Brazília - első fejezet, melyben az utazók még csak a kalandra készülnek...

.... mérsékelt sikerrel.Ugyanis csak pár héttel korábban realizálódott, hogy nem csak szeretnénk, de valójában is ki tudunk majd utazni, és a szabadságolások előtt olyan rettentő mennyiségű munkát kellett ellapátolni az irodákban, hogy mindenre volt időnk, csak az utazással és magunkkal foglalkozni nem. Velem konkrétan az összes decemberi munkámat előkészíttették (volt olyan, amiért nem is jött végül az ügyfél, mert annyira rohadtul fontos volt, csak januárban....), persze ettől függetlenül január első 2 hetében azt hallgattam, hogy annyi munka volt egész decemberben ahol többségében csak a dátumokat kellett aktualizálni, hogy majd belehaltak....Azt persze egyikük sem sejtette, hogy a kávé-tej-slozipapír fogyásából, valamint az irodai kupleráj mértékéből egy nő tökéletesen ki tudja következtetni, hogy ki mennyi időt és milyen aktivitással mellett töltött bent az irodában. Oktondi kis pockok. :D :P Indulás előtti este (vasárnap...) még fél 10 felé is dolgoztam, amitől a Falkavezér feje (meg persze az enyém is...) egészségtelenül nagyra dagadt, munkatársaim/kollégáim iránti lelkesedése pedig véglegesen a bányász breki feneke alá szorult.... Természetesen az akkor átadott ügyek 90%-a (is) januárban érintetlenül várt az asztalomon...Egy szó, mint száz: az utolsó utáni bőrt is lehúzták rólam, így mikor végre éreztem, ahogy elszakad a gép kereke a földtől, nem kis mosoly szaladt szét az arcomon. Még mielőtt Párizsba értünk volna - figyelembe sem véve a kora reggeli időpontot - koccintottunk egy kis pezsgővel és megfogadtuk, hogy eszünkbe sem fognak jutni az otthoni hülyeségek a következő hetekben. (Ez 2 hét után sikerült is...)

Ciki...

A pillanat, amikor rádöbbensz, hogy a csokis kekszet, melyet teljesen átgondolatlanul, minden óvintézkedés vagy álcázás nélkül egészen egyszerűen az asztalod közepén hagytál az irodában, mindenki által jól látható módon, és amelynek elfogyasztásával egy kivétellel minden kollégádat látványosan meggyanúsítottad és még látványosabban méltatlankodtál, hogy idebent már semmi sem szent, majd teljesen véletlenül rájöttél, hogy bizony te magad fogyasztottad el, na az a pillanat tényleg ciki. :D

Már megint...

