennyi időt és milyen aktivitással mellett töltött bent az irodában. Oktondi kis pockok. :D :P Indulás előtti este (vasárnap...) még fél 10 felé is dolgoztam, amitől a Falkavezér feje (meg persze az enyém is...) egészségtelenül nagyra dagadt, munkatársaim/kollégáim iránti lelkesedése pedig véglegesen a bányász breki feneke alá szorult.... Természetesen az akkor átadott ügyek 90%-a (is) januárban érintetlenül várt az asztalomon...Egy szó, mint száz: az utolsó utáni bőrt is lehúzták rólam, így mikor végre éreztem, ahogy elszakad a gép kereke a földtől, nem kis mosoly szaladt szét az arcomon. Még mielőtt Párizsba értünk volna - figyelembe sem véve a kora reggeli időpontot - koccintottunk egy kis pezsgővel és megfogadtuk, hogy eszünkbe sem fognak jutni az otthoni hülyeségek a következő hetekben. (Ez 2 hét után sikerült is...)

Jó vicc Móric...

"A kapszula hatékonysága akkor optimális, ha megelőzésszerűen ill. a legelső tünetek megjelenésekor megkezdjük a kezelést." Ühüm, értem. És mi van akkor (nálam az esetek mintegy 100%-ában), ha az első tünetek az éj leple alatt jelentkeznek és hajnalban már arra ébredek, hogy már megint ott éktelenkedik a számon egy herpesz......?!? Anyád!

Napom

Igazságtalanság

A szó mögött a mai naptól az alábbi definíció olvasható: Az igazságtalanság az, amikor végre-valahára megszűnik a hőség és a lágy, hűsítő esőben sarkig tárnád az ablakot friss levegőre és megkönnyebbülésre, valamint egy kis kereszthuzatra áhítozva, ám ekkor észleled, hogy a csatornázási művek több hatalmas gépjárművével ügyködik az utcán, nem éppen kellemes illatokat produkálva....

A napom...

... fejfájósan indult és fájdalmasan korán. Mindezt tetéztem egy kisebb reggeli rosszulléttel, majd egy kiadós szív-és hisztirohammal, amikor készülődés közben észrevettem, hogy nincs az ujjamon a Falkavezértől kapott gyűrűm....Azt már csak Isten tudja, hogy miért, de ettől olyan pánikba estem, hogy kis híján sírógörcsben törtem ki. Majd vettem néhány mély levegőt és átgondoltam, merre jártam a lakásban, ha levettem, miért vettem le, és ekkor persze azonnal beugrott, hogy a fürdőszobában kell lennie, ahol szépen, gondosan letettem - mintegy 2 perccel a pánikroham előtt. Hülyülök vagy mi... Remélem, az egész hangulatingadozást, fejfájást és álomkórt a pms csinálja velem... (Mindamellett azt is remélem, hogy nem jön meg holnap kb. 10-ig, mert végre sikerült időpontot szereznem a nőgyoggyerhez és szerfelett jó lenne, ha igénybe is tudnám venni a szolgáltatásait... Tudom, tudom, előbb is intézkedhettem volna, de a szabadságolások miatt nem is volt olyan egyszerű megcsípni a célszemélyt......)
Mindezek után lélekszakadva berobogtam az irodába - örömmel mondanám, hogy üzletasszonyosan, dögösen és rendezetten, a valójában azonban még mindig fejfájósan, farmerban, pólóban és enyhén még mindig szétesve.... -, mert Négyszemű "pontbankilencre" megbeszélést hívott össze, és előrevetítette, hogy komoly retorziókkal számolhat, aki elkésik.... Nos én 8.50-re bent voltam. Kisgyerek 9.02-kor betoppant, morogva konstatálta, hogy Négyszemű nincs is itt, és akkor minek kellett ez a cirkusz, és hogy ő hogy rohant stb. stb. Négyszemű 9.20-ra érkezett meg egy zavart "sorry" kíséretében, majd tarott egy kb. 3 perces megbeszélést a Kisgyerekkel, majd  egy 50 másodperceset velem és mindenki ment a dolgára. Anyád! Üzenet az agynak: csak férfiakban ne bízzon az ember. Valamint: Édesanyám, borogass! :) És még hol a nap vége?!
Mondjuk történt vicces sztori is legalább: Kitört a vakáció és sok szülő nem tudja hova tenni a "büdöskölkét", ezért aztán a csimoták népes tömegei "dolgoznak" apával/anyával. Egy ilyen "dolgozó gyermek" állított be kb. 20 perce az édesapjával, meg 5-6 doksival. Javában tárgyaltunk, amikor a lurkó (5-6 éves lehetett) egyszer csak az apjára nézett és némi felháborodással a hangjában megkérdezte: "Apa, ha én ma egész nap veled dolgozom, akkor ezért én miért nem kapok pénzt?!" :D

