Igazságtalanság

A szó mögött a mai naptól az alábbi definíció olvasható: Az igazságtalanság az, amikor végre-valahára megszűnik a hőség és a lágy, hűsítő esőben sarkig tárnád az ablakot friss levegőre és megkönnyebbülésre, valamint egy kis kereszthuzatra áhítozva, ám ekkor észleled, hogy a csatornázási művek több hatalmas gépjárművével ügyködik az utcán, nem éppen kellemes illatokat produkálva....

A napom... Avagy a széria folytatódik....

Természetesen éjszaka elkezdtem a "műsorozást", így reggel kissé pironkodva, de azért elszökelltem a nőgyoggyerhez, aki a hírtől, hogy akkor mostan vizsgálat nemigen lesz, de esetleg cseveghetünk pár percet és írhat nekem egy receptet, csak nevetett. Jó, ok, azt azért sejtettem, hogy letargiába nem fog esni, de azt hittem, zabosabb lesz, hogy miért centiztem ki ennyire a látogatást. Ehelyett csupán megígértette velem, hogy egy rákszűrésre azért visszajárulok hamarosan, különben meg menjek Isten hírével.

Az irodába beérve kissé lehidaltam, mert az asztalom és a jegyzeteim elég rendesen le voltak pötyögtetve vérrel. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az egész undibb-e, mint amilyen rejtélyes, vagy rejtélyesebb, mint amilyen undi.... A Fiúk persze masszív tagadásban voltak, aztán egyikük benyögte, hogy feltehetően az irodát felmérni érkezett mérnökök egyike lehetett az elkövető, mert ők (mámint a Fiúk) - egy átlagos naptól eltérően - nem estek egymásnak és nem próbálták meggyilkolni egymást sem az asztalomnál, sem máshol... Ez esetben viszont csak egy kínzó kérdés marad, amire valszeg soha nem kapok választ: mi a fészkes fenét kereshetett az asztalomnál az illető, miért fogdosta és pötyögtette össze a papírjaimat és ha már, akkor miért túrt össze mindent?! Komolyan nem értem. Soha, sehol eszembe nem jutna más asztalánál garázdálkodni, még ha papírra vagy éppen tollra is volna szükségem... Mindegy, mindannyian másmilyenek vagyunk.....Szerencsére a leggázosabb papírlapokat egy mozdulattal kihajíthattam, mert nem volt már rajtuk  semmi életbevágó, így aztán több volt az esetnek füstje, mint a lángja, de azért remélem, nem sűrűn fog ilyesmi előfordulni. Blöeh....

Miután lenyugodtak a kedélyek, lázasan keresni kezdtem a tollamat, amit tisztán emlékeztem, hogy hova tettem le tegnap. Természetesen magamban szépen sorban meggyanúsítottam mindenkit és értetlenkedtem, hogy már a hiperrózsaszín tollamat is eldörrentik a bitangok, hát milyen világban élünk. Már vagy jó 10 perce cukkoltam magamat és írtam egy nagyon nem szeretem tollal, amikor belém hasított a felismerés, hogy tegnap indulás előtt behajítottam a táskába a keresett eszközt és feltehetően még mindig ott lapul a belső zsebben... No hát ennyit arról, ha én valamire tisztán emlékszem....... (És neeeem, nem ez volt a mai nap legizgalmasabb pillanata és talán nem vagyok teljesen őrült. Sőt, még az a váratlan fordulat is bekövetkezhet, hogy írok valami értelmes/érdekeset is előbb-utóbb.)   

Fagyosszentek Yvette-tel súlyosbítva

Ma érkezett el az a pillanat, amikor az irodai cirkót nyári üzemmódból ismét átkattintottuk télire és bizony fűtünk, mert úgy kihűlt az iroda, hogy hiába vagyunk rendesen felöltözve, vacogunk. A teafogyasztásunk a legzordabb téli napokat idézi.. Ráadásul megállíthatatlanul szakad az eső is és egész nap szürkület van, csak hogy tökéletes legyen az összhatás. Persze ilyenkor is van okunk az örömre: hordhatunk színes gumicsizmákat sízoknival, hogy le ne fagyjon a lábunk, kiélvezhetjük minden kortyát egy kellemesen meleg tejeskávénak vagy teának, vagy csak tekerhetünk még egy fokozatot felfelé a radiátoron..... :) Persze azért mindig gondoskodom magamnak valami programról, nehogy unatkozzak vagy netán túl jól érezzem magamat... Most például a nyakamat aludtam el - hiperszuper, nyakkímélő gyógypárna használatával, természetesen... :D