.... rengeteg idő eltelt a legutóbbi bejelentkezésem óta.... Pedig annyi, de annyi mondanivalóm volna, mégsem jutok a blog közelébe... (Tudooom, mindenkinek arra van ideje, amire szán....) És megint csak azt tudom ígérni, mostantól megpróbálok gyakrabban bejelentkezni. Hátha ezúttal sikerül is betartanom. :) 
Hihetetlen, hogy mennyi minden történt az utóbbi időben. Első és talán legfontosabb történés, hogy CsB (másnéven CsaládBüszkesége, a HaInnenNézemLegkisebbHaOnnanNézemEgyetlenFiú) elhaladt szeptember elején Rómába pár napra a kedvesével nyaralni, mondván, hogy alig-alig tudnak együtt lenni, és muszáj kicsit elhúzniuk a világ zaja, meg a folyamatos rohanás elől, és.....Bár a kiruccanásuk alig tartott tovább, mint egy szempillantás, mi azért rendesen "kamillázunk" azóta is, ugyanis az én drága testvérem olyan romantikus 5 napot szervezett és rendezett a legnagyobb titoktartás mellett, hogy Rosamunda Pilcher is elszégyellhetné magát. :) Egy szó, mint száz: vissza még szélesebb mosollyal az arcukon tértek haza és a "VeszélyesenSzépSzemű" (ahogy Apám nevezte az első fénykép láttán :D ) az ujján egy "kis extrával" is büszkélkedhet... ;) :) Persze hogy a hír hallatán felbolydult a családi méhkas! :) Mert hát tudtuk mi, hogy komoly a kapcsolat, na de azért mégis... Hisz' pár napja még vár volt a jele az oviban, és hát mi inkább a kicsit trehány, rendetlen, nagyon szétszórt, kissé őrült profos oldalát ismertük és nem a romantikus szervezőzsenit. :) 
Szeptemberben egy fővel gyarapodott is a család, Bogi unkanővéremnek született kisfia. A bébi különben mindegy, csak nem apró, már a 6 és fél kilót ostromolja és természetesen - mint mindenki a családban - gyönyörű. :)
Időközben mi pár hét alatt, észrevétlenül váltunk "hegylakókká". Hiába no, csak igaz a mondás: a jót könnyű megszokni. Nekünk is sikerült. :) Ránk jellemző módon még nem költöztünk át teljesen, sok mindennek nincsen meg a helye és egy szobát kompletten a kuplerájnak tartunk fent (értsd szárító, vasalóállvány, dobozok, szatyrok, kiTudjaMégHovaTesszükVégül-holmik....), de az első perctől, hogy átköltöztünk, imádjuk. :) Kicsit még mindig olyan, mintha külföldön élnénk vagy nyaralnánk valahol. :)A napjaink egyébként elég mozgalmasan telnek. Ha éppen nem dolgozunk, akkor kirándulunk, a barátokkal találkozunk vagy éppen próbáljuk önmagunkat utolérni. Mindeközben próbálok a suli végére is pontot tenni, ez ügyben eredményesnek tűnő tárgyalásokat folytattam a munkahelyemen, de nyugtával dicsérjük a napot. ;)
Folyt.köv.

Jesszumpepi!

Ilyen régen nem írtam? - kiálthatnék fel döbbenetemben, ha nem tudnám pontosan, milyen régóta nem keveredtem a blogom (és mások blogjának) közelébe se... :( Az élet persze zajlik, elég rendesen.(Többek között ez is az oka annak, hogy nem tudtam írni.) Egyelőre csak schlagwortokban az elmúlt hetekről, hónapokról: szakdolgozatírás ezerrel, munka vakulásig és persze még mindig tart az irodában az "amennyiben fizuemelést kérsz, kérdem én, ki vagy te, de ha szabira mennél akár csak 1 napra, megáll nélküled az élet és mindenki nagyon aggódik, mi lesz most"-hangulat, heti egy lánybúcsú és/vagy esküvő, szülinap és mindezek tetejébe, szinte a semmiből az ölünkbe pottyant a lehetőség, hogy költözhetünk. :) Persze ideálisabb lett volna egy csendesebb, nyugalmasabb pillanatban, amikor semmi mással nem kell foglalkoznunk, csak az átcuccolással, de azért így sem panaszkodunk, csak lényegesen lassabban haladunk. Eleinte kicsit aggódtam, nem fog-e hiányozni a "régi" lakás, mégis csak az volt az első saját lakásom és a MI első közös otthonunk is, de egyelőre nagyon élvezem/élvezzük az új helyet és egyikünk sem sírja vissza a régit. Más lenne persze a helyzet, ha el kellett volna adni, de így, hogy bármikor felszaladhatunk oda is, lényegesen könnyebben tudtuk magunk mögött hagyni közös életünk egy jelentős szeletének színterét. Ott minden karnyújtásnyira volt (boltok, piac, metró, villamos, belváros belvárosa stb.), itt most cserébe kétszer akkora helyünk van (érzetre még több is), erkélyünk, csillagos égbolt, tücsökzene, erdő illat.... :) Nagyon más. Jó. :) Reggel sarkig tárhatom az ablakot anélkül, hogy valaki a körfolyosó túloldaláról rögtön bebámulna, csönd és béke van, meg madárcsicsergés. :) Ez kell nekünk. Koktélcseresznyeként az egész tetejére: még a térképről sem kellett lemennünk emiatt, mintegy 9 perc alatt le lehet buszozni a NekemMárCsakMoszkvaTérre. Ha végre lesz internet is a lakásban, maga lesz a földi blogparadicsom. :) ;)

A napom...