Péntek délután van...

... így már félig lehúztam a rolót, a másik felét meg föl se húztam. :D Persze a napokig válaszra sem méltató ügyfél éppen e pillanatban jelentkezett be, hogy akkor jönne ma délután papírozni.... Hát hoooogyne..... Mikor máskor, ha nem a legszebb napsütésben, péntek délután..... És a kedves édesanyjának hogy szolgál az egészsége?!? Mondtam neki, hogy húzzon bele, mert már fél lábbal házon kívül vagyok. Este koncertre megyünk (végre egy kis kikapcsolódás, nagyon rám fér) és előtte még le akarok dőlni kicsit, mert kettőt látok. A hajam is megint úgy áll, mintha egy csapat madár fészkelne benne, de nem tudok mit kezdeni vele.... Ez már az a hossz, amikor rövidnek már nem rövid, de hosszúnak meg még csúfolni se lehet.... De legalább a most oly' divatos ombre színem van... :P Mármint méteres lenövésem, csak van, aki ezért fizet, mint a katonatiszt. Nos én néhány hét kitartó fodrászkerülésével összehoztam...... :D 

Hétfőn is voltunk koncerten (Budapest Bár) a Falkavezérrel. Isteni volt! Olyan jó hangulatban mentünk haza, hogy csak na. :) Aki még nem volt, annak melegen ajánlom, hogy hallgassa meg őket élőben, mert elképesztőek! :) Sajnos ez a lendület a hét közepére elfogyott és tegnap már gatya voltam úgy fizikálisan, mint idegileg. (Igen, PMS is van a dologban, amiatt is majd' felrobbanok, de közben meg el tudnék aludni/ájulni.... Jó kombináció...) Így aztán sikeresen, többször több körben jól összevesztünk a Falkavezérrel is, hol teljesen bagatell, hol csak az egyikünk szempontjából bagatell, a másikunkéból igenis komoly problémákon.... Azt hiszem, nem vitatható, hogy tegnap érkezett el a totális mélypont.  Mára vége remélem, mert itt a hétvége, a napsütés és az együttlét lehetősége, békében, boldogságban. :) UGYE?!? :) Annyira fel tudom húzni magam, amikor munkahelyi és egyéb stresszeket aztán otthon, egymáson vezetünk le. :( Meg hát ott vannak a tipikus női-férfi játszmák, amiket sztem folytatni fogunk, amíg élünk. Én kiakadok, ő nem érti, én nem értem, ő mit nem ért, ő felháborodik, én felháborodom, hogy mire föl háborodik föl - vagy éppen fordítva, ő akad ki és én nem értem stb.... :D Biztosan ismeritek a szitut. Rettenetes. :D Jó lenne már néhány hét nyugalom, amikor nem húznak le rólunk hetvenhét bőrt és kicsit hallgathatnánk a fű növését... DE első körben azért megteszi a mai Punnany koncert is. Aztán meg jöhet a 7vége, grillezés és/vagy bográcsozás a barátokkal, délutáni szundikkal, miegymással..... ;) Végre!