Mélyvíz

Azt már tegnap este tudtam, hogy ma nem lesz egyszerű napunk (nem panaszként, de a tegnapi sem volt piskóta....), de hogy ennyire....?! Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy sok a munka és hajtani kell. Sőt, azt még élvezném is talán . De amikor határtalanul hömpölyög a hülyeség....Na az durva. Még nem volt 9, amikor már borsószemnyi volt a gyomrom, a 2 percenként rám telefonálgató/sms-t küldözgető, idegbaját rám ragasztó kolléga, az állami bürokrata gépezet fogaskerekei közé szorult önmagam és úgy egyáltalában minden miatt... Persze mostanra kiderült imádott környezetem számára is, hogy a dolgok megoldódnak, nem kell hisztériázni, a világ békésen forog a megszokott rendjében, az élet békésen zajlik, a fű nő, a Duna folyik (és még mindig arra, amerre eddig... :P), a fiúk pedig.... Nos ők nem a bányában, hanem továbbra is a lépcsőházunkban dolgoznak. Ma már betonkeverő és egy kb. 150 éve meg nem olajozott csiga is bevetésre került.... Olyan a hangja, mintha 15 centis körmökkel kaparászna valaki egy iskolatáblát és mellette még időnként sikítana is egy amolyan éles-magasat, amitől az üveg is kettépattan. Mit ne mondjak, fini. Azon vagyok, hogy kisétálok és beolajozom nekik én az eszközt, ha már ők túl elfoglaltak ehhez. Csak azt nem hiszem el, hogy közülük ez senkit sem zavar... Érthetetlen. De hogy ne csak nekem legyen jó: A NégyszeműFőnök is belekóstolt ma a tutiba, mert vidékre kellett mennie tárgyalni és egy bennszülöttől kért útbaigazítást, aki annyira jól eligazította, hogy 15 perccel később egy traktornak kellett kihúznia a sárból, amibe egy földúton belesüllyedt tengelyig... Kíváncsian várom, mit tartogat még nekünk a mai nap... :P :D  

Karácsonyi hangulat

Neeem, nem ment el az eszem teljesen, csupán arról van szó, hogy másfél napja folyamatosan hegesztenek a lépcsőházban a fölöttünk lévő szintén, ettől folyamatosan hullik alá az "aranyeső" (munkavédelem persze nuku, különösebb izgalom nélkül felgyújtanának a srácok, ha nem kiabálnék fel nekik, hogy legalább addig fejezzék be, amíg kimegyek/bejövök az ajtón....) és mindehhez olyan illat és füst társul, mintha 70 kg csillagszórót égettünk volna el nagy hirtelenjében.

Érzéki csalódások

Reggel, az ablakon keresztül napsugarakat és vígan dalolászó, ide-oda röpdöső madarakat megpillantva felbátorítva éreztem magamat arra, hogy szoknyát húzzak. (Igaz, hogy pamutharisnyával és viszonylag vastag farmerszoknyát, de mégis csak szoknyát.) Békésen elkortyolgattam a kellemesen melengető kávémat, közben örömködtem egy sort, hogy milyen klassz is, hogy már itt a május, a jó idő és most már egy-egy zordabb front is csak 15 fok köré tudja hűteni a levegőt, ami örvendetes, majd kilibbentem az utcára az Ebbel... A második percben még csak sejtettem, az ötödikben viszont már biztosan tudtam, hogy mégis csak nadrágban megyek dolgozni. A biztonság kedvéért a pamutharisnyát azért magamon hagytam. :P

A helyzet...

... az, hogy egy 2+2 napos hétvége után az ember lányának még annyi kedve sincsen dolgozni, mint egy átlagos péntek délutánon..... Ha teljesen őszinte akarok lenni, nemhogy dolgozni nincs kedvem, de még a munkára gondolni se.... Itt kezdődnek a bajok. Tekintettel arra, hogy feladat az van dögivel és sajnos nem végzi el helyettem senki. Ráadásul a felújítást végző dolgos-szorgos kis hangyák már itt matatnak az ajtónk előtt az állványon, és a a vérfagyasztó sejtésem van, hogy pár napon belül itt kezdik el lelkesen törni a követ, és akkor tuti megbolondulok.....   Már így is akkora a zaj, hogy a vonalas telefonunk gyakorlatice használhatatlanná vált, mert azt sem halljuk, a hívott fél felvette-e a készüléket egyáltalán.... A mobilokkal némileg könnyebb a helyzet, azokkal elegendő elbujdokolni az iroda legtávolabb eső zugába és ott kibontakozni. Bár túl vagyok már a péemesen és minden más agyrémen, és úgy érzem, a hétvégi pihenés is megtette áldásos hatását, de bevallom, ezek a zajok mégis teljesen kikészítenek.... Otthon valaki a háború előtti porszívóját bőgette reggeltől estig, itt bent egész nap törnek-zúznak és különféle rendkívül kellemetlen és hangos gépeket brünnyögtetnek szünet nélkül, a bennem lakó iciripiciri emberke pedig - akinek a létezéséről sem tudtam ezidáig, de kiderült, hogy szereti a háborítatlan csendet -, magzatpózban fekszik, sírdogál és kegyelemért könyörög......

