Kérés, kérdés, kívánság

Akinek van javaslata 40-50 fős, zártkörű (!) esküvői helyszínre (leginkább étterem), ami lehetőség szerint Budapesten (vagy vonzáskörzetében, jó közlekedéssel) van, szép és meghitt, valamint jót lehet enni és bulizni (e ponton már nem kell, hogy olyan nagyon meghitt legyen ;) ), az kérem, ne fojtsa magába. Fontos lenne. Előre is köszönöm. :) Jelige: Egyszer nősül CsB, de akkor aztán nagyon :)

Brazília - második fejezet, melyben az utazók még mindig nem indultak el...

... mert felszállás előtt még összeházasodtak gyorsan.... :) Az már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt - idén 10 éve!!! -, hogy a mi kapcsolatunk koránt sem átlagos, konvenciókhoz igazodó, de hogy egy hónappal korábban még mi magunk se tudjuk a polgári esküvőnk dátumát, azt mi sem gondoltuk volna. Természetesen a szándék nem hiányzott, de úgy terveztük, hogy a polgárit és az egyházit is kint fogjuk megtartani... Időközben azonban kiderült, hogy a polgári kinti megszervezése annyi felesleges adminisztrációval és kiadással járt volna, nem beszélve az idegeskedésről - minek okát mindjárt bővebben is kifejtem -, hogy végül erről lebeszéltük magunkat. Kint ugyanis min. 6 héttel korábban be kell nyújtani minden szükséges papírt hiteles fordításokkal, külügyes és egyéb igazolásokkal és pecsétekkel a kiszemelt hivatalba és ismerek olyan meleg párt, akiknek első körben azért nem sikerült kint összeházasodniuk, mert pár nappal kicsúsztak a 6 hétből...No ennek a szélén táncoltunk mi is.. Ekkor - mert ugye már nagyon megérett bennem az elhatározás, hogy én bizony férjes asszony leszek - "lőtt az agyam", hogy mi volna, ha a polgárit itthon tartanánk, az egyházit kint. Persze az itthoni megszervezése sem volt piskóta, tekintettel arra, hogy addigra, mire ezt elhatároztuk, már az itthoni határidőkből is kicsúsztunk.. Szerencsére ez végül nem jelentett akadályt, egy rendkívül kedves-helyes anyakönyvvezetőnek köszönhetően 2 nappal indulás előtt bizony ott álltunk egymással szemben, bepárásodott tekintettel a tomboló tömegek (értsd: a szüleim - jaj bocsánat, a tanúink :P) előtt. 

  

Hazudnék, ha azt mondanám, nem örültem volna, ha minden szerettünk jelen tudott volna lenni - volt is ezért meg az utazás miatti izgalom+ a munka miatti stressz miatt egy kis sírdogálás - de végső soron a házasság kettőnkről szól, és mi mindketten jelen voltunk, szívvel-lélekkel. :) 

Kisebb csodaként éltem meg, hogy ép ésszel elérkeztem eddig a pontig, ugyanis 2 órával indulás előtt még dolgoztam, a ruhámat és minden egyebet mérgezett egér üzemmódban kellett beszereznem és miután megbeszéltük, hogy a házasságkötésünket majd csak a visszatérésünk után osztjuk meg a többiekkel, még beszélni sem beszélhettem senkivel..... Mindezek hatására kb. egyszerre produkáltam az összes létező emberi érzést a felhőtlen boldogságtól a jeges rémületig.... :D De amikor már ott álltunk és sem ő, sem én nem késtünk el , már a korábbi döccenők mit sem számítottak. Hiába volt ilyen szűk körű - vagy éppen ezért?! - olyan meghitt és kedves volt az egész szertartás, az eskü és minden "hivatalos eljárási cselekmény", hogy életem egyik legkedvesebb élménye marad, míg élek. :) Természetesen volt pezsgőzés (ApciTapci szerint soha ki nem ürülő pezsgősüvegből... :D), vacsora és torta, ahogy kell. :) Másnap persze muszáj volt leszállni a rózsaszín felhőről, mert DrágaSzüleim magukkal vitték Jolikát panzióztatásra, mi pedig őrült rohanásban beszereztünk mindent amit az elmúlt hetekben kellett volna, ha lett volan rá időnk, amire szükségünk volt az utazáshoz VAGY úgy véltük, hogy szükségünk lesz rá (pl. moszkitó spray). Végül mindent begyömöszöltünk a bőröndökbe + a hátizsákokba, majd 2-3 óra alvás után, december 1-jén, vadak hajnalán, szakadó esőben és 5 fokban, egy farmernadrágot, tornacipőt+pulóvert viselve elhagytuk az országot és irányt vettünk délnek. Mit ne mondjak, nem nagyon kellett törölgetnünk a könnyeinket, nem úgy, mint 2 nappal korábban.... ;) :)

Már megint...