... fejfájósan indult és fájdalmasan korán. Mindezt tetéztem egy kisebb reggeli rosszulléttel, majd egy kiadós szív-és hisztirohammal, amikor készülődés közben észrevettem, hogy nincs az ujjamon a Falkavezértől kapott gyűrűm....Azt már csak Isten tudja, hogy miért, de ettől olyan pánikba estem, hogy kis híján sírógörcsben törtem ki. Majd vettem néhány mély levegőt és átgondoltam, merre jártam a lakásban, ha levettem, miért vettem le, és ekkor persze azonnal beugrott, hogy a fürdőszobában kell lennie, ahol szépen, gondosan letettem - mintegy 2 perccel a pánikroham előtt. Hülyülök vagy mi... Remélem, az egész hangulatingadozást, fejfájást és álomkórt a pms csinálja velem... (Mindamellett azt is remélem, hogy nem jön meg holnap kb. 10-ig, mert végre sikerült időpontot szereznem a nőgyoggyerhez és szerfelett jó lenne, ha igénybe is tudnám venni a szolgáltatásait... Tudom, tudom, előbb is intézkedhettem volna, de a szabadságolások miatt nem is volt olyan egyszerű megcsípni a célszemélyt......)
Mindezek után lélekszakadva berobogtam az irodába - örömmel mondanám, hogy üzletasszonyosan, dögösen és rendezetten, a valójában azonban még mindig fejfájósan, farmerban, pólóban és enyhén még mindig szétesve.... -, mert Négyszemű "pontbankilencre" megbeszélést hívott össze, és előrevetítette, hogy komoly retorziókkal számolhat, aki elkésik.... Nos én 8.50-re bent voltam. Kisgyerek 9.02-kor betoppant, morogva konstatálta, hogy Négyszemű nincs is itt, és akkor minek kellett ez a cirkusz, és hogy ő hogy rohant stb. stb. Négyszemű 9.20-ra érkezett meg egy zavart "sorry" kíséretében, majd tarott egy kb. 3 perces megbeszélést a Kisgyerekkel, majd  egy 50 másodperceset velem és mindenki ment a dolgára. Anyád! Üzenet az agynak: csak férfiakban ne bízzon az ember. Valamint: Édesanyám, borogass! :) És még hol a nap vége?!
Mondjuk történt vicces sztori is legalább: Kitört a vakáció és sok szülő nem tudja hova tenni a "büdöskölkét", ezért aztán a csimoták népes tömegei "dolgoznak" apával/anyával. Egy ilyen "dolgozó gyermek" állított be kb. 20 perce az édesapjával, meg 5-6 doksival. Javában tárgyaltunk, amikor a lurkó (5-6 éves lehetett) egyszer csak az apjára nézett és némi felháborodással a hangjában megkérdezte: "Apa, ha én ma egész nap veled dolgozom, akkor ezért én miért nem kapok pénzt?!" :D

Péntek délután van...