Az általános helyzet

Megfogadtam, hogy nem picsogok, mert ez itt kérem nem a hivatásos siratóasszony blog - minden ellenkező híresztelés és/vagy empirikus tapasztalás ellenére :P - de ezt még muszáj kiengednem magamból. Minden hétfő nehezen és hektoliter tejeskávéval indul, de ami ma reggel az irodában fogadott, attól azt hittem, menten elsírom magamat....Azt hiszem, még nem említettem, hogy nemcsak odakint tombolnak a barbárok - bocs, szakemberek -, de már bent is, mert az iroda tulajdonosa és annak üzlettársa 2 szobát felújítanak. Festés, mázolás, burkolási munkák, klíma beüzemelése.... Igen, éppen erre vágytam még.... Kint már a mi szintünkön tartanak a barbárok (így aztán se ki, se be, akkora törmelékdarabok hullanak alá és minden egyes ajtónyitásnál csak úgy dől befelé a por, de legalább most már az irodán belül is legalább akkora a mizéria, mint kint. Annyi különbséggel, hogy a "mi" melósaink legalább normálisak (értsd ezalatt: napszaknak megfelelően köszönnek, a kérem és köszönöm szavakat is rendeltetésszerűen tudják használni, nem rendeznek böfögőversenyt a bejárati ajtónk előtt, meg ilyenek....), de ettől még ők is nagyipari mennyiségben gyártják a port, a koszt és a furcsa szagokat. Ezt mondjuk szintén le tudnám pottyantani magas ívből, ha nem találtam volna ma reggel az asztalomon (és minden más bútoron, bár nyilván az asztalom fáj a legjobban) kb. 1,5 centinyi finom port. Mindemellett a festéstől párás, fejfájdító szag terjeng az egész irodában, de az ablakokat/ajtókat nem nyithatjuk ki, csak ha nagyon muszáj, mert kintről tódul be a felújítás minden mocska és valamely okból az utcafront felé történő nyitogatást is letiltották, amíg rendesen meg nem szárad a festék a falakon, nehogy beleragadjon bármi kosz.... Így aztán ülhetünk a fojtó, párás bűzben, szívva a méteres port.... Az, hogy mi (ÉN!!!!!!!!!) közben a fal mindenek feletti óvása közepette megfulladunk, az senkit nem érdekel. Az egész tényleg nagyon jól átgondolt és megtervezett dolog, szeretnék innen is gratulálni annak, aki ezt így, ebben a formában megálmodta. (Mondjuk bármelyikük is legyen az, ő az iroda környékén nem mutatkozott egész nap. Más fütykösével pediglen kellemes a csalánt verdesni, mint tudjuk.) Ennek örömére szerintem én is fogom magamat és hamarosan lelépek innen, mert jószerivel nem kapok már levegőt és megmondom őszintén, hogy annyira tele van a micsodám, hogy már a bokámat verdesi......

Fagyosszentek Yvette-tel súlyosbítva

Ma érkezett el az a pillanat, amikor az irodai cirkót nyári üzemmódból ismét átkattintottuk télire és bizony fűtünk, mert úgy kihűlt az iroda, hogy hiába vagyunk rendesen felöltözve, vacogunk. A teafogyasztásunk a legzordabb téli napokat idézi.. Ráadásul megállíthatatlanul szakad az eső is és egész nap szürkület van, csak hogy tökéletes legyen az összhatás. Persze ilyenkor is van okunk az örömre: hordhatunk színes gumicsizmákat sízoknival, hogy le ne fagyjon a lábunk, kiélvezhetjük minden kortyát egy kellemesen meleg tejeskávénak vagy teának, vagy csak tekerhetünk még egy fokozatot felfelé a radiátoron..... :) Persze azért mindig gondoskodom magamnak valami programról, nehogy unatkozzak vagy netán túl jól érezzem magamat... Most például a nyakamat aludtam el - hiperszuper, nyakkímélő gyógypárna használatával, természetesen... :D