.... rengeteg idő eltelt a legutóbbi bejelentkezésem óta.... Pedig annyi, de annyi mondanivalóm volna, mégsem jutok a blog közelébe... (Tudooom, mindenkinek arra van ideje, amire szán....) És megint csak azt tudom ígérni, mostantól megpróbálok gyakrabban bejelentkezni. Hátha ezúttal sikerül is betartanom. :) 
Hihetetlen, hogy mennyi minden történt az utóbbi időben. Első és talán legfontosabb történés, hogy CsB (másnéven CsaládBüszkesége, a HaInnenNézemLegkisebbHaOnnanNézemEgyetlenFiú) elhaladt szeptember elején Rómába pár napra a kedvesével nyaralni, mondván, hogy alig-alig tudnak együtt lenni, és muszáj kicsit elhúzniuk a világ zaja, meg a folyamatos rohanás elől, és.....Bár a kiruccanásuk alig tartott tovább, mint egy szempillantás, mi azért rendesen "kamillázunk" azóta is, ugyanis az én drága testvérem olyan romantikus 5 napot szervezett és rendezett a legnagyobb titoktartás mellett, hogy Rosamunda Pilcher is elszégyellhetné magát. :) Egy szó, mint száz: vissza még szélesebb mosollyal az arcukon tértek haza és a "VeszélyesenSzépSzemű" (ahogy Apám nevezte az első fénykép láttán :D ) az ujján egy "kis extrával" is büszkélkedhet... ;) :) Persze hogy a hír hallatán felbolydult a családi méhkas! :) Mert hát tudtuk mi, hogy komoly a kapcsolat, na de azért mégis... Hisz' pár napja még vár volt a jele az oviban, és hát mi inkább a kicsit trehány, rendetlen, nagyon szétszórt, kissé őrült profos oldalát ismertük és nem a romantikus szervezőzsenit. :) 
Szeptemberben egy fővel gyarapodott is a család, Bogi unkanővéremnek született kisfia. A bébi különben mindegy, csak nem apró, már a 6 és fél kilót ostromolja és természetesen - mint mindenki a családban - gyönyörű. :)
Időközben mi pár hét alatt, észrevétlenül váltunk "hegylakókká". Hiába no, csak igaz a mondás: a jót könnyű megszokni. Nekünk is sikerült. :) Ránk jellemző módon még nem költöztünk át teljesen, sok mindennek nincsen meg a helye és egy szobát kompletten a kuplerájnak tartunk fent (értsd szárító, vasalóállvány, dobozok, szatyrok, kiTudjaMégHovaTesszükVégül-holmik....), de az első perctől, hogy átköltöztünk, imádjuk. :) Kicsit még mindig olyan, mintha külföldön élnénk vagy nyaralnánk valahol. :)A napjaink egyébként elég mozgalmasan telnek. Ha éppen nem dolgozunk, akkor kirándulunk, a barátokkal találkozunk vagy éppen próbáljuk önmagunkat utolérni. Mindeközben próbálok a suli végére is pontot tenni, ez ügyben eredményesnek tűnő tárgyalásokat folytattam a munkahelyemen, de nyugtával dicsérjük a napot. ;)
Folyt.köv.

Jesszumpepi!

Ilyen régen nem írtam? - kiálthatnék fel döbbenetemben, ha nem tudnám pontosan, milyen régóta nem keveredtem a blogom (és mások blogjának) közelébe se... :( Az élet persze zajlik, elég rendesen.(Többek között ez is az oka annak, hogy nem tudtam írni.) Egyelőre csak schlagwortokban az elmúlt hetekről, hónapokról: szakdolgozatírás ezerrel, munka vakulásig és persze még mindig tart az irodában az "amennyiben fizuemelést kérsz, kérdem én, ki vagy te, de ha szabira mennél akár csak 1 napra, megáll nélküled az élet és mindenki nagyon aggódik, mi lesz most"-hangulat, heti egy lánybúcsú és/vagy esküvő, szülinap és mindezek tetejébe, szinte a semmiből az ölünkbe pottyant a lehetőség, hogy költözhetünk. :) Persze ideálisabb lett volna egy csendesebb, nyugalmasabb pillanatban, amikor semmi mással nem kell foglalkoznunk, csak az átcuccolással, de azért így sem panaszkodunk, csak lényegesen lassabban haladunk. Eleinte kicsit aggódtam, nem fog-e hiányozni a "régi" lakás, mégis csak az volt az első saját lakásom és a MI első közös otthonunk is, de egyelőre nagyon élvezem/élvezzük az új helyet és egyikünk sem sírja vissza a régit. Más lenne persze a helyzet, ha el kellett volna adni, de így, hogy bármikor felszaladhatunk oda is, lényegesen könnyebben tudtuk magunk mögött hagyni közös életünk egy jelentős szeletének színterét. Ott minden karnyújtásnyira volt (boltok, piac, metró, villamos, belváros belvárosa stb.), itt most cserébe kétszer akkora helyünk van (érzetre még több is), erkélyünk, csillagos égbolt, tücsökzene, erdő illat.... :) Nagyon más. Jó. :) Reggel sarkig tárhatom az ablakot anélkül, hogy valaki a körfolyosó túloldaláról rögtön bebámulna, csönd és béke van, meg madárcsicsergés. :) Ez kell nekünk. Koktélcseresznyeként az egész tetejére: még a térképről sem kellett lemennünk emiatt, mintegy 9 perc alatt le lehet buszozni a NekemMárCsakMoszkvaTérre. Ha végre lesz internet is a lakásban, maga lesz a földi blogparadicsom. :) ;)

Buborék...