... így már félig lehúztam a rolót, a másik felét meg föl se húztam. :D Persze a napokig válaszra sem méltató ügyfél éppen e pillanatban jelentkezett be, hogy akkor jönne ma délután papírozni.... Hát hoooogyne..... Mikor máskor, ha nem a legszebb napsütésben, péntek délután..... És a kedves édesanyjának hogy szolgál az egészsége?!? Mondtam neki, hogy húzzon bele, mert már fél lábbal házon kívül vagyok. Este koncertre megyünk (végre egy kis kikapcsolódás, nagyon rám fér) és előtte még le akarok dőlni kicsit, mert kettőt látok. A hajam is megint úgy áll, mintha egy csapat madár fészkelne benne, de nem tudok mit kezdeni vele.... Ez már az a hossz, amikor rövidnek már nem rövid, de hosszúnak meg még csúfolni se lehet.... De legalább a most oly' divatos ombre színem van... :P Mármint méteres lenövésem, csak van, aki ezért fizet, mint a katonatiszt. Nos én néhány hét kitartó fodrászkerülésével összehoztam...... :D 

Hétfőn is voltunk koncerten (Budapest Bár) a Falkavezérrel. Isteni volt! Olyan jó hangulatban mentünk haza, hogy csak na. :) Aki még nem volt, annak melegen ajánlom, hogy hallgassa meg őket élőben, mert elképesztőek! :) Sajnos ez a lendület a hét közepére elfogyott és tegnap már gatya voltam úgy fizikálisan, mint idegileg. (Igen, PMS is van a dologban, amiatt is majd' felrobbanok, de közben meg el tudnék aludni/ájulni.... Jó kombináció...) Így aztán sikeresen, többször több körben jól összevesztünk a Falkavezérrel is, hol teljesen bagatell, hol csak az egyikünk szempontjából bagatell, a másikunkéból igenis komoly problémákon.... Azt hiszem, nem vitatható, hogy tegnap érkezett el a totális mélypont.  Mára vége remélem, mert itt a hétvége, a napsütés és az együttlét lehetősége, békében, boldogságban. :) UGYE?!? :) Annyira fel tudom húzni magam, amikor munkahelyi és egyéb stresszeket aztán otthon, egymáson vezetünk le. :( Meg hát ott vannak a tipikus női-férfi játszmák, amiket sztem folytatni fogunk, amíg élünk. Én kiakadok, ő nem érti, én nem értem, ő mit nem ért, ő felháborodik, én felháborodom, hogy mire föl háborodik föl - vagy éppen fordítva, ő akad ki és én nem értem stb.... :D Biztosan ismeritek a szitut. Rettenetes. :D Jó lenne már néhány hét nyugalom, amikor nem húznak le rólunk hetvenhét bőrt és kicsit hallgathatnánk a fű növését... DE első körben azért megteszi a mai Punnany koncert is. Aztán meg jöhet a 7vége, grillezés és/vagy bográcsozás a barátokkal, délutáni szundikkal, miegymással..... ;) Végre!

Mélyvíz

Azt már tegnap este tudtam, hogy ma nem lesz egyszerű napunk (nem panaszként, de a tegnapi sem volt piskóta....), de hogy ennyire....?! Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy sok a munka és hajtani kell. Sőt, azt még élvezném is talán . De amikor határtalanul hömpölyög a hülyeség....Na az durva. Még nem volt 9, amikor már borsószemnyi volt a gyomrom, a 2 percenként rám telefonálgató/sms-t küldözgető, idegbaját rám ragasztó kolléga, az állami bürokrata gépezet fogaskerekei közé szorult önmagam és úgy egyáltalában minden miatt... Persze mostanra kiderült imádott környezetem számára is, hogy a dolgok megoldódnak, nem kell hisztériázni, a világ békésen forog a megszokott rendjében, az élet békésen zajlik, a fű nő, a Duna folyik (és még mindig arra, amerre eddig... :P), a fiúk pedig.... Nos ők nem a bányában, hanem továbbra is a lépcsőházunkban dolgoznak. Ma már betonkeverő és egy kb. 150 éve meg nem olajozott csiga is bevetésre került.... Olyan a hangja, mintha 15 centis körmökkel kaparászna valaki egy iskolatáblát és mellette még időnként sikítana is egy amolyan éles-magasat, amitől az üveg is kettépattan. Mit ne mondjak, fini. Azon vagyok, hogy kisétálok és beolajozom nekik én az eszközt, ha már ők túl elfoglaltak ehhez. Csak azt nem hiszem el, hogy közülük ez senkit sem zavar... Érthetetlen. De hogy ne csak nekem legyen jó: A NégyszeműFőnök is belekóstolt ma a tutiba, mert vidékre kellett mennie tárgyalni és egy bennszülöttől kért útbaigazítást, aki annyira jól eligazította, hogy 15 perccel később egy traktornak kellett kihúznia a sárból, amibe egy földúton belesüllyedt tengelyig... Kíváncsian várom, mit tartogat még nekünk a mai nap... :P :D  