Mélyvíz

Azt már tegnap este tudtam, hogy ma nem lesz egyszerű napunk (nem panaszként, de a tegnapi sem volt piskóta....), de hogy ennyire....?! Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy sok a munka és hajtani kell. Sőt, azt még élvezném is talán . De amikor határtalanul hömpölyög a hülyeség....Na az durva. Még nem volt 9, amikor már borsószemnyi volt a gyomrom, a 2 percenként rám telefonálgató/sms-t küldözgető, idegbaját rám ragasztó kolléga, az állami bürokrata gépezet fogaskerekei közé szorult önmagam és úgy egyáltalában minden miatt... Persze mostanra kiderült imádott környezetem számára is, hogy a dolgok megoldódnak, nem kell hisztériázni, a világ békésen forog a megszokott rendjében, az élet békésen zajlik, a fű nő, a Duna folyik (és még mindig arra, amerre eddig... :P), a fiúk pedig.... Nos ők nem a bányában, hanem továbbra is a lépcsőházunkban dolgoznak. Ma már betonkeverő és egy kb. 150 éve meg nem olajozott csiga is bevetésre került.... Olyan a hangja, mintha 15 centis körmökkel kaparászna valaki egy iskolatáblát és mellette még időnként sikítana is egy amolyan éles-magasat, amitől az üveg is kettépattan. Mit ne mondjak, fini. Azon vagyok, hogy kisétálok és beolajozom nekik én az eszközt, ha már ők túl elfoglaltak ehhez. Csak azt nem hiszem el, hogy közülük ez senkit sem zavar... Érthetetlen. De hogy ne csak nekem legyen jó: A NégyszeműFőnök is belekóstolt ma a tutiba, mert vidékre kellett mennie tárgyalni és egy bennszülöttől kért útbaigazítást, aki annyira jól eligazította, hogy 15 perccel később egy traktornak kellett kihúznia a sárból, amibe egy földúton belesüllyedt tengelyig... Kíváncsian várom, mit tartogat még nekünk a mai nap... :P :D  

A helyzet...

... az, hogy egy 2+2 napos hétvége után az ember lányának még annyi kedve sincsen dolgozni, mint egy átlagos péntek délutánon..... Ha teljesen őszinte akarok lenni, nemhogy dolgozni nincs kedvem, de még a munkára gondolni se.... Itt kezdődnek a bajok. Tekintettel arra, hogy feladat az van dögivel és sajnos nem végzi el helyettem senki. Ráadásul a felújítást végző dolgos-szorgos kis hangyák már itt matatnak az ajtónk előtt az állványon, és a a vérfagyasztó sejtésem van, hogy pár napon belül itt kezdik el lelkesen törni a követ, és akkor tuti megbolondulok.....   Már így is akkora a zaj, hogy a vonalas telefonunk gyakorlatice használhatatlanná vált, mert azt sem halljuk, a hívott fél felvette-e a készüléket egyáltalán.... A mobilokkal némileg könnyebb a helyzet, azokkal elegendő elbujdokolni az iroda legtávolabb eső zugába és ott kibontakozni. Bár túl vagyok már a péemesen és minden más agyrémen, és úgy érzem, a hétvégi pihenés is megtette áldásos hatását, de bevallom, ezek a zajok mégis teljesen kikészítenek.... Otthon valaki a háború előtti porszívóját bőgette reggeltől estig, itt bent egész nap törnek-zúznak és különféle rendkívül kellemetlen és hangos gépeket brünnyögtetnek szünet nélkül, a bennem lakó iciripiciri emberke pedig - akinek a létezéséről sem tudtam ezidáig, de kiderült, hogy szereti a háborítatlan csendet -, magzatpózban fekszik, sírdogál és kegyelemért könyörög......

Vicces dolog...

... amikor  görcsoldó a nyelvedet már teljes mértékben elérzéstelenítette és lezsibbasztotta, ám a fájdalom, ami miatt bevetted, mit sem enyhült... Sőt...