... -ra is változtathatnánk a nevünket, mert úgy pezsgünk, mint a hétszentség. :P A Falkavezér annyit melózik, hogy sztem már a hátsóján veszi a levegőt... Én - hosszú idő óta először ezen a héten - nem panaszkodhatom, ami az irodai munkavégzés tempóját és/vagy mennyiségét illeti, így aztán időben(!) el tudok indulni haza a nap végén, és aztán otthon próbálom utolérni magamat, több-kevesebb sikerrel. Futkosok, rendezkedek, főzök, takarítok.... Néha semmi látszata azon kívül, hogy estére rettenetesen fáradt leszek :D, de legalább próbálkozom.... És kis tündérek csapatáról ábrándozom, akik mire hazatérünk, már régen kitakarítottak, elmosogattak és elpakoltak, kivasaltak és az ebzetet is megsétáltatták napközben kétszer..... Azért még élünk, létezünk és a kedvünk is jó legtöbbször, de azért már nem ártana egy kicsit lelassítani és csak azzal foglalkozni néhány hetet napot, ami igazán fontos és amiben örömünket leljük.... Erre talán most, a hosszú hétvégén lesz is némi sanszunk, ugyanis kaptunk egy váratlan és igen kedves invitálást egy barátunktól, hogy tartsunk vele néhány napra Svájcba. :) Jóformán csak megyünk és jövünk, de azért ez is mindenképpen több, mint a semmi, ráadásul Svájcba már régóta készülünk és ez is egy kiváló lehetőség arra, hogy néhány napra kiszakadjunk a mókuskerékből és magunk mögött hagyjuk a hétköznapokat. Ennek érdekében akár kétszer ennyit is gyűrődnék egy autó hátsó ülésén vagy csomagtartójában is, ha kell.....! :D Azt ugyan még nem tudom, hogyan és mikor fogunk tudni bepakolni a holnapi induláshoz, mint ahogyan azt sem, hogyan fogom tudni magamat megfékezni, hogy ne akarjam becsomagolni a komplett ruhásszekrényemet - mely ugyan nem tartalmaz soha egyetlen göncöt sem, amit felvehetnék, de ez eddig még nem tántorított el attól, hogy ne akarjam az egészet besuvasztani egyetlen bőröndbe..... :P Mindegy is, régóta tudjuk, hogy úgy szép az élet, ha zajlik. ;)

Csajos napok

Csütörtöktől vasárnap délutánig csajos napokat kiáltottam ki - különös tekintettel arra a tényre, hogy a Falkavezér csütörtök reggel elhagyta a családi fedélzetet egy vitorlás fedélzetéért, ill. egy bajnokságért. Bemelegítésképpen csütörtökön JamjarLady-vel kilibbentünk a Gourmet Fesztivál szakmai napjára (nyertem jegyeket a Fűszerestől). Sajnos sokkal hűvösebb volt, mint amit még kellemesnek mondtunk volna, de ez azért nem akadályozott meg bennünket abban, hogy magunkhoz vegyünk némi aperol spritz-et és gyöngyöző bort, és együnk néhány igen apró, de annál finomabb különlegességet. :) (Csak zárójelben jegyzem meg, ahhoz képest, hogy az adagok mérete erőteljesen az "ízelítő-kategóriába" esett, meglehetősen borsos áron adtak mindent, és ha az egyik standnál nem futunk bele egy kedves ismerősbe, kinek jóvoltából nem kellett fizetünk a fogyasztásunk után, akkor vagy éhen halunk, vagy a gatyánkat is kipengetjük, mire jóllakunk. De ajándék lónak - helyesebben szólva belépőnek - ne nézd a fogát, ráadásul végső soron klassz volt, jókat nevettünk és beszélgettünk, megérte elmenni.) Mikor már a hajunk is lilulni kezdett a hidegtől, döntési kényszerbe kerültünk, hogy igyunk meg egy pálinkát vagy ugorjunk fel az - egyébként 2 utcányira lakó - JjL-hez, inkább ez utóbbi választottuk. Így tudtunk némi "madárláttát" is vinni KisNagyGyereknek és még egy kis rosé elpusztítása mellett dumálgatni. Jó volt nagyon. :) 

A péntek az előző napi kilengés hatására  - no és persze amiatt, mert nagyon vacakul alszom, ha a Falkavezér nincs otthon - elég álmosan telt, és sajnos baromi hosszúra sikeredett, így az estére betervezett arcpakolás, manikűrözés és egyebek helyett csak egy nagy kört tettem Jolánkával és részemről befejezettnek kiáltottam ki a napot. 

Szombaton aztán jobban kibontakoztam. :) Először is elugrottam egy manikűr-lakkozás-léleksimogatásra. Jajjjj de kellett ez már! Nem szívesen és nem sokszor adok ki pénzt ilyesféle dolgokra, de az utóbbi - finoman szólva stresszes - hetek elég randa nyomokat hagytam a körmeimen, kezeimen, így jobb volt egy profira bíznom magamat. Mit mondhatnék?! Rút kiskacsaként érkeztem, hattyúként távoztam. :P :) Ráadásul a kettő között iszonyú jót beszélgettünk, úgyhogy úgy feldobódtam, hogy kis híján indiánszökdelésben indultam a vásárcsarnokba bevásárolni. Fura, hogy ilyen apróságok is mennyit tudnak dobni az ember hangulatán. :O Egy gyors bevásárlás, majd némi ágynemű és nyári paplan hajkurászás után - hogy ne érje szó a ház elejét - elkezdtem otthon a régen halogatott nagytakarítást. Eleinte tele voltam tettvággyal, de ahogy telt-múlt az idő, úgy lettem én is egyre kedveszegettebb és kilátástalanabb. Minden rámolásban ugyanis eljön egy kis lakásban az a pillanat, amikor rájössz, hogy már nincs hova tovább tolni a cuccokat, melyeknek jelentős része vagy szezonális, vagy szökőévenként egyszer kell, de akkor nagyon, így aztán nem szabad kidobni őket. Csak hát hova tegyük, amíg az a bizonyos szökőév elérkezik, és addig is hogyan akadályozzuk meg, hogy a.) kuplerájt képezzen b.) vonzza magához a hatalmas pormacskákat.... Már éppen kezdtem volna magamat átkozni, amikor kitaláltam, hogy én ebbe belefogok, amikor hívott a Falkavezér, hogy kezdjek készülődni, mert beszélt Férjjel, aki kb. 30-40 perc múlva értem jön (ezúttal Feleség nélkül, mert neki vizsgaidőszak van és tanul) és kivisz Érdre grillezni a barátainkhoz/kal. No nekem sem kellett több. Úgy magam mögött hagytam csapot-papot, mint a szél. ;) Ilyen szűk körben még azt hiszem, soha nem voltunk kint a "szezonnyitó grillezésen", de attól függetlenül, hogy ez most merőben más hangulatú buli volt, mint a korábbiak (többek között a házigazdáink miatt is, akiknek 8 hónapos a babájuk), nagyon jó kis buli volt! Babázgattunk, ettünk-ittunk, nevettünk.... Mint a régi szép időkben. :)  Csak most lényegesen kevesebb alkohol fogyott és még éjfél előtt haza is mentünk. :P 