A helyzet...

... az, hogy egy 2+2 napos hétvége után az ember lányának még annyi kedve sincsen dolgozni, mint egy átlagos péntek délutánon..... Ha teljesen őszinte akarok lenni, nemhogy dolgozni nincs kedvem, de még a munkára gondolni se.... Itt kezdődnek a bajok. Tekintettel arra, hogy feladat az van dögivel és sajnos nem végzi el helyettem senki. Ráadásul a felújítást végző dolgos-szorgos kis hangyák már itt matatnak az ajtónk előtt az állványon, és a a vérfagyasztó sejtésem van, hogy pár napon belül itt kezdik el lelkesen törni a követ, és akkor tuti megbolondulok.....   Már így is akkora a zaj, hogy a vonalas telefonunk gyakorlatice használhatatlanná vált, mert azt sem halljuk, a hívott fél felvette-e a készüléket egyáltalán.... A mobilokkal némileg könnyebb a helyzet, azokkal elegendő elbujdokolni az iroda legtávolabb eső zugába és ott kibontakozni. Bár túl vagyok már a péemesen és minden más agyrémen, és úgy érzem, a hétvégi pihenés is megtette áldásos hatását, de bevallom, ezek a zajok mégis teljesen kikészítenek.... Otthon valaki a háború előtti porszívóját bőgette reggeltől estig, itt bent egész nap törnek-zúznak és különféle rendkívül kellemetlen és hangos gépeket brünnyögtetnek szünet nélkül, a bennem lakó iciripiciri emberke pedig - akinek a létezéséről sem tudtam ezidáig, de kiderült, hogy szereti a háborítatlan csendet -, magzatpózban fekszik, sírdogál és kegyelemért könyörög......

Kis éji mókázgatás

Tegnap afelett érzett határtalan örömömben, hogy hosszú idő óta végre sikerült időben elindulnom az irodából és csodálatos napsütésben csoroghattam haza a világ egyik legszebb villamosvonalán, nem vettem észre, hogy egy kis fekete felleg azért szívósan követ.... No ennek meg is lett a böjtje. 

 

 Történt ugyanis, hogy az "ájpedem" jelezte, hogy jó lenne, ha frissíteném, és én balga - miután eddig soha semmilyen frissítéssel nem volt gond - különösebb teketória vagy veszélyérzet nélkül rá is koppintottam a frissítésre. Hiba volt. Minden különösebb cécó nélkül a készülék elsötétedett, és annyi. Kis értetlenség, majd nagyobb pánikolás után, munkából hazatérő Falkavezérem kisütötte, hogy megmakkant a készülék, és a frissítés letöltése ill. a további bárminemű működés előtt visszaállítaná magát a gyári beállításokra. No ez az, amit soha nem akarsz hallani, pláne, ha amúgy is kicsit feszkósabb vagy a sok éves átlagnál.... Természetesen ebben az állapotában már bármiféle adatmentésre esély sincs. Amit nem helyeztél el korábban a "felhőben" - de nem ebben a kis gonosz feketében... -, annak annyi. Ekkor jutott eszembe, hogy van kb. 150 kép, amit nem hogy a felhőbe, de máshová sem mentettem el. Itt ütött meg a hisztivel keveredő guta. (Igen, tudom. Gáz... A hiszti is, meg hogy nem készítettem biztonsági mentést....) Ezután már "csak" néhány órányi frissítgetés, renoválás és letöltögetés volt hátra, mire éjjel egykor, megnyugodva, hogy mégis csak több veszett Mohácsnál, végre el tudtam aludni.  Mindezek után mi is fogadhatott volna ma reggel az irodába lépve, mint az, hogy újra törik a betont, ezúttal a fölöttünk lévő emeleten..... Máskor 8-ra jönnek a fiúk, 9-ig reggeliznek, 11-kor már ebédelnek, a kettő között pedig bemelegítés vagy tudom is én, mi céljából támasztják a lapátot, meg a földszintről óbégatnak az ötödiken nyújtó-lazító kollégáiknak, majd 2-ig pihi és 4-kor szigorúan levonulnak. Most bezzeg....Meg nem áll ez a betontörő istennyila.... :( De azért ennek is képes vagyok a jó oldalát látni: Legalább az óbégatásuk és a végtelenül hamis fütyörészésük nem hallatszik. :) 