Kis éji mókázgatás

Tegnap afelett érzett határtalan örömömben, hogy hosszú idő óta végre sikerült időben elindulnom az irodából és csodálatos napsütésben csoroghattam haza a világ egyik legszebb villamosvonalán, nem vettem észre, hogy egy kis fekete felleg azért szívósan követ.... No ennek meg is lett a böjtje. 

 

 Történt ugyanis, hogy az "ájpedem" jelezte, hogy jó lenne, ha frissíteném, és én balga - miután eddig soha semmilyen frissítéssel nem volt gond - különösebb teketória vagy veszélyérzet nélkül rá is koppintottam a frissítésre. Hiba volt. Minden különösebb cécó nélkül a készülék elsötétedett, és annyi. Kis értetlenség, majd nagyobb pánikolás után, munkából hazatérő Falkavezérem kisütötte, hogy megmakkant a készülék, és a frissítés letöltése ill. a további bárminemű működés előtt visszaállítaná magát a gyári beállításokra. No ez az, amit soha nem akarsz hallani, pláne, ha amúgy is kicsit feszkósabb vagy a sok éves átlagnál.... Természetesen ebben az állapotában már bármiféle adatmentésre esély sincs. Amit nem helyeztél el korábban a "felhőben" - de nem ebben a kis gonosz feketében... -, annak annyi. Ekkor jutott eszembe, hogy van kb. 150 kép, amit nem hogy a felhőbe, de máshová sem mentettem el. Itt ütött meg a hisztivel keveredő guta. (Igen, tudom. Gáz... A hiszti is, meg hogy nem készítettem biztonsági mentést....) Ezután már "csak" néhány órányi frissítgetés, renoválás és letöltögetés volt hátra, mire éjjel egykor, megnyugodva, hogy mégis csak több veszett Mohácsnál, végre el tudtam aludni.  Mindezek után mi is fogadhatott volna ma reggel az irodába lépve, mint az, hogy újra törik a betont, ezúttal a fölöttünk lévő emeleten..... Máskor 8-ra jönnek a fiúk, 9-ig reggeliznek, 11-kor már ebédelnek, a kettő között pedig bemelegítés vagy tudom is én, mi céljából támasztják a lapátot, meg a földszintről óbégatnak az ötödiken nyújtó-lazító kollégáiknak, majd 2-ig pihi és 4-kor szigorúan levonulnak. Most bezzeg....Meg nem áll ez a betontörő istennyila.... :( De azért ennek is képes vagyok a jó oldalát látni: Legalább az óbégatásuk és a végtelenül hamis fütyörészésük nem hallatszik. :) 

Amit nem akarsz hallani...

.... a főnöködtől: "Ma nem foglak nyaggatni, időben indulj haza." Ezt a mondatot még annál is jobban utálom, mint amikor előre jelzik, hogy sokáig bent leszünk.... Az ugyanis legalább tiszta ügy. Mindenki tudja, már jó előre, hogy "ezt megcsíptük, Oszi". Ellenben az ígérgetés azt a hiú reményt gerjeszti az emberben, hogy ma normál hosszúságú, nyugodalmas munkanapja lesz... Aztán, mikor már fél lábbal a küszöbön állnék, az Apokalipszis lovasai átvágtatnak az irodán...... Remélem, ma nem így lesz, de ha mégis, akkor két dolgot biztosan ígérhetek a NégyszeműFőnöknek: 1. a négy szeméből kettőt biztosan ki/leütök 2. kimosom a száját szappannal. Természetesen ezt megmondtam neki is, még mielőtt bárki azt hinné, papírkutya vagyok.

A helyzet az...