Vasárnap - érthetetlen okokból - 6:45-kor kipattant a szemem. Jellemző... Amikor pihenhetnék... Munkanapokon valahogy ilyesmi még soha nem fordult elő velem.... Ezt jelzésértékűnek vettem és egy kisebb reggeli rituálé lefolytatása után folytattam a pakolászást. Egész jól elhaladtam vele, már nem akar minket megenni a kosz, de azért még mindig nem az igazi..... Valószínűleg nem is lesz az, majd csak ha nagyobb lakásba, vagy házba költözünk.... Mindegy, egyértelműen haladtam előre és ez a lényeg. :)

A Falkavezér megérkezése után kimentünk a szigetre, ahol a "családegyesítéstől" teljesen megrészegült ebet megfuttattuk, aztán hazamentünk és leeresztettünk - volna, ha nem jutott volna eszembe séta közben, hogy de ennék egy kis palacsintát :D, valamint a Falkavezérnek nem kellett volna elszaladnia este az egyik folyamatban lévő projektet ellenőrizni... De Pelikán elvtárs óta tudjuk, hogy az élet nem habos torta.

Péntek délután van...

... így már félig lehúztam a rolót, a másik felét meg föl se húztam. :D Persze a napokig válaszra sem méltató ügyfél éppen e pillanatban jelentkezett be, hogy akkor jönne ma délután papírozni.... Hát hoooogyne..... Mikor máskor, ha nem a legszebb napsütésben, péntek délután..... És a kedves édesanyjának hogy szolgál az egészsége?!? Mondtam neki, hogy húzzon bele, mert már fél lábbal házon kívül vagyok. Este koncertre megyünk (végre egy kis kikapcsolódás, nagyon rám fér) és előtte még le akarok dőlni kicsit, mert kettőt látok. A hajam is megint úgy áll, mintha egy csapat madár fészkelne benne, de nem tudok mit kezdeni vele.... Ez már az a hossz, amikor rövidnek már nem rövid, de hosszúnak meg még csúfolni se lehet.... De legalább a most oly' divatos ombre színem van... :P Mármint méteres lenövésem, csak van, aki ezért fizet, mint a katonatiszt. Nos én néhány hét kitartó fodrászkerülésével összehoztam...... :D 

Hétfőn is voltunk koncerten (Budapest Bár) a Falkavezérrel. Isteni volt! Olyan jó hangulatban mentünk haza, hogy csak na. :) Aki még nem volt, annak melegen ajánlom, hogy hallgassa meg őket élőben, mert elképesztőek! :) Sajnos ez a lendület a hét közepére elfogyott és tegnap már gatya voltam úgy fizikálisan, mint idegileg. (Igen, PMS is van a dologban, amiatt is majd' felrobbanok, de közben meg el tudnék aludni/ájulni.... Jó kombináció...) Így aztán sikeresen, többször több körben jól összevesztünk a Falkavezérrel is, hol teljesen bagatell, hol csak az egyikünk szempontjából bagatell, a másikunkéból igenis komoly problémákon.... Azt hiszem, nem vitatható, hogy tegnap érkezett el a totális mélypont.  Mára vége remélem, mert itt a hétvége, a napsütés és az együttlét lehetősége, békében, boldogságban. :) UGYE?!? :) Annyira fel tudom húzni magam, amikor munkahelyi és egyéb stresszeket aztán otthon, egymáson vezetünk le. :( Meg hát ott vannak a tipikus női-férfi játszmák, amiket sztem folytatni fogunk, amíg élünk. Én kiakadok, ő nem érti, én nem értem, ő mit nem ért, ő felháborodik, én felháborodom, hogy mire föl háborodik föl - vagy éppen fordítva, ő akad ki és én nem értem stb.... :D Biztosan ismeritek a szitut. Rettenetes. :D Jó lenne már néhány hét nyugalom, amikor nem húznak le rólunk hetvenhét bőrt és kicsit hallgathatnánk a fű növését... DE első körben azért megteszi a mai Punnany koncert is. Aztán meg jöhet a 7vége, grillezés és/vagy bográcsozás a barátokkal, délutáni szundikkal, miegymással..... ;) Végre!

Ez megint egy olyan nap...

... amikor dolgozni kéne, de minden máshoz inkább lenne kedvem. El-és átüteltni otthon a fűszernövényeket/virágokat, kicsit pakolászni, sétálni egy nagyot Jolival, mielőtt teljesen elromlik az idő, megnézni valami jó filmet.... Még vasalni is szívesebben vasalnék. :O A Falkavezér szerdáig Horvátországban élvezkedik, így aztán - kénytelen-kelletlen - bőven lenne időm otthon a "reformokhoz" (vagy csak egy szimpla takarításhoz), de tegnap pl. az agyhalottak tartottak nálunk soha véget nem érő közgyűlést (megint...), minek következtében mire hazaértem, én magam sem voltam túl sok mindenre használható...Ezen persze már meg sem lepődöm. Persze amikor meg itthon van, és azon ritka pillanatok egyikét éljük, hogy egyikünk sem dolgozik, akkor próbáljuk kihasználni az időt, így aztán a lakás szalad.... Persze, tudom, maradhatnánk otthon is szutykolni, de amikor így is olyan keveset vagyunk együtt, akkor nem az életem álma, hogy még a hétvégét is nagytakarítással töltsük. Öreg hiba.... Ezért nem élünk olyan kis ékszerdobozban, mint CsB-ék. Na náluk aztán tényleg olyan tisztaság és rend van, hogy rendesen zavarba jöttem tőle.... Simán bemutatható lenne a kéglijük valami menő magazinban is.... Persze ez azért nem CsB érdeme, de már az is nagy szó, ha valahol tartósan jelen van, hogy nem lesz a puszta jelenlététől kupleráj....;) :P Sőt, egészen új oldaláról mutatkozik be az utóbbi hónapokban. Ahogy Anyu mondaná, egészen "emberszabású" . ;) Hiába no, felnőnek a gyerekek. :) Lassan már nekem is illene....