Földöntúli örömmel...

... megenni a város - talán - legeslegjobb kakaós csigájából kettőt (indokolatlanul picik!!!!) az irodában, még mielőtt fogorvoshoz indulnál, majd rájönni, hogy valaki kidobta a kincstári fogkrémet, és arra már nincs időd, hogy útközben vegyél egyet, valahol fogat moss és oda is érj a fogorvoshoz, megfizethetetlen élmény. :P

Megint hétfő...

Pedig olyan jó volt a hétvége! (Leszámítva, hogy a "péemes" miatt időnként szétvet az ideg&hogy szombaton kicsin múlott, hogy el nem hagytam a mobilom, de erről majd később...) Egyetlen porcikám sem kívánta a munkába jövetelt.... Ráadásul itt diliház van reggel óta - szokás szerint. És hideg - szokás szerint. Sokat számít, hogy hétvégén nincs fűtés, ilyenkor - hiába van kint kellemes, tavaszias idő - még a bútorok is nyomják ki magukból a hideget. Utálatos. (Délelőtt azon kaptam magamat, hogy nosztalgiázom, milyen volt, amikor a nyári kánikulában panaszkodtak a többiek, hogy kibírhatatlan a meleg és hogy mindjárt rosszul lesznek.... :P) De igyekszem nem csak a rosszat meglátni a mai napban, így szorgosan gyűjtögetem a "Miért is örülök a mai napnak annak ellenére, hogy hétfő?"-listámra az okokat, amik mosolyra fakasztanak/apró rőzselángokat lobbantanak fel a lelkemben.. ;) 1. Ez a 4. hétfő az Ápolt nélkül. Ez már önmagában is elég a boldogsághoz. 2. Ma van CsB névnapja. :) 3. Még egy nappal közelebb vagyunk a tavaszhoz. 4. Mindjárt vége a napnak és bekuckózhatok otthon a Falkavezérrel és Jolival. 5. Anyukám panaszkodott, hogy soha nem nyer a kaparós sorsjegyekkel. Vettem neki 5 darabot, hátha.... 5-ből 4-gyel nyert. :) Igaz, hogy bankot azért nem robbantott, de azért mégis csak nyert. :) (Megjegyzem a múlt héten a Falkavezért is megleptem 5 sorsjeggyel és neki is 5-ből 4 nyert.) 6. Kb. 2 perc múlva lecsattoghatok az utcára ebédidőnek álcázott bámészkodásra és szusszanásra, és még az is megeshet, hogy veszek egy-két cserép virágot az irodába. Elvégre közeleg a tavasz....! :) 