... hogy mindenhez van kedvem, csak dolgozni nincs. Kidolgoztam a belemet is az utóbbi hetekben, hónapokban és elfáradtam. Nem tavaszi fáradtság ez, alapvetően jól érzem magamat, csak unom a verklit, a folyamatos kapkodást, hogy minden napomat felborítják, hogy állandóan túlórázni kell... Néhány nyugodt napot szeretnék, amikor csak a fű növését figyelgetem és akkor mozdulok meg ill. azt csinálom, amihez kedvem van. No, most hogy kipuffogtam magam, húzok is vissza lapátolni.....

Advent

Minden évben elhatározom, hogy jövőre jobban előkészülök, az első adventi vasárnapra ragyogni fog a lakás, teljesen fel lesz díszítve minden és más dolgunk sem lesz, mint karácsonyi vásárokra járni, 2-3 naponta egy-egy sütit összedobni, ajándékokat csomagolni, kicsit lelassulni, készülődni.... Aha. Pont így sikerül idén is. De legalább a szándék megvan. :P Had ne mondjam, hogy állok jelenleg. Az ajándékokkal úgy-ahogy jól, na de a többivel?! Se kitakarítva, se rendesen ráhangolódva....Sütiből is egyet készítettem eddig - még. Helyesebben szólva kettőt, mert tegnap MAD-éknál tegnap beindítottuk a mézeskalácsgyárat. JJL kicsit ideges lett, mert "csak" 8 tepsivel zártunk, de a bennem mélyen megbúvó tésztanyújtó és dekorálóművésznek bevallom, untig elég volt. :P Lett egy csomó rénszarvasunk (és egy rémszarvasunk, ahol megolvadt a cukorgyöngy és "szegény állat" szeme bánta, de csúnyán....), angyalkánk, csengettyűnk, hópelyhünk, mézeskalács figuránk.... (Persze mikor szaladtam bele egy csomó, "hogyan dekoráljuk a mézeskalácsainkat" témájú oldalba? Most, mikor már túl vagyunk rajta.... Na sebaj, majd jövőre!) 

Igazság szerint nem is a rohanás zavar, hanem az, hogy a nagy rohanás ellenére semmivel nem végzek rendesen.... A munkára soha nem lehet pontot tenni, egymás után zuhannak be a hülyébbnél hülyébb feladatok/ügyfelek. Az ajándékok jelentős részét már megrendeltem, de a többsége még nem érkezett meg, így itt sem lehet pipát tenni a lista mellé.... A lakás szalad, a szakdolgozat még mindig nem írja saját magát, mint ahogy a szakirodalom sem jegyzeteli önmagát.... Szóval csak hullámokban csap meg a vágyva-vágyott karácsonyi hangulat.... :( Nem tudom, miért van minden évben a legnagyobb dili éppen decemberben?! Miközben ilyenkor már másra sem vágynék, mint nyugalomra, békére és a karácsonyi fűszerek illatára... Ha minden igaz, a héten dolgozunk utoljára, utána lesz azért néhány napom utolérni magamat. Január második hetéig nem hallanak rólam itt bent, az tuti. A remény pedig továbbra is él, miszerint: ha idén nem is sikerült tökéletesen minden, majd jövőre! ;)

Ami van...

... a teljesség igénye nélkül: hétfő; borzalmas hideg (az utálatos metsző, erős szél miatt....); múlni nem akaró nátha munkaundoritisszel súlyosbítva; jéghideg kéz; elsőbbségi küldeményt 4 munkanap alatt kézbesítő posta (ennyi idő alatt én is odaértem volna a levelemmel gyalog, törpejárásban...); szép, rövid, vagány színűre lakkozott (kékből a lilába játszó, gyöngyházas színben) körmeim (életbevágó :P);  egy teljesen eszelős ügyfél, aki szabályosan zaklatja az egyik kollégát; tüsszögés (kialakulófélben lévő izomlázzal); egy kispapa(-nak látszó Ápolt), akinek otthon kellene lennie elsőszülöttjével és gyermekágyas asszonyával, ám ő mégis lázasan dolgozik és szívja a vérem idebent; egy nagy adag, jó forró kínai erős-savanyú leves, ami vérré vált (hogy valami jót is említsek); egyszerre süvöltő kaputelefon, csengő, mobil és minden más elektromos ketyere, ezekkel egyidejűleg a fülembe folyamatosan duruzsoló ügyfél és/vagy kolléga (csak hogy érezzem a törődést); soha véget nem érő nap, hóesés (na jó, ez még azért nem nevezhető annak, de valami esik, ami egyértelműen hideg és fehér), sötét már 15:15-kor (megszokhatatlan...) és totális ötlethiány, hogy mi legyen ma este a vacsora... Bónuszként pedig: van egy kisebb lottónyereményünk is, ami ugyan nem akkora, hogy ne kelljen holnaptól dolgozni jönni, de azért mégis csak valami. ;)