Ismerjük a mondást...

Ki korán kel, egész nap álmos. És én ma nagyon korán keltem.... Köszönhetően annak, hogy a Falkavezér ma vitorlát bont és kora reggel muszáj volt elindulniuk a magyar tenger felé. Ettől függetlenül persze én még alhattam volna az igazak álmát, de - érthetetlen, ám tőlem nem szokatlan módon - én ébredtem fel 20 percenként fél éjszaka, noha neki nem volt szabad elaludnia. Így esett meg, hogy mire valóban fel kellett kelnünk, már úgy pattantam ki az ágyból, hogy szinte örültem a lehetőségnek. Ez nálam, aki a reggeli kávé mennyiségét literben, az ébredezés idejét pedig órá(k)ban méri, nagy szó. Azt azért nem állítom, hogy egész nap ilyen virgonc leszek, de még meglephetem magamat.... ;) Ha fél 6-kor képes vagyok magamtól (!), sírás és nyafogás nélkül ébredni, akkor nincs előttem akadály. :) 

Tegnap...

... egy ingatlanos újságban kiszúrtam álmaim lakását. A lehető legjobb környéken van, mégis jó közlekedés mellett és a belvároshoz (is) közel. Nagy terasszal, éppen elegendő szobával... Szinte hallottam, hogy szólongat a kégli, hogy "vegyél meg, vegyél meg, vegyél meeeeeg". :) Mondom a Falkavezérnek, hogy mit találtam, mire ő közölte velem, hogy kicsit korábban ő is kiszúrta ugyanezt a hirdetést és mutatni is akarta nekem, hogy hű, de jó is lenne.... No erre mit mondjak, nagy az összhang. :) Egy bökkenő van már csak: a éppen 10 mihálykával kerül többe, mint amennyink jelenleg lenne.... Így aztán marad a lottózás és a napi mantra, hogy úgyis ott fogunk lakni, azon a környéken és passz! :) (Persze ha valakit éppen megfojtani készül a rengeteg pénze és patronálni szeretne egy imádnivaló fiatal párt egy még imádnivalóbb szuperebbel, nem utasítjuk vissza a felajánlásokat. ;))

Napom

Egy nagyon kellemesen, békésen csordogáló hétvége után a határozottan rosszul esik a hétfő. Főleg, hogy pörögni-forogni kellene, mint egy kisebb tornádó, aminek már a gondolatától is szédülök. :P Este Márton napozunk családi körben, addigra jó lenne felpörögni, de egyelőre úgy érzem, ez csak egy kisebb koffein mérgezéssel volna lehetséges, azt kihagynám, úgyhogy az is előfordulhat, hogy új oldalamról ismer meg a család, jelesül az egyik karosszékben békésen szunyókáló nagynéni szerepében. :D

Valaki...

... iszonyúan ordít és csapkod a szomszédban. Nem tudom, kivel, azt sem, hogy miért, de annyi biztos, hogy zeng a ház. Ilyenkor egyrészt elborzadok, másrészt pedig hálát és boldogságot érzek, amiért "burokban" nőhettem fel és a mai napig, ha itthon (Falkavezérrel közös lakásunkban)/otthon (Anyuéknál) átlépem a küszöböt és behúzom magam mögött az ajtót, tudom, hogy jó helyen vagyok: békességben, szeretetben, biztonságban, nyugalomban, csodálatos emberek között. Ez azt hiszem, megfizethetetlen. :)

Mi mást is kaphatna...

... az ember a neve napjára, mint azt, hogy sajgó nyakcsigolyákkal ébredjen, kellőképpen nyűgösen és álmosan, majd mindezt egy rettenetesen hosszú és rengeteg melóval tűzdelt munkanappal, valamint egy, az irodában - a munkaidő végén kezdődő - társasházi közgyűléssel fejelje meg, ami feltehetően egy neverending story lesz, kifejezetten rosszindulatú és csúnya öregemberek társaságában. Bahhhhhh.... Persze azért jó is akad a napban, nem kell mindig nyafogni: reggel a Falkavezér már akkor felköszöntött, amikor még jóformán ki sem nyitottam a szemem (az meg tényleg eszembe sem jutott, hogy ma hanyadika van...), aztán Anyuék is felhívtak Ausztriából, ahol éppen gyönyörű helyeken járnak és - bár az idő ott sem túl szívderítő - kicsit irigylem is őket, bár nagyon megérdemlik, hogy kikapcsolódjanak: :) Aztán a Nagybátyámék és Keresztanyuék is felköszöntöttek - ma tutira nem utoljára, mert a jeles napokon mindig több körös köszöntést produkálnak :) -, és legnagyobb döbbenetemre a Kisgyerek is. :O Néha - amilyen szétszórt - abban sem vagyok biztos, hogy tudja a nevemet, hát még, hogy mikor van a névnapom... :D Most már azért kívánhatna nekem valaki egy kicsivel több munkakedvet is, nem "csak" boldogságot, mert az a bérleti szerződés, aminek a tervezetét idestova egy órája bűvölöm, nem fogja megírni saját magát....;)

Pörgünk...