Ihaj-csuhaj és trallala

Úgy tűnik, hogy egy darabig még nem költözünk az irodából, de az életem mégis ígéretesen változni látszik, még pedig azért, mert az Ápolt, aki eddig jelentős feszültségeket gerjesztett az irodában és a beteg lelkével és elméjével megmérgezte a mindennapjaimat, a hónap végén (azaz 4 nap múlva!!!!!!), egyedül próbál szerencsét. (Mondja ezt ő, mert tulajdonképpen egy másik kolléga nyakára megy élősködni, ahogy azt velünk tette... Aki most még mit sem sejt, de lennék pók a szobája sarkában, amikor majd rájön, hogy egy gyakorló szociopatával van dolga... Kicsit sajnálom is szegényt, de az élet kemény. Én már csak tudom, 2 évig szívta a véremet ez szemétláda.) Így aztán - egyelőre még diszkréten - megy az ünneplés az irodában, de nem tartom kizártnak, hogy péntekre behozok egy jó üveg pezsgőt, amit a szobájában, a holmijai hűlt helyén fogunk elfogyasztani. :))))))

Ez volt az a verzió, amiben titkon reménykedem, amit mantrázgattam az utóbbi 2 évben, de nem mertem hinni benne, hogy bekövetkezhet. :) Amikor a legrosszabb napokat/heteket éltem az irodában, hajszálnyira attól, hogy felmondjak (miatta...), akkor is azt mondogattam, hogy nem fogom hagyni, hogy egy ilyen mocsok kicsináljon, előbb kerül ő ajtón kívül.....! És lám... :)

Advent

Minden évben elhatározom, hogy jövőre jobban előkészülök, az első adventi vasárnapra ragyogni fog a lakás, teljesen fel lesz díszítve minden és más dolgunk sem lesz, mint karácsonyi vásárokra járni, 2-3 naponta egy-egy sütit összedobni, ajándékokat csomagolni, kicsit lelassulni, készülődni.... Aha. Pont így sikerül idén is. De legalább a szándék megvan. :P Had ne mondjam, hogy állok jelenleg. Az ajándékokkal úgy-ahogy jól, na de a többivel?! Se kitakarítva, se rendesen ráhangolódva....Sütiből is egyet készítettem eddig - még. Helyesebben szólva kettőt, mert tegnap MAD-éknál tegnap beindítottuk a mézeskalácsgyárat. JJL kicsit ideges lett, mert "csak" 8 tepsivel zártunk, de a bennem mélyen megbúvó tésztanyújtó és dekorálóművésznek bevallom, untig elég volt. :P Lett egy csomó rénszarvasunk (és egy rémszarvasunk, ahol megolvadt a cukorgyöngy és "szegény állat" szeme bánta, de csúnyán....), angyalkánk, csengettyűnk, hópelyhünk, mézeskalács figuránk.... (Persze mikor szaladtam bele egy csomó, "hogyan dekoráljuk a mézeskalácsainkat" témájú oldalba? Most, mikor már túl vagyunk rajta.... Na sebaj, majd jövőre!) 

Igazság szerint nem is a rohanás zavar, hanem az, hogy a nagy rohanás ellenére semmivel nem végzek rendesen.... A munkára soha nem lehet pontot tenni, egymás után zuhannak be a hülyébbnél hülyébb feladatok/ügyfelek. Az ajándékok jelentős részét már megrendeltem, de a többsége még nem érkezett meg, így itt sem lehet pipát tenni a lista mellé.... A lakás szalad, a szakdolgozat még mindig nem írja saját magát, mint ahogy a szakirodalom sem jegyzeteli önmagát.... Szóval csak hullámokban csap meg a vágyva-vágyott karácsonyi hangulat.... :( Nem tudom, miért van minden évben a legnagyobb dili éppen decemberben?! Miközben ilyenkor már másra sem vágynék, mint nyugalomra, békére és a karácsonyi fűszerek illatára... Ha minden igaz, a héten dolgozunk utoljára, utána lesz azért néhány napom utolérni magamat. Január második hetéig nem hallanak rólam itt bent, az tuti. A remény pedig továbbra is él, miszerint: ha idén nem is sikerült tökéletesen minden, majd jövőre! ;)