Ami nincs: kicsattanó munkakedvem; a megfelelő testnyíláson történő lélegzetvételi képességem; ízlelő és szaglóképességem (5 perc nyugim; három fejem (de ez csak egy isteni csodának köszönhető); rend az asztalomon; kedvem bent maradni fél 6-ig, de még jön egy bamba ügyfél a papírjáért; kedvem vasalni (pedig lassan kamaszfiú magasságúra nő a vasalatlan... :D Mondjuk van előnye is: így legalább elférnek a vasalt ruhák a szekrényben. :P); hely a fagy elől a lakásba menekített növényeknek (helyesebben szólva a növényeknek van, lassan nekünk nincsen... :D); csokim (pedig most ölni tudnék pár kockáért); adventre tökéletesen felkészített és kitakarított lakásunk (de öles léptekkel haladunk vele, szóval van még remény!).... És még sorolhatnám. Mindenesetre - vagy mindezek ellenére - nincs rosszkedvem. Sőt...! :)

Elért a vég...

... hetekig képes voltam ellenállni (lásd kollégáim és falkavezérem ilyen-olyan behurcolt kórságaival szemben) de ma reggel torokfájással ébredtem, náthásan és kellően nyűgösen. Remek. 

Jó, jó, tudom, hogy ez a kórság csak a férfiakra nézve hordoz halálos veszedelmet, de azért le tudtam volna mondani róla így, a hétvége közeledtével...Meg amúgy is. Azért persze még nem tettem fel a nyavalyás bacikkal szemben a kezemet. Hatalmas adag C-vitaminnal, Echinacea cseppel és gyógyteákkal vettem  fel velük a harcot. Meglátjuk, milyen sikerrel... Este azért beizzítom a szupertitkos csodafegyvereimet is, biztos, ami sicher.  ;)

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

.... de vége a hétnek! El sem hiszem. Olyan napok vannak a hátam mögött, hogy a tartós hullám is kiugrott volna a hajamból tőle, ha lenne (lehetne) benne....Az hagyján, hogy rendre este 8-kor rúgtuk ki az utolsó ügyfelet, de reggeltől olyan feszített tempóban kellett hajtani, hogy - ó borzalom! :P - még arra sem volt időm, hogy egy kicsit nyafogjak/hisztizzek azon, hogy túl vagyok hajtva (vagy csak azon, hogy már 40 perce volt 1,5 órája, hogy nagyon kell pisilnem....). A rinya megmaradt a Kisgyerek reszortjának, úgyis ő e műfaj koszorús bajnoka. :P Kaptam egy halvány ígértet arra, hogy a jövő hetünk már nyugisabb lesz, de én már nem hiszek senkinek, a legrosszabbra készülök és ha annál jobban alakul a helyzet, akkor már boldogság van. :) Azt persze mondanom sem kell, hogy tekintve, hogy a munka frontján az első sorban harcoltam (még mindig nem tudom hogy kerültem én oda?!?), háziasszonyként nem szerepelek valami fényesen. Konkrétan egy helyes, kedves asszonyról ábrándozom, aki reggel jön, délután megy, kivasal, kitakarít.... (És nem az Anyukám, mert szegénykém nem érdemli meg, hogy ezt a kuplerájt, amit az otthonunknak nevezünk, "megnyerje".) Fejben könnyen, gyorsan és flottul megy az. egész. :P De azt be kell vallanom, hogy este 9-fél 10 felé már nem tűnik olyan könnyűnek, pláne nem gyorsnak a sztori..... Egyre inkább egy hatalmas nagy kezelhetetlen amőba az egész, ami napról napra csak nő. És ma meg kellene állítani a folyamatot....Márcsak erő kellene hozzá. És kedv. Ami nincs. :/ De azért hajráááá! :) 