... mint rendesen. Rohannak a napok, a hetek - mint rendesen. Ömlenek ránk az élmények és félek, hogy a fele sem fog "papírra" kerülni abból, amit átéltünk... Tiszta depis is lettem, hogy véget ér a nyár... :( Kiborultam, mert nyitott ablak mellett hajnalban felébredtem arra, hogy fázom... Aztán attól, hogy egy szál pizsiben már nem lehet fel le slattyogni mezítláb a lakásban, mert fázom.... Aztán azért is, mert az ablakon kitekintve többször láttam csúnya, sötét fellegeket és hallottam az eső kopogását, mint láttam volna napsütést.... Most már a tagadási fázisban vagyok. :P Nem vagyok hajlandó tudomást venni arról, hogy vége a nyárnak. Nem, nem és nem! Azt hiszem, egészen adventig megpróbálom kihúzni ezt a "tagadós-tudomást sem vevő"-periódust... :) Persze eső ide, hideg oda, ez a szeptember sem telt eddig átlagosan... Kezdjük azzal, hogy a barátaink és családunk körében is született egy-egy trónörökös. :) Ráadásul egymás utáni napokon, jóformán néhány óra különbséggel. Aztán Falkavezér bátyjának kisfiát ünnepeltünk, mert kipipálta a 2. életévét is. Bogyó és Babóca tortával, ovációval, mintegy 6-8 percig tartó gyertya fújással - ezt még gyakorolni kell, no meg jobban izgatta, hogy mikor veheti már le a torta tetejéről Bogyót ;). Szegény Bogyó még azelőtt elveszítette a fejét, hogy egy rendes képet kattintottunk volna az ifjúról és a tortájáról. :) Alighanem ő nem lesz a "jaj de szép, ezt tegyük el emlékbe anya!"-típus. Sebaj, nem mindenkinek kell addig őrizgetnie az ilyesmiket (is), míg kőkemény lesz és ehetetlen/kiszőrösödik/vagy mindezt megelőzendő a tesója - merő jószándékba oltott mohósággal - meg nem eszi. :D Majd a mulatozás másnapján az ünnepelt édesapja kórházba került.... Nyugi, nem ételmérgezés és semmi köze az egy négyzetméterre eső rokonok számához sem. ;) De tény és való, hogy sajnos kórházba került és bent is tartották, így Ünnepelt az egy hónapos kishúgával és a Zanyájukkal jó egy hétre magára maradt. Így "muszáj" volt beugrani kicsit és segíteni az esti lefárasztás-etetés-fürdetésbe. Háááát... Nem mondom, hogy ellenemre volt. :) Falkavezér kergette-fárasztotta a kis brigantit, én pedig babáztam. Igaz, hogy a karjaim aznap már nem voltak használhatóak, mert úgy elmacskásodtak, de kárpótlásul olyan babaillatú voltam, hogy nem is volt kedvem lezuhanyozni.... :) Azóta szerencsére happy end van, mert Bátyus újra otthon van a családdal - bár egyértelműen nem tudták megmondani, mi volt a gond, és még elküldik néhány vizsgálatra.... Aztán a mostani hétvégén meglepi szülinapi bulit tartottunk - kisebb elhajlással - az éppen nászútról hazatérő Asszonykának, mely összejövetel szintén nem sikerült rosszul, ellenben fergetegesen jól, és bár a tegnapi nap jelentős részét átaludtam (amikor meg ébren voltam, jószerével akkor is döglöttem... :P), úgy érzem, jól esne még egy kis alvás... Hiába no... Hol vannak már azok az idők, amikor egy buli után hazaszaladtam zuhanyozni, majd elsiettem órára? Persze a történethez az is hozzá tartozik, hogy nem voltam túl produktív azon az órán, finoman szólva...Ráadásul nehezített pálya volt, mert németül kellett volna megnyilatkoznom. Nos ez akkor, amikor még magyarul is komoly kihívás, és már az fáj, hogy értelmesen tudj nézni, háááát.... De bizony sokkal jobban bírtam a 2-3-4 órás alvásokat. és igen, itt újból a tagadási szakaszban vagyok éppen: mindez nem azért van, mert három iksznél járok.... Csak újabban nehezebb napjaim vannak. ;) Folyt.köv.

A lógós...

.... igen, kivételesen ez vagyok én. A fejem kb. centire az asztallaptól, a vérnyomásom valahol a bányászbéka valaga alatt és ezen már nem segíthet egy újabb bögre vödör kávé sem. Igazság szerint egy cégmódosítást kellene előkészítenem, de nem megy... :( Inkább nézegettem szállásokat és lehetséges meglepetéseket/programokat ApciTapci 70. születésnapjára... Hiába kezdtük el már tavasszal az ötletelést és a készülődést az én DrágAnyukámmal, mégis csak ott tartunk, hogy egy szűk hónap múlva már itt az esemény, és még sehol sem állunk.... Se szállás, se fotóalbum (megismerkedésüktől napjainkig, vicces szövegekkel, rajzokkal, beragasztásokkal...), és még kialakult program sincs, csak tervek, ötletek szíves kavalkádja. rendet kell csapni a dolgok között napokon belül, különben fejvesztett és pánikolós kapkodás lesz a vége, ahogy magunkat ismerem. Azt pedig az "Öreg" nem érdemelné meg. Mégis csak ő MindenApukákLegjobbika. :) Nem mellesleg büszkén szeretném bejelenteni, hogy bár időnként ő is képes zokni-szandál kombóban utcára menni (de már azt is tudja, hogy ez ciki, mert olvasta valahol - nem mellesleg mondtuk is neki :P), és valószínűleg soha nem lesz saját okostelefonja, de simán letagadhatna egy tizest, és még mindig látszik rajta, hogy egykoron ő volt az élet császára. ;) (Különben most is ő az, csak most már hagyja az utánpótlást is kibontakozni.) :)

Ez a szabi...