Ismerjük a mondást...

Ki korán kel, egész nap álmos. És én ma nagyon korán keltem.... Köszönhetően annak, hogy a Falkavezér ma vitorlát bont és kora reggel muszáj volt elindulniuk a magyar tenger felé. Ettől függetlenül persze én még alhattam volna az igazak álmát, de - érthetetlen, ám tőlem nem szokatlan módon - én ébredtem fel 20 percenként fél éjszaka, noha neki nem volt szabad elaludnia. Így esett meg, hogy mire valóban fel kellett kelnünk, már úgy pattantam ki az ágyból, hogy szinte örültem a lehetőségnek. Ez nálam, aki a reggeli kávé mennyiségét literben, az ébredezés idejét pedig órá(k)ban méri, nagy szó. Azt azért nem állítom, hogy egész nap ilyen virgonc leszek, de még meglephetem magamat.... ;) Ha fél 6-kor képes vagyok magamtól (!), sírás és nyafogás nélkül ébredni, akkor nincs előttem akadály. :) 

Valaki...

... iszonyúan ordít és csapkod a szomszédban. Nem tudom, kivel, azt sem, hogy miért, de annyi biztos, hogy zeng a ház. Ilyenkor egyrészt elborzadok, másrészt pedig hálát és boldogságot érzek, amiért "burokban" nőhettem fel és a mai napig, ha itthon (Falkavezérrel közös lakásunkban)/otthon (Anyuéknál) átlépem a küszöböt és behúzom magam mögött az ajtót, tudom, hogy jó helyen vagyok: békességben, szeretetben, biztonságban, nyugalomban, csodálatos emberek között. Ez azt hiszem, megfizethetetlen. :)

Humor Herold...

.... köztünk jár. Mi több, él. Jelen esetben Kisgyerek képében, aki tegnap egész nap a szokottnál is maródibb és látványosan szenvedősebb volt, mint szokott.... Pedig az alapállapota sem piskóta! Szóval jött, ment, jajgatott, aztán egyszer csak, a nap vége felé bejelentette, hogy ő lázas. No jó... Kicsit sajnáltatta magát, majd bedobta a köztudatba, hogy holnap nem fog bejönni, mert egyre rosszabbul van. (Ezen én miért nem lepődök meg....) Majd, mintegy bónuszként közölte velünk azt is, hogy azért teljesen nincs meglepve az állapotát illetően, mert olyan randa tüszős mandulagyulája van már vagy 2-3 napja, hogy egyetemi tankönyvekben kellene mutogatni, mindenki okulására.... De jó! Mi meg itt ülünk, egy légtérben vele (aki ráadásul még a szellőztetést sem viseli és tűri el soha, semmilyen formában.....), ő meg, bár pontosan tudja, hogy fertőző, meg minden, de azért egy szóval nem mondja, csak szenveleg itt látványosan..... Meg is fenyegettük, hogy ha bármelyikünk elkapta, puszta kézzel kapjuk ki a manduláit és minden egyéb belső szervét, különösen ügyelve arra, hogy létfontosságúakat is érintsünk....

Élet-halál és a kérdés...

...miszerint "Hoooogy lehet valaki ekkora marha?!?" DE kezdjük az elején: Reggel egy jó órára elvesztem a bürokrácia útvesztőiben (értsd: földhivatali ügyintézés, hétfőgyűlölő, kellőképpen nyűgös, közveszélyes munkakerülésre hajlamos ügyintézőkkel az egyik oldalon, hétfőgyűlölő, "úristen, mennyi dolgom lesz ma még, rohannom kellene és basszus még csak hétfő van, de ha így haladok a dolgaimmal, tuti este 10-ig se végzek, szóval a k...anyját haladjon már a sor" típusú ügyfelekkel a másik oldalon....), és már éppen felcsillant a remény arra, hogy jó magaviselettel szabadulok, amikor megcsörrent a mobilom. A vonal másik végén az Ápolt, aki lázasan firtatta, hogy mikor érek már be, mert iszonyúan fontos dolgot kellene intéznünk, élet-halál kérdése és rohanjak, amennyire tudok. Ok. Ápoltról azért azt tudni kell, hogy nála volt már élet-halál kérdése az is, hogy egy aktát ki kellett hozni a szobájából, mert ő nem találta, valamint az is, hogy előkészítsünk valami papírt, amire majd 4-5 hét múlva volt szüksége..... Szóval az ő élet-halál (de tulajdonképen bármilyen) jellegű kérdéseit fenntartásokkal kezelem, és azt hittem, már nem tud meglepni semmivel, ám ezen a kellemes, kissé csípősen hűvös, ám napsütésen őszi hétfő reggelen mégis csak sikerült neki. Beérek, már zúdulok is rá, hogy mi van, ember, beszélj, ki haldoklik, mi ég... Ő rám néz kissé kétségbeesett tekintettel (egy pillanatra megláttam benne a 4 éves kisfiút :D), és közli velem, hogy segítsek neki szkájp elérhetőséget gründolni, mert ő ehhez hülye. (Majdnem kicsúszott a számon, hogy máshoz is kis barátom, de nem ez a legnagyobb baj veled, hanem az, hogy szociopata vagy, de inkább nem mentem bele. :P) Hát kedveseim, most mát Ti is tudjátok, hogy mik napjaink igazán húsba vágó, élet-halál kérdései, megoldásra váró, égető problémái. A napnak pediglen még nincs vége. Kicsit félek, hogy mi jöhet még. Lehet, hogy regisztrálunk a fészbúkra is? :D