"Arcpirítóan pofátlan"-díjunk mai nyertese...

...az én drága kollégám, úgyis, mint Kisgyerek, aki - miután megkértem, hogy kicsit álljon fel a gépétől, mert a nagyobbik gépünk ismét megmihálylott,  és adásvételi miatt nyomtatnom kellett volna nem is keveset - nagy kegyesen felállt, de az erkélyre vonulván még odavetette nekem, hogy mindig ő szívja meg, ha az elektronika sztrájkolni kezd és különben is, mikor jön már a szerelő, de ha jön, tuti szétrúgja neki itt és ott, mert ő nem tud haladni és komolyan akadályoztatva van az ő munkájában....... Mindezek után ő elkezdett kint dohányozni és játszani a mobilján (ezt csinálja egyébként is kb. húszpercenként....), én levágódtam a gépéhez, hogy gyorsan kifacsarom a kis nyomtatóból, amire szükségem van, aztán robogok is vissza a saját gépemhez, mert azt sem tudom, merre van előre, erre mi az első ablak, ami felugrik....Fekete özvegy bazzeg, azt pedig szorosan követve a fészbúk. Ahhhhaaaa..... És mi akadályozzuk őt a nagy munkában. Világos, mint a vakablak.

Szabi után...

...ideg összeroppanás előtt. Rá kellett jönnöm, hogy másfél hét szabadság semmire sem elég. :( Épp mire kezdtem volna kikapcsolni és kiengedni, máris vissza kell rázkódni a hétköznapokba. De nem is akárhogyan.... Az eső szakad, hideg van és sötét, a Diliházban az Ápoltak pedig a szokottnál is problematikusabbak és nehezen elviselhetőek. Ok, ebbe nyilván belejátszik az is, hogy amióta kinyitottam reggel a szememet, azóta utálom a mai napot és mindenkit, aki a Diliházban szembe jön velem... :D De mit tehetnék?! A hétfő már csak hétfő. Pláne a szabadság utáni első... Kisgyerek (jó 20 perces késéssel érkezve) megkérdezte, milyen volt a szabi. Mondom neki, hogy rövid, de jó. Erre ő azt találta mondani, hogy ugyan már, másfél hét az nem rövid, nem tudja, mi bajom van....Mindezt persze még véletlenül sem "viccelek" hangsúllyal, hanem a hall komoly, "amíg te szórakoztál, nekem egyedül kellett küzdenem az elemekkel és állatian nehéz, rossz sorom volt" hangszínnel és mimikával.... Ettől persze csak jobban utáltam a mai napot és őt is... :P (Különben is kapja be, és minden ügyemet elintéztem a szabi előtt, nem úgy, mint ő, aki rendre úgy lép le, hogy itt hagy egy csomó félig lezárt ügyet azzal, hogy "hoppá, erre már nem maradt időm...) Ezután befutott az ÁpoltakÁpoltja, aki szintén előadott egy kisebb jelenetet, melyben taglalta, hogy miféle nehézségekkel kellett egyedül megbirkóznia, amíg nem voltam itt....Tényleg, én sem értem magamat, hogy több, mint egy év után hogy a csudába volt pofám elmenni 5 (azaz öt) munkanap szabadságra. Én kérek elnézést, tényleg. Azt hiszem, ideje elővennem egyesekkel szemben a csúnyábbik modoromat.