... eddig fárasztóbb, mint egy átlagos hét az irodában. :P Holnap esküvő, a 2. felvonás, ruha már van, cipő dettó, állítólag az idő is szép lesz, este indulunk is le....Vissza majd csak 21-én jövünk (bár én lehet, hogy csak vasárnap este....) A bökkenő - avagy a para-hangya - itt indul....Ugyanis a ruhák egy része már a bőröndben, egy része még szárad, egy része a vasalódeszkán, egy része elsuvasztva, hogy majd egyszer rájuk is sor kerül, és ettől olyan kupi van, amitől úgy érzem, hogy soha nem leszek készen/valamit, ami életbevágóan fontos lenne, itthon fogok felejteni/nem fogok tudni elszámolni a Falkavezérnek azzal, mi a fenét csinálok immáron 2. napja.....Főzés ( amit szintén kellene, egyelőre parkolópályán), mosogatás dettó és úristen, már két óra van..... :O Innen szép nyerni, ahogy mondani szokás. :) 

Végre (megint) egy fiú! :)

A "száraz" tények: 51 cm, 3.450 gramm és Botond. A kevésbé száraz tények: csodaszép, dús világosbarna hajacskája, nagy kerek pofija, csuda édes kis szája és cuki fülecskéje van, és mi már nagyon vártuk. :) Úgy is mondhatnám, anyai ágon ő a trónkövetelő, mert CsB után ő az első fiúcska a fedélzeten a sooook-sok lány mellett. (CsB tiszta szerencséje, hogy 30 évig egyedül "uralkodhatott", és csak most kell osztoznia a kisherceg-bánásmódon egy másik kukacossal... :D :P ) Sajnos az ő születése felett már nem örvendezhetnek a Nagyapáék, de ha a felhők közül lepillantanak ránk, tuti hogy repes az ő szívük is a gyönyörűséges dédunokájuktól. :) 

La famiglia

Amit eddig is sejtettünk, az egyre inkább beigazolódni látszik: nem vagyunk átlagos, "beskatulyázható" család. Látszólag semmi különös nincs bennünk, de aki közelebbről megismer bennünket, az aztán csak kamillázik.... ;) Ennek vázolására számos történetet tudnék felhozni, de - tekintettel arra, hogy fényes munkaidő van, és ki tudja, meddig hagynak nyugodton - csak a legutóbbi, jelenleg is javában tartó "fennforgást" érinteném - egyelőre. Történt ugyanis, hogy tavaly CsB és barátnője útjai elváltak. CsB állította, hogy nincs gond, minden oké, nem is hozhatott volna jobb döntést és ne aggódjunk miatta, de hát a család az család, és a "ne aggódjatok miattam, megvagyok" maga a vörös posztó.... Hónapokon át mindannyian fél szemünket a "Kicsin" tartottuk (aki ugyan valóban a család legkisebbje, de csak a születési dátumából kiindulva, mert amúgy magasabb bármelyikünknél, kétszer nagyobb a lába és alighanem már a testsúlya és a bicepsz-tricepsz-csuklyásizom szentháromsága is nagyobb, mint hármunké együttvéve.... :D ), nehogy "beforduljon". Persze a "Kicsi" élte világát, dolgozott, bulizott és - gondolom én - csajozott, de ha néha napján rákérdeztem, mizu a 2-es személyi számmal indulók terén, csak hümmögött-hammogott, hogy semmi különös, furák a mai lányok, túl rámenősek, nem tud "cserkészni", mert az agyukat is azonnal eldobják és már ugranak is a tálcára citrommal a szájukban, meg különben is, nem igazán találkozott olyanokkal mostanában, akit kétszer is szívesen elvinne moziba vagy kirándulni.... Ez az első pár hónapban még oké volt, de utána már kezdtünk izgulni, hogy mi van már.... JJL fel is tette pár hónapja a kérdést szemtől szemben neki, hogy hogy lehet az, hogy egy ilyen jóképű, fiatal srác hónapok óta egyedül legyen és még csak kilátásban se legyen neki senki.... Aztán ő is jól megkapta a standard "furák a csajok+sokat dolgozom, sok esélyem nincs is ismerkedni" dumát. Ettől persze egyikünkben sem tért nyugovóra a "vezérhangya", sőt. Egy szó, mint száz: hol csendben drukkoltunk, hol családi kupaktanács keretében (persze szigorúan a "Kicsi" nélkül) sopánkodtunk, hogy mi lesz, hogy lesz, hol direktben neki szegeztük a kérdést, hogy mi újság és így teltek-múltak a hónapok. Persze azt tudtuk, hogy az a veszély nem fenyegeti, hogy magányosan fog megöregedni és mindenáron nem is akartuk összehozni valakivel, de azért örültünk volna, ha elénk áll egy csinos kis csajszival, hogy ő a nagy Ő. :) Zajlott mindez egészen mostanáig... Történt ugyanis, hogy végre volt a rengeteg munka mellett néhány nap szabija, és Őfelsége levonult a Balatonra pár napra. Majd hétfőn reggel küldött egy emailt balatoni képekkel, és.... Igen, bizony, már az első fotón egy leánykát ölelgetett. :O :) No persze több se kellett, hívtam a DrágAnyukámat, hogy nézte-e ma reggel már a levelezését, mert ha nem, fürgén tegye meg....Persze mindjárt ApciTapci is bekapcsolódott az információáramlásba, és izgatottan nézegettük a fotókat... Az igazi röhej innen indult. Történt ugyanis, hogy az első örömhullám után elkezdtünk aggódni. Ahogy azt kell. :) :P Mostanáig azon paráztunk, hogy mikor lesz, ki lesz, most meg éppen az ellenkezőjén.... :D Beszéltem Anyuval, kérte, hogy véletlenül se mondjam senkinek, de nagyon izgul, hogy kedves-e a kislány (és házias-e :D ), és hogy csak remélni tudja, hogy igazán szereti a "Kicsit". Valamivel később beszéltem Apeccal, aki kérte, hogy ne mondjam senkinek, pláne ne a "Kicsinek", de nagyon izgul, hogy egymáshoz valók-e és hogy igazán szereti-e a kislány a "Kicsit", meg persze azon, hogy nem fog-e fájdalmat okozni neki...Ezek után még hangot adott abbéli félelmének, hogy túlságosan nagy és szép szemei vannak a leánykának, ami felettébb veszélyes.... :D :) Azt, hogy nekem milyen gondolatok/félelmek száguldoztak a fejemben, azt már le sem merem írni. :D :P Legyen elég annyi, hogy bár alaptételem, hogy aki az Öcsikémet szereti, azt én is szeretem, de azért van bennem némi szorongás amiatt, hogy könnyű lesz-e szeretnem, vagy meg kell dolgoznom érte. (A Falkavezér szerint simán hülye vagyok, és csak pazarlom az időmet azzal, hogy próbálom kitalálni, milyen lehet a lány, mert ha itt lesz az ideje, úgyis megtudjuk.) 