Mi mást is kaphatna...

... az ember a neve napjára, mint azt, hogy sajgó nyakcsigolyákkal ébredjen, kellőképpen nyűgösen és álmosan, majd mindezt egy rettenetesen hosszú és rengeteg melóval tűzdelt munkanappal, valamint egy, az irodában - a munkaidő végén kezdődő - társasházi közgyűléssel fejelje meg, ami feltehetően egy neverending story lesz, kifejezetten rosszindulatú és csúnya öregemberek társaságában. Bahhhhhh.... Persze azért jó is akad a napban, nem kell mindig nyafogni: reggel a Falkavezér már akkor felköszöntött, amikor még jóformán ki sem nyitottam a szemem (az meg tényleg eszembe sem jutott, hogy ma hanyadika van...), aztán Anyuék is felhívtak Ausztriából, ahol éppen gyönyörű helyeken járnak és - bár az idő ott sem túl szívderítő - kicsit irigylem is őket, bár nagyon megérdemlik, hogy kikapcsolódjanak: :) Aztán a Nagybátyámék és Keresztanyuék is felköszöntöttek - ma tutira nem utoljára, mert a jeles napokon mindig több körös köszöntést produkálnak :) -, és legnagyobb döbbenetemre a Kisgyerek is. :O Néha - amilyen szétszórt - abban sem vagyok biztos, hogy tudja a nevemet, hát még, hogy mikor van a névnapom... :D Most már azért kívánhatna nekem valaki egy kicsivel több munkakedvet is, nem "csak" boldogságot, mert az a bérleti szerződés, aminek a tervezetét idestova egy órája bűvölöm, nem fogja megírni saját magát....;)

Egy hamisítatlan szombat reggel...

.... nem pont ilyen, mint a mai. :P Hajnalban keltunk, sétáltam egy rövidet Jolánkával és  mielőtt kinyílt volna a szemem, már a Vásárcsarnokban voltam, utána berobogtam a szitispárba is - hosszú hétvége jön és rám tört "az éhhalál a küszöbön ólálkodik-érzés" -, majd sétáltam egy hosszabbat is Jolánkával, és most ott tartok, hogy legszívesebben ledőlnék egy kicsit.... Pedig erre esélyem nincs, mert még ki kell pakolnom annak a cirka 4-5 tonna élelmiszernek a nagyját, amit reggel felhalmoztam, aztán felteszem a jó kis majdnemvasárnapi húslevest és beleásom magamat a jegyzeteimbe.... Teszem mindezt azzal az önhipnózissal, hogy kedvem is van hozzá. Mondjuk egy jó húsleveshez van is. :) 

Minden jó, ha a vége...

... HÓ. Nem tudom, mióta én élek, ilyesmire volt precedens (mármint, hogy március végén térdig érjen a hó), és bár óhajtom a tavaszt, a meleget és a napsütést, de azért elvagyok a jelen időjárással is... Azon kaptam magam az előbb, hogy Frank Sinatra Let it snow című számlát dudolászom... :D Nem vagyok hajlandó egész nap az időjáráson nyavalyogni és szörnyülködni. A tévében és a "fácsén" úgyis mindenki ezt teszi (tisztelet a kivételnek), így aztán úgy döntöttem, én bizony szeretni fogom az utolsó téli napokat is. A lelkemben úgyis mindig nyár van. :P :D Főleg, mióta az Ápolt elhagyta a fedélzetet. ;) Állítólag ma már nem is jön vissza, ha elhúzódik a tárgyalása.. Kissé elszorult a szívem, amikor láttam távolodó alakját, és nehány könnycseppet is elmorzsoltam diszkréten, de csak mikor senki sem látott... ;)