Abban azért mindannyian megegyeztünk, hogy nem szólunk bele a választásába és érdeklődve, szeretettel várjuk és fogadjuk a leányzót, ha bemutatásra kerül a sor. De azért nem lennénk őszinték, ha nem vallanánk be, hogy fene mód aggódunk, hogy a "megfelelő puzzle darab" került-e a kezébe, aki az ő tökéletes párja lehet, aki még a családunkba is passzol.... 

Mindezeken agyalni egy néhány hetes kapcsolat fölött viccesnek tűnhet, de nincs mit tenni, agyalunk, ha akarjuk, ha nem. Mielőtt bárki "muszájdzseki" után kiáltana, azért közlöm, hogy azért rettegésről szó sincsen és a napunk nagy részében nem ezzel foglalkozunk, de tény és való, hogy erősen foglalkoztat bennünket kollektíve az ügy. ;) 

A program...

... végül némiképpen változott, már ami a hétvégi programot illeti. Mire megbékéltem azzal, hogy itthon kell maranom tanulni, jött a telefon a Falkavezértől, hogy menjek már le mégis csak vele a családi találkozóra, mert nem szeretne egyedül menni, és ha rábólintok a dologra, miután lepakolta az édesanyját, az ebeket, a bringát és minden mást a telken, visszajönne értem, és mehetnénk az északi partra. Ezzel egyidejűleg megindult családi-offenzíva is, hogy menjek, másnap úgyis jövünk vissza....Egy szó, mint száz, mire észbe kaptam, már a jegyzetekkel és némi ruhaneművel a hátizsákomban&egy adag Mekis kajával az ölemben találtam magam az autópályán, a Falkavezér oldalán... :) Jóval később értünk le persze, mint eredetileg terveztük, de legalább ott és együtt voltunk. :) Szép volt az idő, klassz a szállás, jó a társaság - többet nem is kívánhattunk volna! :) Idén valahogy mindenki kicsit fáradtabb és visszafogottabb volt, mint általában, de hát minden évben nem rúghatjuk ki a ház falát. ;) Az biztos, hogy sikerült megint kicsit feltöltekezni, annak ellenére, hogy az átlagos 2 éjszakás program helyett idén csak 1 napunk volt mindenre, de ez is több, mint a semmi.... :) A Falkavezérék mentek Tour de Balatonra, én meg Falkavezér unokatesójáékkal és Artúr kutyával vissza Pestre, a rideg hétköznapokba, a jegyzethalmok közé.... Furi volt itthon úgy, hogy még Jola sem volt itthon.....! Napjában többször elindult a vezérhangya a fejemben, hogy indulni kell sétálni, néha kimentem, hogy van-e friss vize a tálkájában, és amikor dörgött az ég éjjel, rögtön a fekhelyét néztem, hogy nem retteg-e szegénykém... Reggel, a vizsgára is furi volt a szokásos szerencse-fülsimi nélkül elindulni... Ellenben milyen jó volt úgy hazaérni, hogy Joller a babzsákfotelben, pakkok mindenhol, az Ember meg a fürdőkádban.... :))) A kettő közti részről (értsd: vizsga) nem akarok semmit mondani...Kezem-lábam, de még a hajszálaim is csuriban vannak, bármit megadnék egy nyomorult kettesért...Rettenetes egy tantárgy ez is, jó lenne magam mögött tudni, annyi szent! 

Gyermeknap - anyák napján...

Nálunk kb. ez van, évről évre. Nem szép dolog, tudom, de mit csináljunk, ha a mi családunkban a nőket (főképp, ha anyák) ilyen fából faragták. Viszel nekik egy csokor vagy még inkább egy szép cserepes virágot és valami apróságot, adsz nekik néhány puszit, megöleled őket, cserébe pedig feltankolnak 3 napra minimum elegendő élelemmel, készpénzzel, szívvel-lélekkel, gondoskodással.... :) Ráadásul miután hosszú órák után végre lelépsz haza, 5 percen belül már érkezik egy sms vagy egy hívás, hogy jelentkezz be, ha hazaérsz, mert addig azért aggódnak picit.... :) A legcsodálatosabb emberek ŐK. :)